Nemrégiben arról kíváncsiskodtunk a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban könyvtárost, hogy melyek az éppen divatos olvasmányok, és kik a trendi szerzők, akiknek könyveit kézről-kézre adják az olvasók. A kedvencek listáján klasszikusok és kortársak, könnyed és komoly olvasmányok egyaránt szerepeltek.

A sztárolvasmányok mellett azonban kerül néhány kuriózum, amolyan magányos irományok, melyeket még soha senki nem kölcsönzött ki, vagy évtizedekig porosodtak a polcon. Megkértük Rend Évát, a Városi Könyvtár munkatársát, kutassa fel kedvünkért ezeket a szépirodalmi és szakkönyveket.

A könyvtáros készségesen felleltározta a 140 ezer kötetes állományt, és előkerítette ezeket az elfeledett irományokat.

Por lepte a kommunistákat

Marx, Engels, Lenin műveit a kutya sem olvassa már – kérdés, hogy annak idején hány pártelvtárs böngészte a most az alagsorban pihenő, penészedő filozófiákat. A Kárpátok Géniuszának remekműveit, akárcsak a kommunista világban kötelező orosz, szovjet írók könyveit, hiába keressük már a könyvtárban: a fordulat után, a '90-es évek elején minden Ceaușescu-művet elégettek.

Utólag nagy kár, hogy a lángok martaléka lett a sok könyv, de aki érte az aranykorszakot, az megérti, miért is lángolt valójában az indulat.

A szakirodalom terén más a helyzet: a már idejétmúlt köteteket ugyan kivonták az állományból, de meglepő módon, sok, az '50-es, '60-as években megjelent szakkönyvet- legyen szó bármilyen szakágról, ma is sokan kikölcsönöznek, és használnak – mondta Rend Éva.

Elfeledett szerzők

Nem mondható el ez Benkő Samu Sorsformáló értelem és Őrszavak című, művelődéstörténeti könyveiről: eddig még egyetlen olvasó sem lapozta fel őket. A Murokország című művét sem olvasták rongyosra, a négyből a legutolsó pecsét 1974. májusából való.

Lehet a címe predesztinálta a mostoha sorsra, és csak találgatni lehet, hogy Wesselényi István Sanyarú világ című könyvének vajon a címe, a vaskossága, vagy a szemet fárasztóan apró betűmérete az oka, hogy a meglévő tíz példányból eddig még egyetlen egyet sem vett kölcsön senki.

Panek Zoltán kötetei is elfelejtve várnak a feltámadásra. Van bőven példány az Emberbolondokból, amibe pontosan 31 éve, 1982-ben került a második és egyben az utolsó pecsét, A földig már lépésben és a Szívdobbanás című könyvekbe pedig 1985-ben, illetve 1986-ban.

Húsz év magány

Bár sok remek irodalmi alkotás van, amihez még nem nyúlt olvasó, ennek nem mindig a hírnév hiánya az oka. Több irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett szerző neve és műve is feledésbe merült – mondta Rend Éva, aki példaként mutatta Elias Canetti Káprázat című könyvét. Nagyszerű olvasmány, mégis keveset lapozták a könyvtári példányt: 1984 után legközelebb 2004-ben vitték haza, eddig utoljára.

Wole Soyinka, joruba (nagy etnikai csoport Afrikában – szerk. megj.) származású, főleg saját nyelvén publikáló Nobel-díjas nigériai regényírónak legutóbb 1992. áprilisában emelték le a polcról A fékevesztettség évada című könyvét.

Vaszilij M. Suskin Lenin-díjára is magasról tesznek az olvasók, a Vörös kányafát 23 éve, 1990-ben olvasták el, Jiri Svejdától a Ha meghalnék címűt pedig mindössze háromszor vették kölcsön, legutoljára 1991-ben. Henry Troyat Fellegjáró című regénye karcsú kis olvasmány, mégis 1991-től vár új olvasóra.

A leltár végén elégedetten summáztuk, hogy az udvarhelyi könyvtárban keletje van mindenféle olvasnivalónak, hiszen a nagy könyvállományhoz képest meglepően kevés az a szerző, kötet, amelyet a könyvtárba látogatók ne olvasnának el. A horgolás technikájától az angol és német nyelvű könyvekig mindennek akad olvasója (bár utóbbiaknak leginkább csak kettő), és nem csak a trend diktál, de a klasszikus szerzők, olvasmányok sem mennek ki divatból.