Áttáncolták a századot
MEGOSZTÓ
Tweet
Nézd, mit nézhetsz meg! (videó)
Egyenesen Marosvásárhelyről hozzák a centenáriumi év...Vidékre költözik a Néptáncműhely
Az idei évad új előadásával szeretné...Kós Károlyra emlékeznek
Mégpedig táncolva. Kezdődik a néptáncműhely idei...Fotók: Kinda Botond / Udvarhely Néptáncműhely
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Antal József koreográfus nagyszínpadi munkája egyfajta kiindulópontja is lehet az elmúlt években takaréklángon élt, igazgatóváltáson átesett társulatnak, aminek nagy része szintén kicserélődött. A tavaly ilyenkor bemutatott A köz című előadását még mindig a táncszínházi elemek uralták, A bál pedig szintén ezt a vonalat viszi tovább. Úgy tűnik, a táncműhely egyelőre nem tér vissza a kilencvenes években megszokott és egyesek által nagyon megunt mezőségi-marosszéki-kalotaszegi „szentháromsághoz", illetve még mindig kísérletezik olyan előadásokat létrehozni, amelyek gondolkodásra is késztetik a nézőt, nemcsak tapsra.
A kerettörténet tulajdonképpen a magyarság huszadik századi története – ebben benne van nyilván az erdélyi magyarság is, de a különböző korszakokban ez nem mindenütt folyik össze. A helyszín egy régi kávéház, ahol az első világháborútól a rendszerváltásig egymást váltják a szokások, az emberek, a népek, illetve a bálok.
Olyan rossz időszak ugyanis soha nem volt, hogy a magyar ember ne tudjon mulatni, táncolni, bálozni. Mikor keserűségből, mikor kényszerből, mikor egyszerű naivitásból, de minden korszaknak és „divatnak" megvolt a maga tánca, mindenütt voltak önjelölt, gőgös „nagyemberek", illetve forrófejűek, legyenek azok az ötvenes években a párttitkárok bájgúnár fiai, vagy a fogukat összeszorító, és ha mással nem, a táncukkal tiltakozó, akaratos lázadók.
A bánatos, pálinkázó magyar mellé - szimbolikusan Erdélybe - betáncolja magát a vidám román, aki ki is takarodik a kávézóból, mihelyt megjelenik a bevonuló Horthy Miklós a kivetített képeken. Tánc ezalatt nincs a képeken, de a közönség tapsol. Minden korszakot a színpad közepére kivetített régi felvételek választanak el, jó döntés volt a készítők részéről, hogy nem az ezerszer látott képeket vetítték, hanem különlegesebb, de mégis „láttató" képsorok peregtek.
A magyar hivatalnok mutatja az elesettek listáját, a nők bánatukban ájulnak el, majd vándorolnak ki, következik egy farsangi mulatság, ami azt szimbolizálja, hogy hogyan éri el a Székelyföldet a magyarországi tánckultúra. Majd jönnek a szolid, szigorú ötvenes évek jelenetei a szovjet kulturális befolyással, aztán '56 után a twist és a rock and roll, annak a korszaknak a színeivel és ártatlanságaival.
Így érkezünk el egészen 1989-hez a táncjeleneteken keresztül, ám ekkor kicsit kurtán-furcsán véget ér az előadás. Az elmúlt huszonöt évről is akadt volna mondanivaló a tánc nyelvén is, és kicsit lehetett volna erősebbre venni a magyar táncház visszajövetelét a köztudatba a hetvenes-nyolcvanas években, hiszen ez a lényegében városi szórakozási, és egyfajta tiltakozási, forma nagyon hozzátartozott az akkori fiatalok életéhez.
Nem tökéletes, de nézhető, elgondolkodtató előadás, amit remélhetőleg még fog játszani a táncműhely megfiatalodott társulata, és fognak róla beszélni a nézők a kocsmában vagy a Facebook-on. Örvendetes az is, hogy a Kedves zenekar népi hangszereken játssza le szinte a teljes előadás zenei anyagát, pedig nemcsak népzene van benne, sőt.
A bál azt üzeni, hogy vannak örök érvényű dolgok, közülük az egyik a különböző generációk tánca. Átad egy olyan üzenetet is, hogy a magunk mögött hagyott évszázad bizonyos helyzeteiről ne ítélkezünk mai fejjel oly könnyen – okostelefonnal a zsebben könnyű okoskodni, hogy 56-ban vagy a hetvenes években milyen volt létezni, vagy mit kellett volna másképp csinálni. Túl kellett élni akkor is, ami a kultúránk megőrzésével talán sikerült. Mert összetart(oz)hattunk.
Hozzászólások | Szabályzat |