Nemrég arra a megállapításra jutottam, hogy a pár éve vásárolt Nike futócipőmből lassan kitapostam a lelket. Igaz Hervises, leárazott tucattermékről van szó. Sőt, annyira az alján van a Nike termékpiramisában, hogy a gyártó annyira sem vállalja fel, hogy a honlapján megjelentesse. Ezek a csukák olyan 4-500 km után elfáradnak, még ha kívülről nem is látszik. Ez történt nálam is.

Nemrég Pesten jártunk, így be tudtam hajtani a feleségemtől egy fogadásunkon nyert futócipőmet. Ehhez azért kellett Pest, mert egy igazán jó cipőre fájt a fogam, így számított a választék és a kiszolgálók szakértelme.

 Kedvenc futós blogomon érdeklődtem

merre is menjek, hogy megfelelő és főleg szakszerű kiszolgálást kapjak. A Váci úti Spuri futóboltban kötöttem ki. A futásra szakosodott üzletben, az alkalmazottakról messziről lerítt, hogy naponta futják meg az én havi átlagomat.

A falon felhalmozott futócipők látványával nem bírtam betelni. Mielőtt tócsa alakult volna ki körülöttem a nagy nyálcsorgatásban, egy csajszi jött a segítségemre. Mondom neki, hogy vennék egy futócipőt. És akkor jött a meglepetés. A van Nike, Adidas, stb. sablonos válasz helyett egyszer megnéztük, hogy milyen a lábam. Merre dől a bokám, mekkora a harántsüllyedésem, meg ilyenek.

 Spéci kütyüvel vett mintát

a talpam nyomáspontjairól. Miután megállapítottuk, hogy milyen szerkezetű cipő kell, következhetett a méret. Mondom, hogy a 43-as szokott jó lenni. Kicsit furán nézett, de hozott egyet és hozzátette, hogy nem lesz jó. Felhúzom és persze, hogy passzentosan megy a lábamra. Na ugye, csak tudom a méreteim.

Megnézi, megnyomkodja a cipőt a lábamon, majd újból közli, hogy nem jó. Ha sokat szaladok benne így, akkor le fog hullni a körmöm. De ha így szeretem, akkor ő nem kötözködik, neki így is eladó. Itt feladtam a dolgot, közöltem, hogy akkor átengedem az irányítást és hozzon egy nekem való cipőt. Fél méretenként araszoltunk felfele, míg végül bólintott, hogy na, ez a nekem való. Azt hittem megvagyunk, de

ezután a folyosón megfuttatott,

hogy tényleg jól passzol-e a mozdulataimhoz, és, hogy megnézze, a cipő megfelelően tartja-e a bokám, és a sarkamat úgy támasztja-e alá, ahogy azt kell. Mivel futócipőről van szó, így futás közben kell megfelelnie. Most már megvolt a típus, a méret, már csak a cipőt kellett kiválasztani.

Miután árban is belőttük, nem volt rest a csajszi, kihordott annyi cipőt, különböző márkákat és modelleket, hogy egy kisebb falunak elég lett volna. Egyenként próbáltam fel és futottam egy-egy kört a folyosón. Ez kötelező volt, nem csak úgy rábökök egyre, hogy ez jól megy a felsőmmel, ezt kérem.

Úgy indultam neki ennek az egész cipővásárnak, hogy veszek egy tökös Nike szaladócipőt. Közöltem is a csajjal, hogy inkább a Nike fele húzok, az érdekel. Higgadtan válaszolta, hogy ő idehoz még pár másikat is, egy próbát megér, higgyem el.

Végül három pár cipő mellett vacilláltam, amiből kettő volt Nike. Ismét a csajszi segítségét kértem. Helyettem nem fogja kiválasztani, de húzzam fel felesbe és ne nézzem, melyik lábamon mi van, csak szaladjak benne egyet, válaszolta. Amelyiket a legkevésbé érzem, hogy a lábamon van, az lesz a nyertes.

Akármennyire is Nike párti voltam, végül egy Saucony Phoenix 5-el a hónom alatt jöttem el. A cipő valami hihetetlen könnyű és leírhatatlanul jó szellőzéssel ellátott csuka. A csak futócipőket gyártó amerikai céggel nem hiszem, hogy melléfogok, de egyszerűen nem lehetett otthagyni ezt a szaladó csodát.

Azt a mai napig nem értem, a nők mit tudnak annyit tökölni egy cipőüzletben, de sikerült nekem is összehozni életem leghosszabb cipővásárlást, ami közelítette a másfél órát.