A Székelyudvarhelytől mindössze 12 km-re, a Nagy-Homoród völgyében fekszik a falu, amiről a néphagyomány úgy tartja, hogy furcsa úthálózatában könnyen utat téveszthetünk. De vannak, akik éppen itt találták meg életük útját, számításaikat. Folyamatosan frissül a település, él a falu.

A héttornyú falu

Eltévedt, mint a degenyeges Kénosban – szól a fáma, amiről a helyi unitárius lelkész világosít fel. Andorkó Attila 5 éve látja el a falu lelkészi teendőit, így kiismerte magát az útvesztőiben is. Nem mindennapi utcaszerkezetet: szinte minden utca egy ipszilon alakú útkereszteződésben végződik.

Folytatódik a Homoród-Rika-Küküllő Leader Egyesület Érték-kaland (ÉK) elnevezésű kezdeményezése, melynek célja, hogy az egyesület által lefedett térség közismert vagy éppen rejtett értékeit felleltározza, megismertesse, továbbá játékok és túrák által tovább népszerűsítse. Készül tehát térségünk ÉKességeinek leltára, gyalog- és biciklitúrákkal fűszerezve. Az Érték-kaland médiapartnere az uh.ro.

„Amikor megkaparták a templomkertet, Árpád-kori cserépedényekre bukkantak, ami azt jelenti, hogy már akkor laktak emberek a mai település helyén" – meséli a lelkész.

A hagyomány szerint a degenyeges, a szekérkenőcsöt kínáló árus addig kerülte a templomot, hogy hét tornyot számolt.

A faluban egy templom van, egy is volt mindig. Azt az egyet viszont több irányból meg lehet kerülni, így vélhetően a degenyeges mindig más úton érkezett, és ugyanazt a tornyot hétszer pillantotta meg.

Manapság a kénosiak büszkék arra is, hogy nekik, habár a faluba vezető út igencsak rossz állapotban van, terelőútjuk is van. Attila viccesen azt magyarázza, hogy ha innen, Kénosból nézzük, akkor a főút valójában Kénos terelőútja, hiszen a faluból két kijárat is vezet rá.

Kengyelfutókkal gyűjtöttek templomra

A reformáció kezdete óta unitárius a település, innen kezdődik a jelenlegi templom története is. Korábban kápolna, illetve egy fatemplom is szolgálta a híveket.

A keresztelő kehely, amit jelenleg is használnak, 1633-ból van. A kisebbik harangot pedig 1775-ben öntötték. A kénosi templom másik érdekessége, hogy a torony különálló, és napsütésben napóra mutatja az időt a tornyon.

Éppen hétvégén ünnepelték a templom 170 éves évfordulóját a lelkészi beiktatóval egyszerre.

1834-ben írtak egy levelet a kénosiak az akkori vezetőséghez, hogy szeretnének egy országos gyűjtést szervezni, mert építenének egy szép, takaros templomot a régi düledező helyére – meséli a lelkész.

Az országos gyűjtést jóváhagyták. A négy égtáj felé pedig elküldtek négy kengyelfutót, akik főként az unitárius közösségeket járták be. Négy évig gyűjtögettek és több mint 777 forintot hoztak haza, ez nem volt elég az építkezéshez, de az alaphoz igen.

1838-ban, akkori árfolyamon körülbelül 700 tehén árát jelentette az összeg. A templomépítés pedig 2 300 forintba került.

Közben Jakab Gergely és fia Lajos, udvarhelyi királybírók a szívükön viselték a kénosi templom sorsát, sokat segítették a kezdeményezést. 1844-re sikerült összegyűjteni a szükséges anyagi fedezetet. Április 22-én lerakták az alapkövet, és rekordidő alatt, 84 nap alatt felépítették a templomot. 1844 december elsején egy esperesi vizsgálószéki látogatás során a következőket írták a templomról: szép és takaros templomot építettek a régi helyett.

Az 1845-ben Iszlai Zsuzsánna, Jakab Gergely felesége adományozta az orgonát, a szószékkoronát, és az úr asztalát. Mára sajnos az orgona nem működik. A templomhoz egy hagyomány is köthető, az óévbúcsúztató.

Megregölik a fiatalokat, búcsúztatják az óévet

Régen a fiatalok közül került ki két jelentkező, egyik az óesztendőt búcsúztatta, a másik az újévet köszöntötte, mindezt a templom tornyából, december 31-én.

Manapság már nem hágnak fel a toronyba, hanem a templom bejáratánál mondják el az óévbúcsúztatót és az újévköszöntőt. Az utóbbi években rendszerint éjféltől éjjel egyig tartják az istentiszteletet, aztán búcsúztatják, illetve köszöntik az éveket.

„Kicsit átalakult, de még tartják a néphagyományt Kénosban. Ilyen a regölés is, ami pogány szokás volt, majd megtöltötték keresztény tartalommal. Sok ilyen értékkel így kellene tennünk, értékeinket tartalmilag, esetleg kicsit fellazítva, de beépíteni a közösség életébe" – vallja az unitárius lelkész.

A regölés tulajdonképpen a fiatal házasok jelképes befogadása a közösségbe.

„Akkor nem úgy volt, mint ma, hogy a fiatalok összeálltak, mint két kicsi legó, aztán 5-6 év után, amikor jött a gyermek, akkor a házasság is. Akkoriban a fiatal házasokat megregölték. A regölés szövege összehozza a fiatalokat" – regéli a néphagyományról a lelkész.

A 19. században majdnem 350-en laktak a faluban. Lakossága az 1960-as években, az iparosodást követően csappant meg. Az akkori lelkészi feljegyzések keserűen számolnak be a fiatalok elvándorlásáról.

Levente a bihalos gazda

„Hál' Istennek, ennek a jó oldalát éljük, jönnek vissza" – mondja bizakodóan Andorkó Attila.

Napjainkban 125 lelket számlálnak Kénosban. A születések arányban vannak az elhalálozással, és az utóbbi időben egyre többen visszaköltöznek.

Rögtön meg is említi a „bihalos gazda" példáját, aki a kénosi „szupermarketet" működtette még öt éve, Udvarhelyről, otthonról járt haza, és hobbiból tartott állatokat. Mára teljesen hazaköltözött, és csak az állatai, többek közt a bivalyok, biztosítják a megélhetését.

Mózes Levente visszahozta a bivalyokat a falu életébe, így mostanra újra ihatnak bivalytejet, ehetnek bivaly joghurtot, sajtot is a kénosiak. Nem is akármilyent, hiszen joghurtból is van gyümölcsös és sima, sajtból fokhagymás, hagymás, diós.

Két állattal kezdte a gazdálkodást, majd még egyet vett a többi mellé, jelenleg nyolc bivalya legel a mezőn. A termékeket maguk készítik, és vásárokon értékesítik.

Levente elmondja, hogy úgy éri meg ezzel foglalkozni, ha termékként értékesíti a bivalytejet, a csarnokban aprópénzt kapna érte. Családi vállalkozásként működnek. Levente inkább az állatokkal foglalkozik, felesége, Enikő pedig a termékkészítésben, eladásban áll mellé, akárcsak a fia.

Mások fürge kezeik után élnek meg

A Gyümölcsfesztivál indította el a Fürge Kezek kezdeményezést, miután meghívták a falu asszonyait lekvárt főzni. A kénosiak összefogtak és nyertek – csapatként indultak a megmérettetésen, azóta a legtöbb lekvárfőző-versenyen ők diadalmaskodtak – büszkélkedik a lelkész.

Közben a falu pályázott és lefektették egy gyümölcsfeldolgozó alapjait. Jelenleg egy rézüsttel és egy aszalóval rendelkeznek. Szeretnék, ha a farkaslaki mintájára épülne gyümölcsfeldolgozó Kénosban is.

Mózes Jolánka, akit a hagyományos vásárokról, és persze a gyümölcsfesztiválról is ismerhetnek, lekvárokkal, szörpökkel kínál.

Mindenből készítünk lekvárt, ami itt megterem – válaszolja Jolánka, aki már a zöldparadicsom lekvárt mutatja, de van hecserli, körte, alma, szilva, vegyes, erdei gyümölcs is, hidegen kikavarva, és melegen főzve.

Nem árulja el, milyen lekvárral készülnek az idei Gyümölcsfesztivál lekvárfőző-versenyére, csak pisolyog. „Jöjjenek el és kóstolják meg" – feleli.

A diós, rózsás család

Nem messze a lekvárfőző Jolánék portájától Balázsi Szilárd és felesége, Ildikó lát vendégül. A család dió- és rózsatermesztésre adta a fejét.

Szilárd gyorsan számol, úgy véli, hogy minden adott volt az ötlethez, hiszen a megörökölt diófájukon annyi a termés, hogy meg kell érnie a befektetést. Egy vékából kijön négy kilogramm nyersen. Ha nem a kénosi fajtával számolnak, akkor csupán két kiló vékánként. 1,37 ha területet ültetett be az itteni dióból.

„A tanácsnál dolgoztam, volt munkahelyem, csak nem tudtam folytatni, mert a gyerekekre nincs, aki vigyázzon, van egy nyolc- és egy négyéves kislányunk. Azon törtem a fejem, mit tudnék csinálni itthon, Kénosban. Elmentünk gyümölcsfákért, de nem azt, hanem rózsákat vettünk. Hirtelen jött az ötlet" – emlékszik vissza Ildikó, aki a kertjükben elültetett 600 tő rózsához kísér.

A rózsaszálakat Udvarhelyre, Szentmártonba, a környező falvakba is viszi, virágüzletekbe, de mint mondja, mindenki a holland rózsát keresi, nem gondolják meg azt, hogy ezek helyileg termesztett virágok, és nem zötykölődnek több napot, hetet egy konténerben, így tovább maradnak frissek.

Fóliasátrat szeretnének létrehozni, mert az idei esős tavasz nem kedvezett a szerelem virágának.

Édes élet Gáléknál

280 méhcsalád tulajdonosa Gál Attila, bioméztermelő. Épp a tulceai hárserdőbe készült méheivel. Gál Attila és Gál Melinda megélhetését a méhek, a méz jelenti.

„Idén semmi sem lett" – magyarázza a költözés egyik okát a méhész. Azt is elmondja, hogy valószínűleg felmegy a méz ára, illetve megjelennek a hamisított készítmények a piacon. Megragadjuk az az alkalmat és gyorsan rákérdünk, hogy honnan ismerjük fel a valódi és a hamis mézet?

„A közvélemény fonákul tudja: az igazi méz meg kell, hogykeményedjen. Ha folyékony marad, akkor hamis" – válaszolja a háromgenerációs méhész. Hozzáteszi, hogy nyugaton már elfogadott tény a kemény méz.

Azt is megtudtuk, hogy régen például vályúba töltötték a mézet, majd mikor megkeményedett, akkor egykilós „kockákra" vágták és úgy árulták.

Nekünk is kínál kóstolásra a méhész, aki háromféle állapotban levő mézet hoz, egyik folyékony friss, a másik félszilárd, a harmadik pedig teljesen kemény formában található. Mindháromnak más-más íze van attól függően, hogy milyen az állaga, és milyen gyorsan oldódik fel a szánkban.

A méhek által termelt édességnek szavatossági ideje nincs, bármeddig eláll. Akkor ronthatjuk el, ha például vízzel keverjük.

Ősszel 50-60 gyógynövényből készülő teával kínálják, teáztatják a méheket, így a vegyes méz valóban rengeteg összetevőt tartalmaz.

„Nálunk minden mézes, csinálunk mézes pálinkát, mézes bort, de még mézzel kereskedünk is" – magyarázza Attila. Egy évben, attól függően, hogy hol jártak a méhek, egy méhcsalád évente 5-10-50 kilogramm mézet termel. Itthon kevesebbet, ha máshová is elviszi a kaptárakat, akkor többet.

A méhész azt mondja, hogy évente 300 kg mézet cserél be, szinte mindenre, amire neki szüksége van. Volt, hogy követ, szalonnát adtak érte.

Mikor azt kérdezzük, hogy csípnek-e a méhek, nevetve feleli, hogy nem csípnek, hanem szúrnak. Egy méhészt naponta legalább négyszer, és vannak betegségek, amelyeket ezzel gyógyítanak, például a reumát, a szklerózis multiplexet.

„A méhszúrásnak gyorsító hatása is van" – teszi hozzá komolyan, majd elkacagja magát – „én még olyant nem láttam, hogy két méhszúrás között valaki álldogált volna."

Közben beöltözünk, és hálóval a fejünkön merészkedünk a zümmögő rovarok közé, felejthetetlen az élmény és a félsz a pici apró virágport gyűjtő lényektől. Nem szúrnak meg, pedig egyik családhoz egész közel kerültünk, még a királynőt is megnézzük.

Reggelig tudnánk beszélgetni a méhészet csínjáról-bínjáról, Kénos történetéről, főleg amikor mézes borral kínálnak, de lassan mennünk kell. Egy délutánt töltöttünk a faluban, bármikor visszamennénk.