Kultúra » Zene

5+1 dal a színészekről

Ők is szeretnek énekelni, de főleg játszani. De néha róluk íródik és róluk szól a dal, amit – adott esetben – ők adnak elő.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Ádám Gyula

Van programod hétvégére?

Október utolsó hetében két hangversenyt is szervez a...
fotó: pearipilesunetului.ro

Zenész gyerekek versenyeznek Udvarhelyen

Október 19-ig lehet jelentkezni az iskolás gyerekeknek...
PelyBarna

Ha koncert és gitár, akkor csütörtököt mondunk

Pély Barna érkezik, egy szál gitárral mutatja meg, hogy...

Öt plusz egy dal a színészekről
A közönség kegyét csak az nyeri el, kit segít egy vidám nyitány
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2014. március 20., 20:48
0 hozzászólás. 

Barabás Boti Jászai Mari-díja és Ufó kollégánk brassói dzsungelt megjelenítő képriportja motivált, hogy egy pohár bor mellett összeírjuk a színészekről és a színházról szóló legszebb dalokat. Íme az eredmény!

5. Szécsi Pál: Én még láttam Greta Garbót

A tragikus sorsú Szécsi Pál a magyar táncdalkorszak hőskorából köszönti imádott Greta Garbóját. Illetve a dal inkább arról szól, hogy egykor milyen jó is volt (ami még Szécsi Pálnak is rég volt) és, hogy hozzá úgy rohan. Szóval látta Greta Garbót.

4. CsizmáSKAndúr: Gojko Mitics

Én meg Gojko Miticset, kéremszépen! Gyerekkoromban a mozivásznon ő volt a sztár az oridzsinál Pókember&Superman, no meg Luis de Funés mellett. A deszkákon még a Népszínház lelkes amatőrjei nyomták, hogy "Szeressük egymást, gyerekek!" Szerettük mi egymást, de a jugoszláv-NDK koprodukcióban, a montenegrói hegyekben leforgatott (w)e(a)sterneket talán még jobban, amikben Mitíc eljátszotta Ulzanát, az apacsok főnökét is,aki a CsizmáSKAndúr egyfolytában levinettuz.

3. Szenes Iván: Színház a házban

Ha nem is lett világhírű, ez a Szenes Iván-dal is mindent elmond a színházról – talán nincs olyan magyar színész, aki ne ismerné, pláne ezt a sort: „A fellépő díjad a tapsod legyen, a pénznél is nagyobb dolog!" A közönségből is sokan így gondolják?

2. Kulka János: A súgó

A színház nem csak a színészekről szól, hanem a súgóról is. Nem egy kategória, mert a színház rendje szerint a súgót senki sem láthatja, a színészt pedig mindenkinek muszáj. Nemcsak ebből az alapszituációból épül fel ez a végülis mulatságos kis dal, amit Kulka János előadásában hallhatunk.

1. Kern-Presser: Színészdal

A Vígszínház nagysikerű, Szent István körút 14. című musicaljének zenei anyaga 1998-ban jelent meg lemezen – mind az előadás, mind  a dalok Presser Gábor és Kern András nevéhez fűződnek. Az utolsó, finálé előtti szerzemény a Színészdal, ami egyszerűen szívbe markoló nemcsak a színészek számára. Egy majd ötperces szerzemény gyors és lassú részekkel, kórussal, egyszerűen felemelő. Námberván.

+ 1 Bérczesi Róbert: A komédiás dala

Ha van színészhimnusz, amit mindenki tud, akkor az ez. Akinek legalább egyszer nem szorult el a torka erre a dalra, s nem hunyorgott könnyes szemmel, az talán soha nem fogja megérteni a színészek mindennapjait. „Tanulj meg fiacskám komédiázni, / Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell..." – hát nem szép? Zerkovitz Béla szerzeményének száz és száz feldolgozása van, jobbak-szebbek, gyengécskék-rosszak, annyi magyar színész énekelte el, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Bérczesi Róbert, a Hiperkarma frontembere Emléxel? címmel jelentett meg egy feldolgozásalbumot pár éve, ő énekli az általunk most nagyon kedvelt kedvelt verziót.

A lista természetesen szubjektív, de te kiegészítheted ezt alább kommentben. Neked milyen dalok jutnak eszedbe a színészekről?



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."