Kapornyási csöves, Pestapógármester, Monyó Eli, satöbbi – ezek a figurák a Székelylend produkciókban tűnnek fel vidéki majálisokon vagy városi kultúrházakban. S ezeket játssza Kozma Attila, aki a Csíki Játékszín színészeként tölti mindennapjait. Kovásznai születésű, a marosvásárhelyi színművészeti után került Csíkszeredába – egy kis kitérőt leszámítva ott él a mai napig. Portréinterjúnak is beillő beszélgetésünkből kiderül, hogy Attila nem feltétlenül szereti a stand up comedyt, illetve az is, hogy szabadidejében a német Rammstein rockzenekar munkásságát feldolgozó tribute-bandában is énekel.

Rengeteg gyerekkori élményből táplálkozik a Székelylend – mindkettőtök (társa Lung László Zsolt, aki szintén kovásznai születésű színész – szerk. megj.) élete bővelkedett olyan dolgokban, amit utólag feldolgozva át lehet adni a közönségnek. Sokat nevettél gyerekkorodban vagy csak inkább szemlélődtél?

Inkább a szemlélődés volt rám jellemző. Állítólag én egy áldott jó gyermek voltam, ha vendégségbe mentünk valakikhez, akkor elég volt nekem a kezembe adni egy kisautót és azzal egész délután elvoltam. Anyai ágú rokonságomat mindig is vidám embereknek tartottam, nagymamám, aki idén 93 éves, még ma is kétrét fekteti a bandát a mondókájával. Apai nagyapámmal pedig sokat barangoltam Kovásznán, védjegyünk volt a kicsi butéliás szekér, amiben engem fuvarozott az öreg, míg akkorára nem nőttem, hogy tudjam vele a lépést tartani. Úgyhogy nem volt egy kellemetlen gyerekkorom, igaz, apám csak annyit mondott mindig, hogy „követelőzni, azt tudtok, de megbecsülni valamit..."

Általános és középiskolában nevettető voltál az osztályban vagy inkább visszahúzódó?

Az embernek kamaszkorában áll be az a változás, amikor tudatosan kezd játszani egy szerepet annak érdekében, hogy demonstrálja az ő helyét egy adott közösségen belül. Én azért igyekeztem megnevettetni az osztálytársaimat, mert visszahúzódó voltam, és legalább ennyivel mutassam, hogy létezem. Nem jártam házibulikba, nem ittam, nem jártam az iskola mellé. Ma úgy értékelem, hogy azért belefért volna egy kis óvatos duhaj a tinédzseréveimbe.

Azt hogyan határoztad el, hogy színész leszel? Ki készített fel és milyen volt a vizsga 1996-ban?

Eredetileg autó-formatervező mérnök szerettem volna lenni, de miután a 9. osztályt megkezdtem, többé nem jött Z. Radu mérnök bácsi nekem magánórát tartani matematikából (és románból), mivel saját bevallása szerint már neki sem mennek az integrálok, így formatervezői ambícióim megfulladtak a logaritmusok, a permutációk, illetve a Turbo Pascal programozási nyelv hármasából összeállt kotyvalékban.

Az iskola színjátszó csoportjában találtam magamra, ahol sikerült ismét megröhögtetnem a jónépet, aztán 12. osztályos voltam, amikor édesanyámtól azt kaptam ajándékba születésnapomra, hogy Darvas László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze meghallgatott, majd elvállalta, hogy felkészít a felvételire. A tét nem volt kicsi, mert ha nem sikerül bejutnom, mehettem volna tímárnak apám mellé, de azt nem akartam. Utolsónak jutottam be. Vidéki, frusztrált, kövér srác Marosvásárhelyen - egyedül.

A főiskolán kik és mi volt rád hatással?

A főiskolán főleg az egyedüllét volt rám hatással. Visszatekintve nagyon-nagyon rosszul fogtam fel és viseltem el az egészet. Miután eljöttem onnan kezdtem csak megnyílni. Nem volt különösebb élmény, bár ez az akkori rettenetes frusztrációimnak és kommunikációs görcseimnek tudható be. A dolgomat elvégeztem, a leckéket megtanultam, vizsgáztam, meg néztem, hogy a legjobb nőket a felsőbb évfolyamosok gyűjtik be. Szerencsére sok jó nő nem volt, csak sok színésznövendék csaj, akik eljátsszák, hogy ők jó nők. Persze az én „Misa" szovjet gyermeklapon felnőtt fantáziám és rációm akkortájt még nem tudta érzékelni ezt a kis, de annál lényegesebb különbséget. Voltak jó tanáraim, akiknek voltak jó óráik, aztán nem jó óráik is - de a színpadon lehet a legtöbbet tanulni.

A Kész Átverés show-ban 

A Csíki Játékszínbe kerülve háromszékiként mennyire érezted magadat terepszínűnek?

Nem volt különösebben sem előnye, sem hátránya. Azért választottam a Csíki Játékszínt, mert minden leendő kollegámat ismertem a főiskoláról és egy induló társulat nyújtotta lehetőség is vonzott. Nem kellett tartanom az ősbölényektől, akik már harminc éve a pályán vannak és csak ők mondhatják meg a tutit. Arra gondoltam, hogy egy fiatal társulatban nagyobb a lendület és a fantázia.

Nos, visszatekintve ezt rosszul ítéltem meg. Az ősbölények igenis kellenek, persze Csíkban dolgoztak már akkor is, például Fülöp Zoltán, meg Hunyadi László, velük különösen jól kijöttem. Sajnos Hunyász hamar meghalt, de a lényeg az, hogy tapasztalatot csak úgy szerezhetsz ha figyeled az öregeket. Ha többen lettek volna, még jobb lett volna, így tíz év után mondhatom azt csak, hogy már nem félek a tapasztalatlanságtól. Ha még több rutint tanulhattam volna, akkor ez hamarabb megtörténik.

Mennyire jött be Csíkszereda, az itteni közönség? Volt egy marosvásárhelyi kitérőd is, de az valahogy nem jött össze, inkább visszajöttél Csíkba...

Bejött. Én is tapasztalatlan voltam, mint színész, ők is, mint néző. A néző is eljátssza a nézőtéren, hogy ő néző. A humorral pedig hamar lehet sikereket elérni. Nekem szerencsém volt, mert csupa jó és nagy szerepet kaptam már az elején. Aztán két év után úgy döntöttem, hogy van gatyám visszatérni Vásárhelyre. Sajnos ott az egész akkor került válságba, ami ma is tart. Augusztus végétől, november végéig jóformán semmit nem csináltunk, csak kaptuk a fizetést (ami nagyobb volt, mint Csíkban), de a semmittevésben majdnem megvadultam. November 25-e körül mondták, hogy a következő szerepem az a Micimackó lesz, amit majd csak márciusban kezdünk el. Még négy hónap semmittevést nem tudtam volna elviselni, így visszajöttem.

A Székelylend eddigi legnagyobb slágere, az Aranka, szeretlek

Melyek voltak eddig a legemlékezetesebb szerepeid?

Az első, amit sikerként értékelek az a Nono volt (Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény - rendezte Bocsárdi László), a tengerész kisfia voltam aki arra gyanakszik (joggal), hogy az anyukája hetyeg a tanítóval, míg apukája a tengeren van. Majd első szerepeim egyike a Balga (Csongor és Tünde - rendezte Parászka Miklós), később a Wurm (Schiller: Ármány és szerelem - rendezte Hargitai Iván), de jól esett játszani a Hegedűs a háztetőnben is, persze a Cseresznyéskertet sem hagyom ki. Most játszom a Blondin Gáspárt (Tasnádi István: Finito, rendezte Victor Ioan Frunză) ami legkomolyabb eddigi szerepem. Szeretem játszani, remélem átmegy a jövő évadra is.

Hogyan találtátok ki s a Székelylendet? Ennek már voltak előzményei főiskolai hallgató korodban?

Igen, voltak előzményei. A rút kiskacsa próbái alatt Katona Lacival találtunk egymásra, mint komikus páros. Aztán átírtunk egy Tamás Gábor dalt és azzal léptünk fel Gáspárikékkal együtt. Jól sült el. Azóta is, ha Lacival találkozom, mindig az kerül szóba, hogy milyen jó lenne végre ismét együtt játszani egy darabban. A Székelylend pedig pont a vásárhelyi kitérő után született - nagyon sok rádióreklámból, de legfőképp a Stílusgyakorlatok előadásból.

Az első lemez megjelenése után mennyire indult be a szekér? Mit tartasz a legfontosabb eredménynek a Székelylend produkcióval kapcsolatban?

Ismertek lettünk, de (sajnos) még nem vettünk házhelyet belőle. CD-kiadásból nem lehet megélni, a fellépések hozzák a pénzt, illetve a helyszínen eladott CD-k. De azok az idők lejártak, hogy kiadsz egy albumot és abból dől a lé. Miért? Mert lopják, másolják. Vicces, de a leglelkesebb rajongók gátolják az üzletet.

A másik dolog pedig az, hogy az emberek nem tartják lopásnak a sokszorosítást. A Székelylend sok jót hozott, például a Kossuth Rádiós kapcsolatot, már jó pár éve rendszeres szereplői vagyunk a Rádiókabarénak. Én személy szerint ezt tartom az eddigi legnagyobb eredménynek. Persze az is megdöbbentett, amikor a Zöld Pardonban (Budapest) több mint háromezer ember jött megnézni az együttest. Az is fontos siker, ha itthon, vagy bárhol visszahívnak fellépni a következő szezonban is, ilyenkor érzed, hogy jó munkát végeztél.

Körülbelül hány fellépésetek volt eddig és melyek voltak a legemlékezetesebbek? Nézed a youtube-on a megtekintések számát?

Szerintem 300 körül, csak a Sílusgyakorlatot több mint százszor játszottuk. Azok a legjobb fellépések, amikor minden a helyén van, amikor a közönség örül, nevet, érti a dolgokat. Szabadtéri rendezvényeken ezt nehezebb elérni, mert az ember nehezebben tud összpontosítani, figyelni. A youtube-os megtekintéseket nem követem rendszeresen, persze nem mondom, hogy nem tetszik, ha nő a szám, de nem befolyásol semmiben.

Pesta úr, a kapornyási pógármester

Nézel stand up comedy-t tévében, youtube-on? Mit gondolsz a pályatársakról, illetve kiket tartasz jónak?

Én nem. Nem érdekel, mi a trendi, nem szeretném ha sztájlisztok öltöztetnének, ha Ikszpiksz beleszólhatna abba, hogy mit és hogyan mondjak. Én színész vagyok, instrukciót a rendezőktől szoktam elfogadni, észrevételt azoktól, akiket arra érdemesnek tartok – ha nem szakmabeli az illető. A pályatársak pedig nem mind szakmabeliek. Az egész stand up-os divatot túlmediatizáltnak, túlcicomázott csingi-linginek tartom. Biztos, hogy vannak sziporkázó tehetségek, akik csak úgy a semmiből kapaszkodnak fel a hírességek közé, akár egy amerikai filmben. Ők megérdemlik, de kevesen vannak.

Aztán jön a jó iparos kategória, akiknek nincs kiforrott egyéniségük, vagy nem merik vállalni, így valakiknek az utánzásából, trendiskedésből élnek meg. Aztán végül vannak (a legtöbben), akikről nem kell (nem szabadna) mondani semmit, mert az ő előadásaik megmaradnak az anyósviccek, a hogyan csináljak magamból hülyét, a génátörökítés különböző florkoriko-perverz bemutatása, és a bazmegolások szintjén.

A Kész Átverés Show rendőreként

A dalok, a jelenetek hogy alakulnak ki? Egy friss jelenetet, dalt hogyan teszteltek le, közönségen vagy barátoknak mutatjátok meg először?

Nagyjából ez a módszer, de azért nem félünk annyira, hogy ne merjük egyenesen a nézőkön tesztelni. A jó értelemben vett rutin már ad annyi biztonságot, hogy el tudod dönteni mi a jó es mi a rossz. Előadások után is szoktunk alakítani a szövegeken, mert a közönség reakcióiból ítélve jobb lesz, ilyen vagy olyan változtatásokkal.

Sokan székelybácsis humornak tartják a Székelylendet, holott inkább egyfajta görbe tükör lenne... Így gondolod te is?

Igen, az. Akinek van füle és esze erre, az megérti. Aki meg nem, az más ligában játszik. Az elején tényleg annak indult, hogy a székelybácsi megmondja a tutit, helyre teszi a nemtomkit. Ez most sem tűnt el, csak a való világban játszó szereplők alakítottak egyet a dolgokon. Mi sem élünk becsukott szemmel, reggel nem húzzuk fel a posztóharisnyát, s a lovak közé csapva nem nyargalunk át a Hargita gerincén, bajuszt pödörve, pálinkát vedelve, kürtőskalácsot majszolva, bicskával medvét ölve, vastagcopfú, incselkedő tekintetű székelyruhás lányokat (akik közben hihetetlenül vallásosak és balladisztikusan sírnak) elcsábítva. Nos, vannak, akik így szeretnék látni ezt az egészet, holott a minket körülvevő világ sokkal - hogy úgy mondjam - valódibb. Akik ezzel nem tudnak számolni azok... majd mást néznek és másnak örülnek. Szívük joga.

Volt-e olyan, hogy komoly szerepet játszottál a csíki színházban és mégis megmosolyogtak a nézőtérről? Bele lehet-e esni ebbe a szakmai csapdába?

Előfordult már. De ez nem az én dolgom, hanem azoké, akik nem tudnak elvonatkoztatni. Van egy rockbandánk is, amelyik szerintem egyáltalán nem rosszabb, mint az átlag, de a ritka koncertjeink egyik alkalmával már figyelmeztettek a jóakaratúak, hogy a szerepeim egymással nem kompatibilisek. Teszek rá.

A Ramm-Brandt Zenekar frontembereként

Magyarországi tévés produkciókban is részt vettetek, pl. a Kész Átverésben - az milyen tapasztalat volt?

Ha Budapesten élnénk, szerintem már megvehettük volna a házhelyet is. Tudni kell élni vele, persze ezeknek is megvannak a buktatói. Én nem szerettem a Kész átverést, mert - bár paradox módon, hiszen ez a mesterségem - nem tudtam megjátszani magam. A színházban, filmben közös játék van. Mindenki játszótársa a másiknak, senki sem akar átverni.

Általában nyáron sok fellépésetek van – ez idén is így lesz?

Reméljük, sok fellépés lesz, bár valóban tapasztalható némi visszaesés. Biztosan a válság... de reméljük jön a válTság és kivált ebből a helyzetből. A jó munkabírás egyik alapfeltétele a normális szabadság. Szeretnék erre is normális időt szakítani.

Egy fellépés a több száz közül

A színházban is látod már a jövő évad programját, miben láthatnak majd a nézők?

A jövő évadot még sajnos nem látom, de remélem, hogy kapok szerepeket, nemcsak Csíkban. Az életemnek fontos része a színház, ha nem is a legfontosabb. Újabban nem szoktam tervezgetni, úgy hiszem, a jó dolgok úgyis megtalálnak, megtalál az, ami nekem való, hiszen nekem is van küldetésem a világban.