Rengeteg – viccesebbnél viccesebb – találgatást olvastam és hallottam az elmúlt másfél hónapban azzal kapcsolatban, hogy miért is indult Csedő Attila független polgármesterjelöltként. Ezek közül még a szelídebb változat volt az, amely szerint Bunta Levente csele volt, hogy

kifogja a fiatalok szavazatait.

Sok ember bosszankodott, sok embertől jött nyílt vagy burkolt felkérés, hogy léptessük vissza Csedő Attilát. Pedig aki a kampány-kommunikációban kicsit is jártas, annak egyből leesett, hogy Csedő Attila nem a szavazatokért indult, pontosabban nem folytatott szavazatvadász kampányt.

Egyszer sem hangzott el, hogy „Szavazz Csedő Attilára!”. Mi csak a nagyit akartuk legyőzni, remélve, hogy a nagyiknak is volt nagyijuk, és még nem felejtették el, milyen volt, amikor

két copfba kötötte a hajukat.

És elég pofátlanok vagyunk ahhoz, hogy úgy gondoljuk, az 53,66 százalékos részvétel minket igazol.

Voltak olyan hangok is, amelyek szerint az egész nem volt más, mint az uh.ro portál marketing kampánya. Igen, számoltunk azzal, hogy lehet egy ilyen járulékos hatása Csedő Attila indításának. De nem ez volt a cél.

Mint ahogy az uh.ro portál működése sem cél önmagában, hanem egy eszköz egy kis csapat kezében arra, hogy felrázza Székelyudvarhelyt, hogy ne hagyja különböző hivatalok irodáinak perzsaszőnyegei alá söpörni a szemetet, és kinyitogasson minden szekrényajtót, még akkor is, ha tudja, az ő fejébe hullhatnak a mások által felhalmozott csontvázak.

Akkor miért indult Csedő Attila?

Mert egy nagyon kis csapat úgy gondolta, van pár ember még Székelyudvarhelyen, aki nem hajlandó bedőlni, önként és tapsikolva isteníteni a politikusokat, aki valahol a lelke legmélyén sejti, hogy a politikus is ember, csak furcsa szakmát választott.

Akinek a nagyija mintha mesélt volna arról, hogy az emberek alapvetően egyenlőnek születtek, és az egyenlő után nem az következik, hogy egyenlőbb.

Aki tudja, hogy a jó utakat, a minőségi szolgáltatást és kiszolgálást nem megérdemli, hanem jár neki, ha nem másért, akkor azért, mert jó városlakóként időben befizeti adóit és járulékait.

Aki tudja, hogy attól, hogy nincsenek falfirkák a kávéházairól híres Székelyudvarhely falain, a punk még nem halott, csak a sárga gumikacsa csókjára vár, hogy megtörjön az átok.

És ha azt kérdezitek,

hogy ez nem egy vesztes ember magyarázkodó beszéde-e, akkor azt válaszolom, hogy de igen.
Kétségtelen, hogy kampányfőnökként csúfosan megbuktam. És az is csak hónapok múlva fog kiderülni, hogy Székelyudvarhely felrázása mennyire sikerült.

De őszintén remélem, hogy Udvarhelyen mindenki megtanulta – az egyenlőbbek is –, hogy a sajtó nem ver bottal, mint ahogy azt is, hogy a kis gumikacsa hamvai örökké élni fognak az udvarhelyiek tüdejében.