Nemrég nagy dilemmába kerültem, amikor az egyik sportcipőm további pályafutásáról (szó szerint és átvitt értelemben is) kellett döntenem. Külsőre még tartja magát a csuka, de edzés közben már éreztem, hogy kegyetlenül fárad a lábfejem benne. Hogy nem csak én, hanem a cipőm is fárad, jelzi a kopásnak indult sarok és csámpás forma, amit mostanában kezdett felvenni.

Célzott felhasználásra lett véve, aminek feladatát már nem képes ellátni, így mondhatom, hogy feleslegessé vált, de külső állapotára való tekintettel még sincs szívem kidobni.

Meddig hordasz egy cipőt?

A rendeltetésszerű használat felénk eléggé elcsúszott értékrendet mutat – a divat diktál. Legyen menő, mutasson jól a virgácsokon, a többi nem számít. Így történhet meg, hogy egy teremtornacipőben jelenünk meg egy keresztelőn, vagy alkalmi cipőben töltjük az egész napunkat. Egy cipővel megyünk munkába, szórakozni vagy vasárnap a templomba.

A kertbe még jó lesz

Mindenikek ismerős a folyamat: megvesszük a cipőt és eleinte csak kivételes esetben húzzuk fel, aztán szép lassan beleköltözünk, majd ez lesz a munkába járó, aztán a kiránduló lábbeli is. Pedig nem is járunk kirándulni. Végül a kukától olyan címszó alatt mentjük meg, hogy jó lesz a kertbe járni. Igazából kertünk sincs, de legalább még kerülgethetjük egy évig a cipőt.

De mit rejt az átlagos cipős szekrény? Cipőkről, viselési szokásokról és nézetekről hol is lehetne jobban tájékozódni, mint egy női gardróbban. Ágnesé nem túl látványos, de mindenképp helytakarékos. Cipői sem verik Celine Dion gyűjteményét, de mindenképp számottevő a száz párhoz közelítő halom.

„Reggel, amikor öltözöm, már tudom, milyen cipőt veszek fel aznapra. Ezt nagyban meghatározza az adott ruha és természetesen az évszak. Egy cipőt néhányszor felveszek, aztán megunom, és egy időre félrerakom. Jöhet a következő" – meséli Ágnes.

„Nincs kedvenc cipőm, csak egyszerűen felveszek egyet, amelyiket akkor a legjobban szeretem. A cipőim nagy részét használom, de akad, ami talán nem is volt a lábamon. A legrégebbi cipőmet még érettségikor vettem. Hát az sem ma volt. Nem zárkózóm el a turkálós cipőtől sem, de a legtöbbet újon veszem, és addig járok bennük, amíg szétmennek. Ha nagyon megunom, és még jók, akkor elajándékozom. Van egy szegényebb család itt az utcában és a nőnek szoktam adni. Örvend neki" – számol be cipői életciklusáról.

Én jóval kevesebb cipőt tartok. Bár akad nálam is néhány pár, de leginkább csak azért, mert felhasználási területnek megfelelően szeretem az oda való cipőt húzni. Leginkább én is úgy vagyok, hogy addig járok egy cipőben, amíg kikönyököl a sliccén.

A lábbelihez kultúra kell

Ezt már Konrád János cipőkészítő mester hangsúlyozza, amikor műhelyében beszélgetünk.

„A régi időben más volt a kultúrája a cipőviselésnek: egy pár jó csizmáért egy tinót kellett eladni. De azzal megnősült és lehet, hogy abban el is temették az illetőt. Ez annyit jelent, hogy igényt tartok valamire, de meg is vigyázom azt. Ma már más világ van. Ma a cipőt sem párra, hanem kilóra árulják. A felhasznált anyagok is silány minőségűek. Műbőrt használnak és a talp kitöltésére karton helyett vécépapírt tesznek" – tudjuk meg az egykori szokásokat és a mostani csapdákat.

„Olcsó, de csak annyit is tart. Nem unja meg az ember, nincs amikor. A divat viszi el rossz irányba a cipőviselést. Értsük meg, egy magas sarkú cipőben nem lehet ingázni. Hiába látjuk, hogy kifutókon milyen cipőkben járnak, mert azzal csak annyit lehet menni. Hosszú távon nem jó" – mesél a divat káros hatásáról a mester.

„Sokszor hoznak nekem is kitaposott cipőt, hogy foldjam meg, mert munkába járni még jó lesz. Nem. Fordítva kell csinálni, a munkába járó cipő kell kényelmes, jó cipő legyen s a vasárnapi cipő szorítson. De ma megveszünk egy pár cipőt, s azzal megyünk ganézni, a diszkóba s a templomba is. Nem lehet, a cipőt mindig a rendeltetésének megfelelően kell használni, és ami nagyon fontos, hogy pihentetni kell. Váltogatva hordjuk a cipőinket" – lát el jó tanácsokkal.

Mi kell a nőnek?

A hölgyeknek megvan a módszerük arra, hogy nőiességüket fokozzák. A szakirodalom azt írja, 13 éves kortól évente egy flekket (3,5 mm) kell növelni a sarkat, 3,5-4 centiméterig. Férfiaknál ez jóval egyszerűbb, egy 2,5 centiméter magas sarok elegendő a kényelmes tartáshoz.

„Lábbeliből lehetőleg újat vegyünk és lábfazonunknak megfelelőt. Viselete legyen kényelmes és testtartásunkat előnyösen segítse" – hangsúlyozza a mester.

„Ne habozzunk kidobni egy cipőt, ha az megrogyott, elkopott vagy kivásott. A cipő cseréjét saját egészségünk rovására húzzuk-nyúzzuk. Egy elfáradt lábbeli könnyen rossz testtartáshoz, derék- és hátfájdalmakhoz, vagy akár fejfájáshoz is vezethet. A fáradó lábfejről már ne is beszéljünk" – nyugtázza.

Ne ragaszkodjunk hát az elhasznált cipőinkhez: ha valami lefutotta magát, akkor bátran dobjuk ki. Csak magunkat kíméljük meg a későbbi bosszúságtól.

Te meddig taposod?