Nem kisembernek való vidék
MEGOSZTÓ
Tweet
Újabb csemege a moziban
Erre jó, ha ráharapsz. A Budapest Noirt vetítik a...A gyerek szavazata is számít
Ingyenes rajzfilmes gyerekprogram a Városi Könyvtárban.Ennél jobb vasárnapi program nincs
Újra megnyílnak a mozi kapui, két vetítés is lesz....Te is lehetsz Kolja
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
Ritkán nézünk orosz filmet, pedig közel állnak hozzánk, sokkal jobban, mint az amerikaiak. Az utóbbi évek egyik legkomorabb orosz filmjének alaptörténete mégis amerikai sztoriból ihletődött. Az alaptörténetben egy műhelyét védő hegesztő harcáról volt szó egy üzem tulajdonosa ellen. Andrej Zvjagincsev ezt a sztorit ültette át egy észak-nyugat oroszországi, tengerparti kisvároska hétköznapjaiba.
Nem tavalyi a film, de a kiindulópontja kísértetiesen hasonlít Egyed Ufó Zoltán kollégám egyik tavalyi riportjának alaphelyzetére.
Kolja háza a tengerparton áll, területe, fekvése nagyon megtetszik a helyi „kiskirálynak", akinek irodája falán Putyin képe virít, a velejéig korrupt és szinte mindig részeg.
A gyengeség megbocsáthatatlansága
De legalább megpróbáltam! – ordít fel McMurphy a Száll a kakukk fészkére regény végén, majd elbukik.
A Leviatánnak is lehetne ez a jelmondata, hiszen az autószerelő Kolja küzdeni kezd. Gyerekkori ismerősét, egy moszkvai ügyvédet kéri fel a korrupcióval szembeni harcra.
Viszont Oroszországról körülbelül Csehov óta tudjuk, hogy nem kisembernek való vidék, ott az egyszerű ember bukása sorsszerű.
És nemcsak az erőszak, a megfélemlítés az, ami az egyszerű ember mindennapjaira hat – ott van a szintén a gyengeségre utaló állandó alkoholfogyasztás, illetve a szerelmi háromszög kialakulása.
Kolja szinte sorsszerűen agresszív és kegyetlen reakciója a megmaradt barátok elpártolásához vezet – itt van a fordulópont, amikor a kisember kilátástalan harcában teljesen egyedül marad.
Nem újkeletű felismerés itt, keleten, hogy olyan kultúrában élünk, ahol a meggyengülés megbocsáthatatlan bűnt jelent.
A jelenlegire még várni kell
A filmben ábrázolt oroszországi hétköznapok elképesztően hasonlítanak bármelyik kelet-európai ország hétköznapjaira.
A halüzemben dolgozó nők arca, az állandó italozás, a cserfesszájú rendőrfeleség telefonbeszélgetése a konyhában, Koljáék gyerekének bandázása egy lerobbant épületben, a születésnapi „sportlövöldözés" mind-mind ezeket a hétköznapi jelenségeket mutatják be, a felismerés általi harsány nevetésre kényszerítve.
Az a jelenet, amikor egykori szovjet pártfőtitkárok berámázott képeire lövöldöznek részegen, és közben arról beszélgetnek, hogy a jelenlegire még várni kell, egyszerűen mindent visz.
Az is érdekes, hogy egy ilyen, rendszerellenes utalásokkal tűzdelt, a mai orosz valóságot bemutató filmet az ország, hogy tudtott Oscar-ra jelölni. De hát nem mindenütt eszik olyan forrón a kását, ahogy azt gondolnánk.
Vicc ide vagy oda, a dolgok komolyra fordultával,
a film felétől nem fogsz kacagni. Vagy csak kínodban.
A boltból kilépő pópa beszéde is a film egyik csúcspontja. A leviatán, a bibliai óriáskígyó (a tenger partján heverő csontváz, ahová a bandázó gyerekektől menekülő fiú, Roma néha kimegy, ezt szimbolizálja) tulajdonképpen a mindenütt jelenlevő Gonosz jelképe – emberi gonoszságból és gyarlóságból nagyon sokat pakolt bele a rendező ebbe a filmbe.
Jön a szörnyűséges bukás és tragédia, s a képek hiába gyönyörűek és sugallnak igen nagy valóségérzetet, ott érzed a szádban a félelem keserű ízét, azt a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, amit minden kisember érezhet Koljához hasonlóan.
Az Arany Glóbuszt azért elvitte
Habár 2015 tavaszán a lengyel Ida elvitte a legjobb idegennyelvű film Oscar-díját, és a Leviatán csak a Golden Globe-ot, Zvjagincsev filmje egy nagyívű alkotás, mely rendkívül komplex és nagyon sok aktuális kérdést feszeget.
Nemcsak napjaink mindennapos „vadkeleti" gondjait, a korrupciót, az erőszakkultuszt, a múlt – jelen esetben a kommunizmus – átörökítését a jelenbe, a vidéki kiskirályok „tündöklését", és a jogrendszer ellentmondásait vágja az arcodba, hanem egy kicsit téged is belehelyez a történetbe.
Amennyiben éltél Kelet-Európában, nagyon is fogod tudni, hogy miről van szó. Hogy állandóan ott motoszkál a fejedben az a fránya „én mit tettem-tehettem volna?" kérdés.
Ha ma Magyarországon Hajdu Szabolcsot tartják a Tarr Béla-i filmművészet továbbvivőjének, akkor Zvjagincsevet is méltán mondhatjuk Tarkovszkij fő megidézőjének, „örökösének". A Leviatán hatalmasat üt mind képi világával, mind pedig mondanivalójával, üzenetével. Nem könnyű film, ezért hosszúnak tűnik a két és fél órányi küzdelem minden humorával együtt, és ha te is kisember vagy, akkor minden bizonnyal nagyon szomorú leszel tőle. De legalább megpróbáltad.
Leviatán (Leviathan) – orosz dráma, 140 perc, 2014
Rendezte: Andrej Zvjagincsev
Szereplők: Alekszej Szerebrjakov, Jelena Ljadova, Vlagyimir Vdovicsenkov, Roman Madjanov, Alekszej Rozin, Anna Ukolova
Forgatókönyv: Oleg Negin, Andrej Zvjagincsev
Vágó: Anna Mass
Zene: Philip Glass
Operatőr: Mikhail Krichman
Producer: Alekszandr Rodnyanszkij