A filmmel is kezdünk úgy lenni, mint a színházzal vagy a sajtóval: a „boborul" azt szereti, ha a mozivásznon is azt látja, a rendező a színészekkel jól megmondatja a magáét. Megmondatja valakiknek, akik miatt a népes tömegeknek nem megy jól: politikusoknak, gazdagéknak, újgazdagéknak, mindenkinek, aki nem számít szegénynek és gyakran szerepel tévéhíradóban, újságban.

Aki arra számított az előzetesek és recenziók, kritikák után, hogy Călin Peter Netzer Anyai szív (Poziția coplului) című filmje keményen lealázza napjaink fővárosi román újgazdag rétegét, az nagyot fog csalódni.

A film idén februárban a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét és a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját nyerte el a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén. Nyersfordításként sokáig A gyermek fekvése címmel emlegették az alkotást, a hivatalos magyar címe azonban Anyai szív lett. Az HBO-n ma este vetítik, és a marosvásárhelyi filmfesztiválon is megtekinthető lesz.

A relációk hatalma

Az anyai szív egy fiúért dobban: Cornelia (Luminița Gheorghiu) szeretett egy szem gyerekéről, a harmincas éveiben járó Barburól (Bogdan Dumitrache) képtelen leválni még akkor is, amikor az már saját lakásban él, élettársa van és magasról tesz arra, hogy a szülei mit gondolnak róla, vagy éppen mivel foglalkoznak.

A szülők pedig köszönik szépen, elvannak a bukaresti elitben, a táncos fogadások, a luxusautók, a pletyka, a nagyzolás, a nem éppen, de szinte a „lumea mondenă", azaz nagyvilági életben.

Nem a legfelsőbb kategóriához tartoznak, de szorosan az alatt, ahol a „relációk" bizony nagyon fontosak. Néhány figura kivételével nem antipatikusak, de nem is az újgazdagok megalázása a cél.

Jön a baj: Barbu iszonyatos sebességgel száguldva halálra gázol egy gyereket. Anyu akcióba lép, a helyszínre siet – és itt bomlanak ki tulajdonképpen azok a részletek, amelyektől tartalmassá válik a film.

A jellem- és helyzetábrázolás nagyon hétköznapi tapasztalatokon alapul (a baleset utáni vérvétel a kórházban, a „deklarációadás" a falusi rendőrőrsön, az anya párbeszéde a rendőrrel, akinek elintéznivalója van építési engedély terén, a pályakezdő rendőrnő becsületes és következetes hozzáállása a munkájához stb.) és ez teszi kivételesen hitelessé a 38 éves Călin Peter Netzer díjnyertes filmjét.

Hadüzenet a popcorn-díjas múviknak

Netzer korábbi filmjei, a Maria és az Érdemrend is nagyon jól ábrázolnak karaktereket, amihez hozzájárul, hogy a színészek alakítása is szenzációs bennük.

Az utóbbi hét-nyolc év román „újhullámos" filmjei meglehet, nem is a témától, hanem a színészi alakításoktól annyira nagyszerűek, hiszen Vlad Ivanov, Ioan Sapdaru, Andi Vasluianu, Teodor Corban, Dragoș Bucur és mások nagyon jó színészek, a különböző jellemeket képesek hitelesen megformálni.

Nem róluk szólnak a tévéhíradók, ott csak akkor láthatjuk őket, amikor valamilyen díjat nyernek. De Cristian Mungiu, Corneliu Porumboiu, Cristi Puiu, Florin Șerban szoktak nyerni.

És lassan a román mozilátogatók is kezdik felfedezni, hogy Hollywood-on kívül Európában, sőt az annyira lenézett Romániában is kitűnő filmek készülnek, utóbbiak nagyon pontos kor- és társadalomrajzok, s hogy a mozi nem csak a pattogatott kukorica és a kóla fölötti hangos röhögést jelenti a műsztárokkal és klisékkel teli konzumidióta komédiákon.

Itt a vége, fuss el véle

Az Anyai szív befejezetlennek tűnik. Írom, hogy tűnik, mert olyan film ez is, aminek hirtelen vége szakad, a rendező nem rág semmit az arcodba. Rövid gondolkodás után rájössz, hogy nem az a lényeg, hogy pontosan mivel ér véget a történet (hogy lecsukják-e a balesetet okozó srácot vagy nem, hogy megbékél-e az áldozat családja), hanem maga a helyzet.

Nem azt tanulod meg belőle, hogy mit szoktak tenni ebben a szituációban (azt internetes kommentárokból, pletykákból, a mindennapokból megtudod, hogy a te közvetlen környezetedben, életteredben hogyan „intézik" el), hanem bepillanthatsz mások lelkivilágába. Utána pedig a sajátodba.