Jóérzésű magyar embernek még mindig fáj az 1954-ben elveszített vb-döntő, nagyapáink közül vannak olyanok, akik azóta nem tudnak a németeknek szurkolni. Amit a németek berni csodaként emlegetnek, a magyarok számára talán minden idők legnagyobb sporttragédiája.

Még mindig feláll az embernek a hátán a szőr, ha belegondol, hogy milyen előzmények után ment a vb-re a magyar Aranycsapat: az ötvenes évek elején gyakorlatilag végigverte a világot, iskolát mutatott a világ futballjának, mégis úgy vonult be a sportág történetébe, hogy a legfontosabb mérkőzését elveszítette. Pedig Puskás és társai már a döntő 8. percében 2-0-ra vezettek...

Hiába az olimpiai bajnoki cím, a londoni 6:3, majd az angolok 7:1-gyel való hazaküldése, a svájci világbajnokságon a menetelés, a magyarok nem emelhették fel a Rimet-kupát a Wankdorf-stadionban.

A svájci vb-re tizenhat csapat jutott ki (a románok nem voltak ott), de a lebonyolításon ismét újítottak: a négyes csoportokban csak két kört játszottak le, s az addigi eredmények alapján az első kettők már egyenes kiesési rendszerben folytathatták. Fura szabály volt, emiatt az akkori nyugatnémet csapat (Német Szövetségi Köztársaság volt a neve, az idősebbek erre is bizonyosan emlékeznek) kétszer is játszott Törökországgal, a magyarok pedig két csapatot ütöttek ki: Dél-Koreát 9–0-ra alázták (Kocsis 3 gól, Puskás 2, Palotás 2, Czibor, Lantos), a németeket pedig 8–3-ra (Kocsis 4, Puskás, Hidegkuti 2, Tóth II). Ezen a találkozón Liebrich úgy lerúgta Puskást, hogy a csapatkapitány csak a döntőben tudott újra pályára lépni.

Addig még hosszú volt az út: a negyeddöntőkben már nagyon színvonalas meccsek voltak: Ausztria–Svájc 7–5, Uruguay– Anglia 4–2, Németország–Jugoszlávia 2–0, Magyarország-Brazília 4-2 (Hidegkuti, Kocsis 2, Lantos – 11-esből), utóbbi a vb egyik legküzdelmesebb meccse volt, a szó szoros értelmében, ugyanis a végén összeverekedett a két csapat az öltözőfolyosón.

Az elődöntőkben a németek 6-1-re legázolták az osztrákokat, a magyaroknak egy még keményebb meccsük jött: a címvédő Uruguayt 2-2-es döntetlen után, hosszabbítás után 4-2-re sikerült legyűrni (Czibor, Hidegkuti, Kocsis 2). A bronzot Ausztria vihette haza, a kisdöntőt 3-1-re nyerte. És akkor jött a döntő – egy jó minőségű, német kommentáros, majdnem negyven perces, színes felvételekkel tarkított összefoglalót itt meg lehet nézni.

Az első percekben úgy tűnt, simán legyőzik a magyarok a fehérmezes fritzeket, de azóta lehet tudni, hogy a németekkel soha nem lehet tudni... Két gyors gól után ugyanolyan hamar válaszoltak, erre sem volt magyarázat, illetve azóta sincs arra, hogy a 84. percben Helmut Rahn lövése utat talált a kapuba, és ezután Puskás szabályos gólját miért nem adta meg a játékvezető...

Hiába lett Kocsis Sándor 11 góllal gólkirály, Puskás a vb legjobb játékosa, hiába tartották a csapatot a világ legjobb együttesének, hiába készültek könyvek, filmek, tanulmányok tucatjai az Aranycsapatról, magyar ember számára azóta sincs vigasz és magyarázat.

A döntő:

1954, július 4., Bern, Wankdorf Stadion, 60 000 néző, vezette: Ling (angol)

Nyugat-Németország - Magyarország 3-2 (2-2)

NSZK: Turek - Posipal, Kohlmeyer, Eckel - Liebrich, Mai – Ottmar Walter, Fritz Walter, Schäfer, Rahn, Morlock.

Magyarország: Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M.

Gólszerzők: Morlock (10.), Rahn (19., 84.), illetve Puskás (6.), Czibor (8.)