Ha fekete-fehér westerneken nőttél fel, akkor azok eszedbe fognak jutni, miközben a Délibáb néha kissé vontatott képeit pásztázod. Ha jártál a Hortobágyon, a pusztában, akkor is ömlenek a képek és az asszociációk.

Ha netán láttad Jim Jarmusch: Az irányítás határai című (szintén "vontatott") filmjét és benne Isaach De Bankolét, illetve az utóbbi évek sikeres, de egy mozi nélküli kisvárosban nem vetített román filmjeit (pl. Volt vagy nem volt, Rendőrség, nyelvészet, Califorinia Dreamin, Boogie), akkor megint sok-sok minden eszdebe jut, hiszen Hajdu Szabolcs isten háta mögötti helyszínének vasutasa, valamint hortobágyi banditái nagyrészt románok, akiket egy szökött afrikai futballista rekcumoz meg.

Francis Szlovákiából szökik a magyar pusztába, egy olyan helyre, ahol banditák dolgoztatnak szerencsétleneket, börtön elől menekülőket, valamint helyi csicskákat – talán utóbbi is jobb, mintha a szintén a bűnözők által lekenyerezett magyar, "egyszerűember" rendőrök vinnének zárkába.

Francis keveset beszél, habár futballistaként van fogalma Gheorghe Hagiról, illetve a Steaua 1986-os BEK-győzelméről. Eleinte szótlanul dolgozik, vágja a fát, elfogadja a sorsát, mígnem egy szerencsétlen egyszer rászól, hogy legyen szíves ne melózni annyit, mert akkor nekik is többet kell. Van vele egy labda is, tele pénzzel, hiszen egy bundameccs után lépett le, ám a bunda busás árát a puszta helyi maffiózója, Cisco is magáénak szeretné.

Balkán ez rendesen, illetve balkanizálódott magyar vidék, ahová csak lesüllyedni lehet, felemelkedni onnan már nem – Hajdu Szabolcs mintha kicsit ezt is üzenné a Délibábbal, amelyben nagyon sokat játszik a szimbólumokkal, illetve azokkal is üzen. A lerobbant puszta képei egyszerűen zseniálisak: az egyenruhában, gumipapucsban posztoló vasutas, a lóháton közlekedő, régi orosz puskákkal, ZB-kkel és Kalasnyikovokkal felfegyverzett bűnözők, a rozsdaette, régi gépjárművek, a néha mindent beterítő libatoll, illetve a tekintetek.

A Hajdu által szerepeltetett színészgárda (eredetileg nem Isaach de Bankolé, hanem Chiwetel Ejiofor, a 12 év rabszolgaság főszereplője alakította volna a fekete futballistát) is nagyon jól formálja meg a karaktereket, nagyon sok a portrékép.

Amikor Francis végül dönt, és a pusztán nyomorgók élére áll, akkor kezdődik igazi western rész. Habár az is hatalmas kép volt, amikor a fekete bőrű főhős kinyitja a kocsmaajtót, bentről meg ránéznek a Kossuth Rádiót hallgató szerencsétlenek. A pénzzel töltött labda, a vissza-visszatérő sakál, a vonalas papíron ákombákomokkal megírt üzenet is mind egy westernt idéz, akárcsak a film zenéje – olyan érzésed van, hogy az aggastyán Clint Eastwood mindjárt kilép a libaistállóból.

A Délibábot nagyon vegyes kritika fogadta Magyarországon. Ami annak is köszönhető, hogy Hajdu nem feltétlenül ért egyet az ország jelenlegi kultúr- illetve filmes politikájával, és az sem mellékes, hogy a „közönségfilmekhez" szokott magyarországi nézők többségének nem igazán jönnek be a hosszú, lassú svenkek és nyitások, a filmben vibráló, de tovább tolt feszültség, néha olyan „nem történik semmi sem"-érzése van az embernek, ami nem feltétlenül passzol a gyors popcorn-zabálással és félhangos kommentálással.

Van udvarhelyi vonatkozása is a filmnek, ugyanis az amatőr szereplőket a városunkban született Gálovits Zoltán válogatta (filmes nyelven: kasztingolta), aki jelenleg a temesvári színház dramaturgja. További érdekessége, hogy először nem Magyarországon, hanem a Torontói Filmfesztiválon mutatták be a Délibábot – ott viszont sikert aratott. A magyar bemutató sem Budapesten volt, hanem Balmazújvárosban, mert az amatőr szereplők többsége ott él.

Hajdu debreceni születésű, ezer szállal kötődik a kelet-magyarországi vidékhez, a Hortobágyhoz, a pusztához – a film forgatókönyvének alapja egy Tar Sándor-novella volt. Ezt itt elolvashatod.

Délibáb – magyar filmvígjáték, 90 perc, 2014

Rendezte: Hajdu Szabolcs

Szereplők: Isaach De Bankolé, Răzvan Vasilescu, Török-Illyés Orsolya, Dragoș Bucur, Polgár Tamás

Zene: Billy Martin

Vágó: Politzer Péter

Operatőr: Nagy András

Producer: Kovács Gábor, Taschler Andrea