Muszka Sándor tavaly jelentette meg legújabb prózakötetét, aminek formátuma a nagysikerű Sanyi bá kötetéhez hasonlít, csak CD nélkül, azonban ugyanolyan élmény – úgy, hogy közben kiderül, hogy ki írja a Sanyi bá történeteket. Maga Szilveszter Dániel, a lusta dög.

„A tervezett könyv címe az, hogy A lusta dög és Szilveszter Dániel rossz anyagi körülmények között nyomorogva tengődő, flekkenfalvi költő gyötrelmesen borzalmas életéről fog szólni. Attól függ, hogy mennyi szabadidőm lesz, szerintem elég hamar be fogom fejezni" – ezekkel a mondatokkal zárta 2015-ben a G. Caféban készített interjúnkat Muszka Sándor, s bizony be is fejezte, sőt tavaly meg is jelent a kötet.

Az ágyból a bodegába

Szilveszter Dániel rossz anyagi körülmények között tengődő flekkenfalvi lírikus figurája sokunk személyiségéből van összegyúrva – ő a kelet-európai, ezen belül székelyföldi élhetetlen pszeudo-intellektüell Muszka-féle alakja, aki álmodozásból, képzelődésből, ábrándkergetésből világbajnok, de a hétköznapokban képtelen két gyufaszálat keresztbe tenni.

Amikor van, amit enni, eszik, s amikor fizet valaki „egy sert", akkor iszik – természetesen cserfes szájú felesége, Csárnai Ilona mindezt képtelen lenyelni, s ennek issza a levét maga Dániel is.

Az Úgy el voltam keseredve című verseskötetből ugyan szokott felolvasni, folyamatosan „ír", de sokra nem megy vele. „Élete nagy részét kocsmákban és más felhőtlen szórakozásra berendezett intézményekben töltötte, számára talán egy vendéglátói vagy turisztikai munkakör lenne a legmegfelelőbb" – ilyen és ehhez hasonló gondolatok között várja, hogy valamelyik irodalmi lap szerkesztője felhívja és gratuláljon neki, aki a „nagyvilág rossz irodalmi ízlésének áldozata".

Dániel egy nagy lúzer mai szóhasználattal élve, s Muszka ezt domborítja ki nagyon ügyesen a figurában – a kicsi világba való beszorulást, az onnan kifele való okoskodást.

Mégis, valahogy szerethető figura ez a Dániel, akit semmilyen díjra nem méltat a környezete, miközben másokat nagyon, de nagyon igen. Őt csak a felesége méltatja ilyen mondatokkal, hogy „Megmondtam százszor, hogy ha iszol, ne is szólj hozzám, hagyjál békén, mert sírba teszel a hülyeségeiddel te, te büdös alkoholista!"

Sanyi bá elékerül

Aztán a kötet felénél, Dániel mindennapi történetei után jön egy Muszka-féle huszárvágás, s a flekkenfalvi lírikus szomorú élettörténete átcsap hirtelen az újabb Sanyi bá-sztorikba. „Kitalálok majd egy személyt, egy ilyen öreg flekkenfalvit, lehet ez a Leó Sanyi is, és ilyen dolgokat írok, amiket ők is folyton mesélnek egymásnak" – s ezután meg is kezdődik a Keresztnek igaza lehet című, első „sanyibáskodás".

Muszka legújabb munkája magunkba nézet egy kicsit. Vajon vicces-e az, hogy ilyenek vagyunk?

Szórakoztató-e az, hogy folyton a régmúlt időket humorosan felidézve próbálunk a mai világban mindenről állást foglalni?

Helyénvaló-e az, hogy egy teljesen aktuális problémára a nyolcvanas évek csíki mindennapjainak példáival adunk választ (Árpi komám s az arabok)?

Jól van-e az úgy, ha „Szar világ eccer nincs", de közben „Kampány" van, s én ezentúl „Nem dolgozom sehol, de azért az ételt kérem"?

Jó-e az, ha szinte mindenhez hozzászólunk úgy, hogy közben nagyot mondunk, s a mai információink keverednek az őseink ezerszer hallott reakcióival?

Tud-e „szinkronba kerülni" a mai technikai vívmányokkal együtt élő fiatalság a gyökereihez foggal-körömmel ragaszkodó kisvárosi, falusi társadalom idős embereivel?

Gyakorlati, hasznos tudásként mit tudnak a Sanyi bá-féle – részben nagyon is valóságos! – figurák adni a fiatalabb nemzedékeknek, mi az, ami a humoron, az oly sokat emlegetett csavaros észjáráson és az ízes székely beszéden kívül még szerethető bennük?

Csak a diszkó s a baszás

Iszonyatos Muszka-sziporkák szorultak a mostani Sanyi bá-történetekbe is, a hangos felkacagás alap olvasás közben – nyersen, fonetikusan pörög az írott szó, pontosan úgy, ahogy az itteni ember minden nap beszél, Muszka nem finomkodik, leírja.

„...aggyon gázt, Emre bá, met a bivajok a hátsó számtáblát nyaják. Na de erre ő es visszafordult, hogy aszongya, nyalják az örmény anyád picsáját, azt nyalják, édes fiam, azt nyalják. Na de erre kezdtek az emberek kacagni úgy, hogy ejszen még az ablakok is rezegtek. Erre Emre aszongya, látod-e, mienek a mai fiatalok, koma, csak a diszkó s a baszás, met ezeknek az eszik egyeb fele nem mejen."

„Akkor – mondom – először es hozzék nekem egy kalány szódaport, met a tegnap süldőt vágtunk, s én bőrből jól bészedtem, s utána valami finom simoni szeszt a komákkal realütyültünk, s most ojan savam van, hogy egy akkumulátort is fel tudnék tőteni."

„...arra ment vót a párttitkár, s meglátta. Aszongya neki, húzza meg magát, Áron bá, s münket ne mind szabotáljon. Na s erre mondta az öreg, hogy én már 82 éves es elmúltam, s ha magik gondolják, a seggemet is megbaszhatják."

„Hallja-e, Gergely bá, egy jó centisse otthon van-e? Van, aszongya. Na, mondom, ha van, keresse elé, de ha nem kapná meg, a báladrót es jó lesz, s kezdje a fejit körbe megmérni, met mingyá-mingyá érek haza, s ha a méretjit megmondja, ojan fájin sapkát adok magénak, hogy még a templomba sem kell levegye."

Muszka Sándor körülbelül három évig dolgozott A lusta dögön, mert közben, 2015-ben megjelent a Magányos nőknek, bukott fiúknak című verseskötete is.

Egyelőre nem tervez folytatást a Sanyi bá-történetekből, tervei szerint márciusban egy új verseskötete is napvilágot lát. Könyvesboltokban biztosan rá lehet akadni a köteteire – ha úgy akarunk nevetni saját magunkon, hogy közben elmélázunk azon is, hogy miért nevetünk, akkor olvassunk Muszka Sanyit.