Régi ruhák új köntösben: lájkolod?
MEGOSZTÓ
Tweet
Nézd meg, kik lépnek fel (videók)
Szombaton a műfaj nagyjai szórakoztatják az udvarhelyi...Kányádira emlékeznek a Budavárban
És ebből városunk sem marad ki. Kattints és nézd meg,...Sátorosok a Spanyár-ház udvarán
Holnap a Haáz Rezső Múzeum Képtárát is beveszik, csak...Fotó: Csedő Attila
ÍRTA: LÁZÁR EMESE
Miért értékes a régi, és mitől lesz belőle a tinédzserek által is lájkolt, trendi? Hasonló kérdések sokaságát tette fel, és adott választ azokra a Tamási Áron Gimnázium dísztermében május 5-én, szombaton megtartott első Erdélyi viseletkonferencia.
Az erdélyi viseletkészítőket és iparművészeket egy napra összeverbuváló szakmai fórumot a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség szervezte együttműködésben a Budapesti Hagyományok Házával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal és az Udvarhelyszéki Népművészek Szövetségével.
Viseletparádé a folyosón
A rendezvény leglátványosabb felvonása a bentlakás folyosóján rögtönzött viseletparádé. A rendhagyó divatbemutatón a résztvevők a manökenek. Hagyományos oroszhegyi, lövétei, nagygalambfalvi, siklódi, hétfalusi csángó, kalotaszegi népviseletben, nemesi és polgári öltözetben parádézik a földből alig kinőtt kislegény és a 87 éves asszony is.
A brassói négyfalusi csángó viseletbe öltözött György Pap Margit néni, viseletkészítő, népművész nem csak a résztvevők körében arat osztatlan sikert, de megkapta a viseleteket díjazó szakemberek kiemelt első díját is.
Csíki székely öltöztette a japánt
Egzotikus színfoltja a bemutatónak a Márton Adél csíkszeredai iparművész egyedi ruháját viselő japán hölgy, Tanizaki Seiko. Seiko Budapesten szerzett néprajz szakos diplomát és négy éve él Sepsiszentgyörgyön magyar férjével és kisfiával.
Ő maga nem készít viseleteket, de érdekli a népművészet.
Seiko most éppen a kalotaszegi írásos mintákat kutatja, de érdekli az erdélyi folklór minden ága-boga. A japán és a magyar-székely tradicionális viselet közötti rokonságról kérdezzük, mosolyogva világosít fel: Japánban inkább a nemesi öltözet, a kimonó, ami hagyományos. Rengeteg a szőttes, festett és hímzett ruhadarab, de a magyarral összehasonlítva a keleti öltözet szegényesebb és egyhangúbb.
A magyarokétól eltérően, a japánok viselete nem változik tájegységenként – magyarázza.
Kalotaszegi motívummal díszített kimonó nagyon vad ötlet lenne?- kérdésünkre nagyot nevet, és bólogat, hogy végül is miért ne, hiszen ma már mindent lehet.
Annál is inkább, magyarázta, mert Japánban is nagy az érdeklődés a magyar népművészet iránt, aminek ő szülőföldjén „kiskövete", tette hozzá és kérésünkre azt is elárulta, hogy neve magyarul annyit jelent: „völgy, folyó, szent gyermek".
Seiko szerencsét hozott Márton Adél tervezőnek, ugyanis az általa viselt vászonruha a közönségdíjat és polgári öltözet kategóriában a zsűri első díját is kiérdemelte.
Éltetni az eredetit
A régi népi, nemesi és polgári öltözékek élethű rekonstruálására nagy igény van, elkészítésük komplex folyamat, nagyfokú mesterségbeli tudást igényel.
Az egyes korabeli viseletek rekonstruálása nem enged meg alkotói szabadságot, nem lehet egyénieskedni, hiszen a másolatnak minden szempontból hűnek kell maradnia az eredetihez.
A stílustisztaság megőrzése alapvető követelmény. A leggyakoribb hiba, amit a viseletkészítők elkövetnek, hogy „vegyítik" a különböző korokban használatos mintákat, rosszul helyezik a díszítőmotívumokat, vagy túlcicomázzák a darabot.
Elvárás, hogy az alapanyag minél jobban közelítsen az eredetihez, de a régen használt anyagokhoz nehéz hozzájutni. A kereskedelemben kapható műszállal kevert textíliák használata nem számít szentségtörésnek – oktatott előadásában dr. Szatmári Ibolya néprajzos, a Hajdú- Bihar Megyei Múzeumok nyugalmazott főigazgatója.
Az eredetit utánzó színpadi, fellépő ruhákra is, engedményekkel ugyan, de a fenti szabályok érvényesek, nem lehet eltérni az eredeti szín-, anyag-, szabásmintától.
Megengedett a szemet vonzó és a mozgás szabadságát egyaránt lehetővé tevő „túlzás", például a piros rokolya lehet virítóbb, az alsószoknya kevesebb.
A viseletes babák készítői külön kategóriát képeznek, és cseppet sincs könnyű dolguk. Nem csupán a méretarányosan lekicsinyített, az eredetivel minden apró részletében megegyező viselet elkészítésére kell gondot fordítani, de a megfelelő baba kiválasztására is.
A fotón bemutatott félresikerült példány jól illusztrálta, hogy mennyire groteszk látvány egy nagyfejű, kis testű baba, de legalább ennyire visszás a babaarcra felbiggyesztett bajusz. A műanyagból készült, túlsminkelt, öregített, bodorított babáktól égnek áll a szakemberek haja, a textil- vagy porcelánból készült bábukat kedvelik.
Régiből egyedit, újat
Az önálló tervezésű, a régi viseletek ihlette kreációkról Szatmári Ibolya és a marosvásárhelyi iparművész, Bandi Katalin is beszéltek. Mindketten kiemelték: a Kárpát-medence népművészete valóságos kincsesbánya. Az egyedi ruhák esetében fontos az anyag, a szabásminta, a mértékkel díszítés, a stílusosság és a jó ízlés.
A tervezőnek az egyszerű, de nagyszerű alapelvet kell követnie, nem felejtve az aranyszabályt: a stilizált öltözéknek használhatónak, kényelmesnek, divatosnak és könnyen kezelhetőnek kell lennie.
A divattervezőnek a fantázián és a tehetségen kívül jó, ha alapos néprajzi, viselettörténeti ismeretei vannak. A befektetett munkát tönkrevágja az eklektika, egy rosszul megválasztott anyag, szabásminta vagy egy rossz helyre felbiggyesztett díszítés.
Bandi Kati iparművész saját ruhakollekcióival illusztrálta, hogy lehet mértéktartással, fantáziával, egy-egy hagyományos szabásmintával, díszítőelemmel – vagy azok jelzésszerű használatával – a régi stílusjegyeit tükröző ruhákat, dekorációkat, kiegészítőket varázsolni.
Divat a vitézkötés, a gyöngyhímzés, a rátétes díszítés, zsinórozás, ezek legjobban a rusztikus anyagokon mutatnak, de a kopott farmerrel is csodát művelhet a „kevesebb több" elven ráöltögetett díszítés.
Az anyag kiválasztása mindig meghatározza a ruha rendeltetését. A Márton Adél ruháin visszaköszönő len, kender, vagy a könnyű zsorzsett, batiszt, vászon nappali, míg a nemesebb bársony, brokát és selyem gálaruhák készítésére alkalmas.
A kiegészítők épp olyan fontosak, mint a ruha – hívta fel a figyelmet Bandi Kati. Kerülni kell a stílustörést, lenből készült ruhához semmiképpen nem passzol a gyöngyös, szalagos bársony szütyő és az sem mindegy, hogy milyen a lábbeli.
Ma leginkább a kereskedelemben kapható tucatholmikat viseljük, pedig hétköznapi és ünnepnapi viseletünket egyénivé és egyedivé tehetjük akár a dédi csipkés főkötőjéről lekoppintott mintával.
A férfiaknál töretlen népszerűségnek örvend a díszmagyar, a bocskai, a Petőfi-gallér és soha nem megy ki divatból a székely harisnya sem – hallottuk a régit a mába átmentő szakemberektől.
A ruha teszi veled
A viselet minden korban szimbólumhordozó. Nem csak azt árulta el, hogy milyen korosztályba tartozik viselője, de annak társadalmi hovatartozását, nemzetiségét, rangját, státuszát, de még vallását, mesterségét is.
A ruhánk belső lelkiállapotunkat is tükrözi és üzenünk vele a külvilágnak arról, hogy kik, mik vagyunk – hangoztatták a szakemberek.
Szigorú szabályok vonatkoztak arra, hogy milyen korban, milyen színű legyen a mellény, rokolya, mit illik viselni az utcán, és mit a templomban, mit ünnepnapon és hétköznap.
Különbözött a viselete a leánynak, az asszonynak, de más rokolyát viseltek böjtben és mást nagyünnepkor.
Lövétén, aki zöld kötényt kötött, arról azt tartották, „nagyoskodik", s a székely ing fölé gyöngysor jár, különben viselője olyan, mint a csóré nyakú tyúk. Jelentősége volt annak is, hogy a fejkendőt elől vagy hátul kötötték-e össze, hátrakötött kendőben soha nem mentek be hivatalos helyekre.
Elsők között mindenki nyertes
A konferencia a bemutatott viseletek díjazásával zárult. A teremben kiállított és legjobban tetsző ruhákra szavazhatott a közönség is és a szakértők is végigmustrálták a felhozatalt.
Beszprémy Katalin, dr. Szatmári Ibolya, Fehér Irén, Bandi Kati és Farkas Irén nemesi, népi, népi polgári, polgári és nemesi polgári öltözetek, illetve viselet-kiegészítők kategóriában értékelték az alkotásokat.
A versenybe benevezett házigazda udvarhelyi viseletkészítőkön kívül bodosi, kalotaszegi, kézdivásárhelyi, alsósófalvi, csíkszeredai, négyfalusi nagygalambfalvi, korondi, székelykeresztúri, marosvásárhelyi mesterek munkái szálltak versenybe.
Népviselet kategóriában a kalotaszegi Bálint Tibor bujkái és az alsósófalvi Pál Lídia ruhái vitték el a pálmát.
Polgári kategóriában a csíkszeredai Márton Adél egyéni kollekciója, nemesi polgári viselet kategóriában a székelyudvarhelyi Biró Erzsébet, népi polgári viseletben a kézdivásárhelyi Teleki Aranka kreációi kapták az első díjat.
A viselet-kiegészítők között Péter Szidónia bizonyult a legjobbnak. A közönség hozzáértését és jó ízlését dicséri, hogy az első díjasok nevei megegyeztek a zsűri által legjobbnak ítéltekkel.
Az első díjazottak jutalma, hogy alkotásaikat bemutathatják a 2013-ban Egerben megrendezett Viseletek régen és ma konferencián.