Gyermekkorát az Etéd melletti Küsmödön töltötte, Bukarestben dolgozott fiatal lapszerkesztőként, a nyolcvanas évek végén költözött át családjával Magyarországra, azóta is ott él Szávai Géza. A Pont kiadó megalapításával, újabb és újabb kötetei megjelenésével bizonyítja, hogy helye van mind a szépirodalomban, mind pedig a gyerekirodalomban.

A héten Székelyföldön tartott találkozókat gyerekekkel, udvarhelyi bemutatója előtt beszélgettünk irodalomról, illetve Bözödújfalu tragédiájáról.

Talán hat éves lehettem, amikor a kórházban a Kókó Samuék vándorútja című Szávai-meseregényt az ágyam szélére tette édesanyám. Az volt az egyik első, gyerekeknek írt könyve. Hogyan írt a gyerekekhez a nyolcvanas évek elején, és hogyan ír ma?

Szerintem nem változott. A gyerekeket nagyon komolyan veszem, a gyerek nem majomszeretet tárgya, nem játékszer, nem szépségversenyre lökdösött nyolcesztendős kislányok hada. Ahogy az én anyai nagyapám mondta: amikor tizennégy éves korában konfirmált, kapott egy új harisnyát, egy bakancsot és egy fejszét – ez azt jelentette, hogy mehetett „megélni".

Ha huszonötezer évig jó volt ez a gyereknek, hogy egy idő után felnőttnek tekintik, akkor a gyereket ma is komolyan kell venni. Amikor a gyerekeknek írok, soha nem gügyögök, hiszen a gyerek nyelvérzékét tenné tönkre, illetve az emberi mivoltát is lenyomja, ez pedig méltatlan hozzá.

Móricz Zsigmond elég nagy író volt ahhoz, hogy elhiggyük neki a kijelentését: azt mondta, hogy vele minden megtörtént nyolcesztendős koráig. A pszichológusok is azt mondják, hogy élete első nyolc év alatt az ember megkapja a világtól azokat a jelzéseket, amelyekre teljes értékű emberként reagál.

Érdemes megnézni, hogy Móricz hogyan ábrázol gyereket, ott van például az Árvácska. Én mindig ezt olvasom magamról kritikákban, hogy „Szávai Géza, a kortárs irodalmunk különce". A kérdés az, hogy mihez képest különc. Nem szeretem a csoportosulásokat, nekem inkább Móricz Zsigmond adta az irányadó jelzést: „a gyerekeinket és a regényeinket egyedül csináljuk". Ezért nem voltam soha irodalmi csoportosulás tagja.

Gyerekkora Küsmödön telt – manapság milyen viszont fűzi ahhoz a térséghez?

Mint minden embernek, nekem is a gyerekkorom meghatározó volt. De a szülőfalumhoz fűződő viszonyomat nem szeretem érettségi találkozós, aranylakodalmas nosztalgiába fojtani, az nem méltó a szülőföldhöz. Tény, hogy ott születtem, elszakíthatatlan kötelékek fűznek oda, de nem fürösztgetem magamat hazug nosztalgiákban. Nincs értelme.

Életének eddigi főműve a Bözödújfalu tragédiáját bemutató Székely Jeruzsálem című esszéregény. Sok téves legendát is eloszlatott. Mi igaz abból, hogy a falu teljes elárasztását a rendszerváltás után még meg lehetett volna akadályozni?

Szerintem ez is tévhit. Ceaușescu mellett – mint minden diktátor mellett – működött egy titkos iroda és volt például egy külön brigád, ami hitleri mintára azzal foglalkozott, hogy mit lehet kezdeni a romániai cigányokkal.

Ezt onnan tudom, hogy a nyolcvanas években Bukarestben éltem, A Hét című lapnál dolgoztam és bizony fiatal emberek egy pohár pálinka mellett nagyon sok mindent megbeszélnek,és Bukarestben titok nincsen...

Arra gondoljak, hogy egy bukaresti kocsmába betér a fiatal Szávai Géza, és betérnek olyan fiatalemberek, akik ezzel foglalkoznak és – habár figyelik önt is - ott a pálinka és a „barátság" megoldja a nyelvüket?

Körülbelül így működött a nyolcvanas évek Bukarestje, azzal a megjegyzéssel, hogy olykor nemcsak „barátságból", hanem balkáni, fölényes, gőgös modorban tett fenyegetésből is elszólták magukat az emberek. Bizonyos dolgok részegen elhangzottak, de amikor másnap visszakérdeztem, letagadták.

De ezek így működtek, lehetett tudni mindent, a különféle terveket, fantazmagóriákat. Nekem is sikerült átejtenem nagyon furcsa jövő elé néző fiatal, magukat patriótának érző, de különben nacionalista személyeket.

Mondtam viccesen, hogy ide kéne csatoljátok Bulgáriát, mert ott van nyolcmillió bolgár, ami Romániában mégiscsak kisebbség lenne. Tényleg! – csillant fel a szemük, én meg nevettem rajtuk. Bözödújfalu elpusztítása eldöntött tény volt, része annak a tervnek, hogy az egységes magyar tömböket fel kell szaggatni ipari vagy más létesítményekkel, amelyeknek praktikus hasznuk sem volt.

Tehát egy összefüggő terv része volt.

A diktatúrában az összefüggő tervszerűségeket úgy kell elképzelni, mint az őrült kapkodások tervnélküliségét, tehát nincs benne ráció. Ez már 1988-89-ben lefutott dolog volt, akkor már nem voltak Bözödújfalu számára esélyek.

Mikor járt ott utoljára, és mit látott?

Három hete voltam otthon, de magát a tavat néhány hónappal ezelőtt láttam. Mindig elszomorít a hozzá való emberi viszony is, de ezeket az emberei ösztönöket nem akarom kritizálni, mert minden embernek más és más a biológiai felépítettsége.

Édesanyám azt mondta, mikor egyszer a tóban horgászó embereket nézte, hogy „Atyaúristen, kiveszik ebből a tóból a halat és azt megeszik? Én nem tudnám megenni." Az én viszonyom tehát túl szubjektív. Ilyen az élet, az én vagy az ön fintorai nem szabnak határt és medret.

Miken dolgozik most, mit ír?

Elbeszélő alkat vagyok, és úgy gondolom, hogy fontos dolgokat el kell mesélnem. Ha olvasta annak idején a Kókó Samuék vándorútját, akkor tudja, hogy partnerként kezelem a gyerekeket. Regényeket írok gyerekeknek és felnőtteknek, de mindenkit komolyan véve.

Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy én egy székely kuriózum-pacák vagyok. Öt éves koromban a küsmödi templom kertjéből felnéztem az égre, és úgy éreztem, hogy a Biblia közepén vagyok, hogy a Biblia rólunk szól... És én azt éreztem, hogy egyenlő vagyok a világ minden emberével. A székelységben nem látok semmi kuriózumot, és nem szeretem, amikor ezzé stilizálják.

A Székely Jeruzsálem című esszéregényemben sem egy furcsaság vagy egy kuriózum bemutatására törekedtem, hanem arra gondoltam, hogy úgy kell megírnom ezt a sorsregényt, ami pár száz esztendőt magába foglal, hogy az a sors közösségi és emberi sorsként bárhol a világon átélhető legyen.

A küsmödi kisgyerek – képletesen – állhatna az eszkimó, Japán vagy amerikai ég alatt, és feltehetné a kérdést, hogy ki is vagyok én, mi az identitásom? Küsmöd pataka mellett legalább hatféle hit van. Egyre időszerűbb, vitatottabb és egyre fájóbb, hogy mi is az európai identitás.

Én fontosnak tartottam, hogy a Székely Jeruzsálem románul is megjelenjen, mert a románoknak nagyon sok mindennel szembe kéne nézniük. Nemcsak a közelmúlt történetével, hanem az egész történelmükkel, amelyet legendák öveznek.

A legendákat oszlatni kellene. Történelmi tudata mindenkinek van, de olykor anélkül, hogy történelmi tudása is lenne.