Először csak Kajlát fedeztem fel. Utána a Kedvencet. Előbb az egyikből vettem, de jóformán ki sem értem az üzletből, már felbontottam. Téptem, majd törtem-haraptam, s elöntött a gyönyör. Úgy tűzbe jöttem, mint a pap szamara. Ne csodálkozz: olyan ez, mint egy találkozás egy régi szerelemmel.

Aki a nyolcvanas években volt gyerek, bizony nem sok édesség közül válogathatott. Aki nem akkor élt, talán az is tudja, hogy erősen korlátozottak voltak az édes lehetőségek. Az üzletekben akkortájt csak ritkán kapható csokoládék ma már élelmiszeripari hulladéknak minősülnének. De nekünk az volt a csoki!

Rágó volt a Gumela és a kínai, nejlonos rágcsi, fagyinak minősült az ízesített tejporból és csapvízből készült, lefagyasztott valami, illetve üdítőnek számított a nyomokban narancsaromát (is) tartalmazó sárga lötty.

Abban az időben csak akkor juthattál hozzá magyarországi édességhez, ha valaki hozott ajándékba, vagy eljuthattál a határon túlra. De ez is nagyon ritkán történt, mert ha nem voltál besúgó vagy a párt fontos embere, akkor csak kétévente mehettél külföldre. Ha netán a szüleid „szereltek" valahonnan jugoszláv szivarrágót vagy magyar Duna-kavicsot, abból illett megkínálni a blokk többi hasonló korú gyerekét is, s ez teljesen természetes volt.

A magyarországi úttörő-magazin, a Pajtás hasábjain is fel-feltűntek ezek az édességek, s az akkori gyerek rendszerképe arról szólt, hogy „Magyarországon minden jobb!" Pedig ott is kommunizmus volt, de a sok nyugati kölcsönből a hétköznapokban olyan életszínvonalon tudtak élni Kádár bácsi jóvoltából, hogy mai napig is irigyelni lehet őket.

Menő könyvek és csokik a Kádár-rendszerből

Amíg Romániában sorba álltál az élelmiszeradagért, titokban hallgattad a Szabad Európa Rádiót, és gyertya mellett olvastál, addig a „legvidámabb barakkban" a Balatonon nyaraltál, értelmes tévéadásokat és filmeket nézhettél, jókat ehettél és ihattál, majszolhattad a magyar csokit, s ihattad rá a Bambit vagy a márkameggyet.

Szóval ezért futott össze a nyál a számban, amikor Kajla rám vigyorgott a csokoládés polcról. De mint kiderült, a piros papírba csomagolt, sárga, röhögő kutyafigurával ékesített csokinak van még további két „tesója" a polcon: a Maci és a Kedvenc. Kis utánajárással azt is megtudtuk, hogy a retró-csokikat múlt év óta gyártja a budapesti Bonbonetti kft., az eredeti recept szerint. A Szuper üzletlánc egységeiben kaphatók, méghozzá egységáron, hiszen 2,99 lejért lehet megvenni mindhármat.

Magyarországi gasztro-honlapok fórumaiba beleolvasva, nagyon sokan pocskondiázzák a Macit és a Kajlát, édességipari hulladéknak titulálva. Igen, úgy lehet pofázni, kérem, hogy 1987-ben ott volt még harmincféle csoki a polcon a Skála Coop-ban vagy az óbudai Közértben! A Bocitól a Milkáig, a Sport Szelettől az Africanáig, miközben mi idehaza be kellett érjük a raháttal meg a csapvíz-ízű fagyiszerűséggel.

Mondd, te melyikbe harapnál?

A legfinomabb kétségkívül a Maci. A pörkölt, darabolt földimogyoró nagyot dob az ízén, igaz, elég könnyen megolvad a kézben. Tény, hogy sok-sok cukor és növényi eredetű zsiradék van a csokiban, ami, ha úgy vesszük, nem is csokoládé, hanem inkább a nugát-kategória.

Ezért a minőségi csokoládékkal nem lehet egy lapra tenni, de nem is ez a lényeg. Itt és most nosztalgia-csokikról van szó, amik jól elférnek a márkás, drága és méregdrága csokoládék között.

A Kajla hozza a formáját. Van valami érdekes, különleges az ízében. Alapvetően édes, de a rumos-citromos ízesítés nem hazugság a csomagoláson, s tulajdonképpen ez adja azt a smakkot, ami visszarepít 1984-be, s ha behunyod a szemedet, a „kerekrágcsi" és az akkori Duna-kavics ízét is megérzed. Sőt még az Amo szappan és a kék-fehér csíkos Babakrém illatát is.

A Kajla, mint név is szerephez jutott, olyannyira, hogy édesanyám a mai napig néha "nagy Kajlának" szólítja az öcsémet, aki olyan hirtelen nőtt meg nagyra, mint nyárban a fuszulyka. 

A Kedvencet nem tudtuk a szívünkbe zárni. Szerettük egykor, de most mégis... A három közül ez a legvastagabb, ízében is van valami érdekes, de talán az zavart össze, hogy gyerekkorunkban a Szerencsi Kedvenc csokik közül főleg a kávés ízesítésűhöz jutottunk hozzá. Ennek egy mozdony volt a papírján, s ízét uralta a kávé aromája. A mostaniból a margarint is kiérzed, de ez nem tölt el gyönyörrel, mint egykor a kocka alakú Rama margarinnal megkent barnakenyér. A mai Kedvenc kesernyés ízt nyomokban sem tartalmaz. Nem mondjuk azt, hogy pocsék, inkább annyit: nem rossz, de a jó nem ilyen.

Három „prolicsoki": egyikük rendeltetése sem az, hogy alapjaiban változtassa meg a kelet-közép-európai csokoládéipart, nem. A tavaly óta újra gyártott Kajla, Maci és Kedvenc ún. retró-csokik, amelyek mind árban, mind pedig minőségben egy alacsonyabb kategóriát képviselnek, szerepük pedig az, hogy az alacsonyabb jövedelmű vásárlók is bele tudjanak harapni az élet édes felébe. És a nosztalgia is jól esik. A rendszer elmúlt, de az íze visszajött. Vagy megragadt, mint a csoki a szájpadláson.