A mindössze 54 évet élt Felméri Lajos korának, a 19. század másik felének rendkívül nagy tudású tanára és pedagógusa volt – könyvei, tanulmányai korában alapműveknek számítottak. Nem túl hosszú élete végén súlyos családi tragédiák érték – Felméri Lajosnak mégis hálás az utókor: szülővárosában, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kihelyezett Tagozatának új épületében termet neveztek el róla.

A labdarúgás, a krikett, illetve a curling egyik első magyar ismerőjét is tisztelhetjük benne, hiszen angliai tanulmányútjain megismerkedett e játékokkal, de ő volt az egyik első olyan magyar pedagógus, aki szerint a sport, a testedzés a gyermek- és ifjúságnevelés egyik legfontosabb „kelléke". Másfél évszázaddal ezelőtt.

Családját a nagy mesemondó is ismerte

Felméri Lajosról azt jegyezték életrajzírói, hogy egy szegény székelyudvarhelyi családból származott. 1840. szeptember 29-án született Székelyudvarhelyen, s azt is tudjuk, hogy a református kollégiumban járta ki az általános és a középiskolát is, de ugyanott „filózófiai tanfolyamot" is végzett – az iskola után Haller József grófnál lett magántanító.

Felméri 1862-ben a mai észak-kelet-magyarországi Sárospatakra került, az ottani főiskolára – a 22 éves ifjú elsősorban Erdélyi János filozófus miatt ment a napjainkban is rangos iskolavárosba, ahol bölcsészetet tanult. A tanulás mellett – ahogy az akkor szokás volt – folytatta a magántanítást is, Szathmári Király Pál fiát oktatta, majd ezzel a családdal Budapestre költözött. Tanulmányait a Protestáns Teológiai Akadémián folytatja, majd 1866-ban Angliában, egy évvel később Skóciában tett tanulmányutat.

Benedek Elek az Édes anyaföldem! című önéletrajzában tesz említést a Felméri családról – a későbbi író, újságíró és országgyűlési képviselő nyolcéves kisdiákként, a kiegyezés évében, 1867-ben került a székelyudvarhelyi református kollégiumba Kisbaconból.

„Szűk utcákon döcög át a szekerünk, aztán megáll egy kapu előtt. Lejtős udvarra nyílik a kapu, s lejtő aljában búvik meg egy fazsindelyes, tornácos ház: igazi székely falusi ház. Ebben lakik egy becsületes csizmadiamester. Hozzá irányították az édesapámat: az ő felesége sok diákot vállal, nem ottlakásra, mert a vén kollégium ad majd szállást nekem is, hanem kenyeret süt, ebédet, vacsorát főz, kimossa az ingecskémet, s kócos fejemet hetenként kétszer meg is fésüli...

Későn jöttünk: már annyi diákot vállalt Felmériné asszony, hogy a kisbaconi diákokat nem vállalhatá. De a jószívű emberek ottmarasztanak éjszakára. Édesapámnak ágyat vetnek, a mi részünkre nagy gyékényt terítenek a földre, ki-ki a párnáját elészedi: kész volt az ágy.

Felméri uram sokáig eldiskurált édesapámmal. Szenderegve hallgatom beszélgetésüket.

– A jóisten megsegített – mondja Felméri uram. – Két fiam van: az egyik most Angolországban tanul, a másik a kollégiumba jár. Ha hazajön a nagyobbik fiam, professzor lesz valahol...

Évek múltán tudom meg, hogy az a fiú, akiről Felméri uram beszélt, Felméri Lajos, a kolozsvári egyetem tanára, a jeles pedagógus. Mit gondoltok, nem Isten rendelte-e, hogy én abban a házban aludjam át az első éjszakát, melyben a Nemzeti nevelés írója született?"

(Benedek Elek: Édes anyaföldem!, az ötödik fejezet vége)

Ha megnézzük az éveket, a fiatal Felméri pont ekkor tartózkodhatott a briteknél, ahonnan hatalmas tapasztalattal és tudásanyaggal jött haza. De olyan nagyon nem sietett azért haza ő sem, elidőzött még nyugaton.

Látta focizni és curlingozni az angolokat

Felméri Lajos az angliai és skóciai útjáról 1870-ben, Sárospatakon jelentette meg az Úti levelek Skóciából című kötetét, amit Szelestey László barátjának ajánl – a kötetből egy példány a Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban is található. Ebben ma szemmel is nagyon érdekes leírásokat olvashatunk az angol és a skót népről – Petőfivel ellentétben Felméri igen jó véleménnyel volt az angolokról, a felföldi skótokat pedig a székelyekhez hasonlította.

Angliai útján ismerkedett meg a curling és a krikett sportágakkal, sőt a futballal is – hazatérte után több helyen is ajánlotta az ifjak figyelmébe a labdajátékokat, azon belül az akkor még magyarul rúgdalónak hívott focit is.

1867-68-ban Franciaországban, Svájcban, Észak-Itáliában és Németországban is megfordult, Jénában, Heidelbergben, Tübingenben az egyetemeken filozófiát és más tárgyakat hallgat, tanul, művelődik, közben pedig igazi tudós tanárrá érett – annyira, hogy még abban évben egykori mentora, a közben elhunyt Erdélyi János helyére kerül Sárospatakra tanárnak. Ekkor kezd érdeklődni fokozottabban a nevelés, a tanítás iránt – habár ugyanekkor a képzőművészet iránt is lelkesedik, hiszen Bécsben, Rómában és Nápolyban látogatta a képtárakat.

És a nagyobbik fiú professzor lett

1872-ben Kolozsvárra, az újonnan létrehozott Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem pedagógiai tanszékére került.

Az ekkor már pedagógiaprofesszornak számító Felméri cikkei, tanulmányai sorra jelentek meg az akkori kiadványokban (Erdélyi Múzeum, Nemzeti Nőnevelés, Természettudományos Közlöny), ezek többnyire a neveléssel foglalkoztak, illetve a sporttal – Felmérit a sport egyik híres előfutárának tartja a szakirodalom, hiszen szerinte a nevelés szerves része volt a testnevelés.

Ezt is az angliai útjainak köszönheti, hiszen 1879-1880-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston megbízásából (Esterházy Miksa javaslatára) Angliában tanulmányozta az iskoláztatás ottani helyzetét, hazajövetel után pedig megírta Az iskolázás jelene Angolországban című jelentését, ami tulajdonképpen egy kétkötetes szakmunka – ennek első kötete szintén tanulmányozható a Tudományos Könyvtárban.

Az 1885-ben megalakult Kolozsvári Atlétikai Club, a KAC becsületbíróságának is tagja volt, és annak megalapításában is részt vett – a híres kolozsvári polgárokból álló testületről fénykép is fennmaradt 1890-ből, Felméri Lajos a második álló sorban, balról jobbra haladva az utolsó – szakálláról könnyen felismerhető.

A bíróságot egy elnök, két alelnök, 16 bíró és a jegyző alkotta, akiket egy évre választottak titkos szavazással, csak 26 évnél idősebb személyeket jelölhettek bíróknak. Általában 4–4 bírót választottak a főurak, tanárok, ügyvédek, illetve hivatalnokok közül. Felméri Lajos a játékok népszerűsítése mellett foglalt állást, amelynek érdekében labdázó kört alapított Kolozsvárott. Ez még 1889 júniusában történt, a feljegyzések szerint a körnek ötven tagja volt, akik esetenként kibérelték a Bánffy-kertet és hetente háromszor játszottak többek között „foot-ball-t" is.

Felméri többször is ír munkáiban a futballról, Az iskolázás jelene Angliában című könyvében például így: „A cricket után mindjárt a kirugólabda (football) következik, mert ez is a legnagyobb mértékben fejleszti az életben leghasznosabb szellemi tulajdonságokat: a bátorságot, hidegvérűséget, önzetlenséget és lélekjelenlétet. E játékban is igen sok az észi elem. Tekintélyes orvosok állítása szerint a kitünő football-játékosok inkább boldogulnak az életben, mint a könyv-búvó (bookish) és iskolai jutalomnyertes ifjak (prizemen)." Azt is feljegyezték a pedagógia-professzorról, hogy e könyve megjelenésének évében, 1881-ben az ő hatására kezdtek labdát rúgni a Budapesti Református Főgimnáziumban.

„Fölösleges a testi büntetés keményebb faja"

Felméri Lajos fő műve A neveléstudomány kézikönyve – ez a majdnem hétszáz oldalas munka 1890-ben jelent meg Kolozsváron, a szerző saját kiadásában. Ajánlásából arra következtethetünk, hogy Felméri ekkor már megözvegyült, hiszen anyja, felesége és kisfia emlékének ajánlja munkáját („Három drága lélek, anyám, feleségem és kis fiam felejthetetlen emlékének"), ami ezer példányban jelent meg akkoriban – egy példány fellelhető az udvarhelyi Tudományos Könyvtárban is.

Felméri Lajos a testi fenyítésről

„Fölösleges a testi büntetés keményebb faja, mert ... a büntetés foganatát nem a testi fájdalom teszi."

„Csak rendkívül ritka esetben tartja megengedhetőnek a legenyhébb testi fenyítéket."

Négy szakaszban, negyevennégy fejezetben írt a nevelésről – monumentális munka, ami a dualizmus korának pedagógiai alapműve volt, s talán ma már hihetetlennek tűnik, de az akkori kőkemény konzervatív oktatásban Felméri angol mintára a liberális nevelést tartotta célravezetőnek, mert az „a tanultság helyett a műveltségre törekszik, az egyén nevelésére, az elme finomítására. Az ismeretek (...) használatára tanít, olyan szokásokat nyújt, amellyel az egyén be tud illeszkedni a társadalomba."

A játékok, sportágak ismertetésénél újból előkerül az atlétika, a hegymászás, az ökölvívás, a birkózás, a vívás, a korcsolyázás – és természetesen a „foot-ball". Így ír róla: „...az angoloknál különösen a kirugó labda (foot-ball) van elterjedve, mely főként a lábakat foglalkoztatja".

Udvarhelyiként nyugszik a Házsongárdban

A sors azonban kegyetlen volt Felmérihez: 1893-94-ban alig egy év leforgása alatt elveszítette szeretett édesapját, és alig kétéves lányát, Irénkét is. 1894 májusában megválasztották a kolozsvári egyetem rektorának, a Rector Magnificus cím azt jelentette (volna), hogy a következő tanévet már a hatalmas intézmény vezetőjeként kezdte volna meg.

Azonban a megválasztás után alig két nappal, 1894 május 22-én vérmérgezésben meghalt – a neves tanár és pedagógus döbbenetes hirtelenséggel hunyt el, sírja Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben van. Kislányával és második feleségével, a Csíkszentmihályról származó Sándor Emíliával (1862-1935) nyugszik egy sírban, nem messze Misztófalusi Kis Miklós síremlékétől. Felméri sírkövére, neve elé az „Udvarhelyi" szó van vésve, utalva származási helyére.

Az EMKE folyóirata, az Erdélyi Gyopár megemlékezése szerint „halála nagy és pótolhatlan veszteség.". Alakja a magyar neveléstörténetben hatalmas, megkerülhetetlen – udvarhelyiekként pedig büszkék lehetünk arra, hogy Felméri Lajos egy vidéki csizmadia fiából a magyar tudomány és kultúra egyik jeles képviselőjévé tudott emelkedni.

(Cikkünkhöz felhasználtunk több Felméri Lajosról közölt publikációt, Fodor László és Pukánszky Béla tanulmányait. A Magyar Pedagógusok sorozatban könyv jelent meg róla Ágoston György tollából. Külön köszönet a Székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár vezetőjének, Róth András Lajosnak a rendelkezésünkre bocsátott anyagokért)