A város három bejáratánál egykor háromféle térkompozíció fogadta az érkezőket – manapság a régiek eltűntek vagy megrongálódtak és az „új idők új dalai" jegyében kisebb-nagyobb székely kapuk is kerültek a táblák mellé. Megnéztük ezeket.

Az évtizedekkel ezelőtt emelt térkompozíciók talán ma már fel sem tűnnek a városból ki- és beutazóknak, pedig jó huszonöt-harminc évvel ezelőtt a város szimbólumaiként épültek a helyükre: Udvarhely három „főbejáratát" ugyanennyi kisebb-nagyobb építmény vigyázta-vigyázza.

Ezek közül ma csak kettő van a helyén, megcsonkítva, megrongálva. A Szejke, illetve a Boldogfalva felé vezető városkijáratnál ma is áll a hetvenes évek közepén emelt építmény, ezeket még Ubornyi Mihály polgármesterségének ideje (1973–1980) alatt építették.

Akkoriban országos kampány volt az ilyen jellegű kompozicíók készítésére, természetesen felsőbb utasításra, hiszen akkor gyakorlatilag minden ilyenformán zajlott. Ha az első titkárok netán szerettek volna is székely kapukat emeltetni, azt felsőbb utasításra kénytelenek voltak nagyon hamar elfelejteni.

Vagy lebontatni: így járt például az a díszkapu, ami a Szejkén állt, de le kellett bontani – szerencsére az utókor Balázs Ferenc fényképész jóvoltából ismerheti.

Kelet: az eltűnt oszlop

Ha Csíkszereda felől érünk Bethlenfalvára, legelőször egy kis székely kapu (gyalogkapu) fogad, mellette a várostáblával, amin román, magyar, német nyelven van a város neve, illetve rovásírással.

Rajta van a város címere, illetve a testvérvárosok neveinek listája – a város mindhárom bejáratánál ilyen tábla áll. Néhány száz méterrel bennebb van a hivatalos tábla, címerrel, közlekedési jelzésekkel.

Ez az az útszakasz, ahol a nyolcvanas években néha Fenyédig ért a „benzinsor" s itt állt egy azóta ledöntött térkompozíció. 1987-88 táján került ide, azóta viszont el is tűnt – információink szerint egy feliratot (az akkor „divatos" Odorhei-t) és az akkori városcímert tartó betonoszlop volt. Dobrai László műépítész tervei közül maga Gál Ferenc elvtárs, akkori első titkár választotta ki azt, amelyet ő a legjobbnak tartott.

Észak-nyugat: ellopták a tudás lángját

A Szejke felőli bejáratnál a mofetta után egy nagy székely kapu és az említett várostábla fogadja az érkezőt.

A tudást illetve a tudományt, Udvarhely iskolaváros-jellegét jelezte Szombatfalva első házainál helyet kapott építmény, ami ma is áll. Ezt Verestóy Árpád szobrász-rajztanár készítette (az 1957-ben emelt főtéri szoborcsoportból az öntőmunkás is az ő műve).

A fehérre meszelt, öt-hat méter magas építmény tetején egy tányérszerű valami van, ebben volt az említett „láng" fémlemezből kivágva, pirosra festve. Sokan tévesen „olimpiai lángnak" hitték, s arra gondoltak, hogy talán az 1980-as moszkvai olimpia „tiszteletére" készítették.

A betonépítmény tulajdonképpen egy stilizált emberi kar, és a tenyerén volt a tál a lánggal. Volt, ugyanis néhány héttel ezelőtt itt is bebizonyosodott, hogy mindent el lehet lopni, ami fémből van, a „lángnak" a szó szoros értelmében hűlt helye van.

Dél-kelet: hiányzik a címer

A Segesvár felőli bejáratnál két kompozíció is van, egy újabb és egy régebbi. Az újabb egy kő-alapba helyezett három kopjafa, illetve a várostábla.

A régi kompozíció egy márvánnyal kirakott várfalszerű építmény, két oldalán egy férfi és egy női kopjafa-alakkal – ez Orbán Áron szobrászművész alkotása. Orbán boldogfalvi születésű szobrászművész volt, a főtéri szoborcsoportból az erdőmunkást készítette, illetve az ő munkája Orbán Balázs mostani síremléke is.

Ez a munkája tulajdonképpen egy várfal-utánzat, amin a vasból készült felirat mellett 1989-ig helyet kapott a város régi, kommunista címere, azonban ez címer a rendszerrel együtt a múlté lett. A címer helyére betont öntöttek és márványdarabokat illesztettek a rendszerváltás után (akkoriban még nem volt meg az új címere a városnak), pedig ha megnézzük, az új címer illene rá – csak el kéne készíttetni a megfelelő méretben és minőségben.

A város bejáratához 1996–97-ben kerültek a mostani székely kapuk és kopjafák, de mint láttuk, a régiek is megmaradtak, jelölve egy olyan korszakot, amiben utasításra készültek ezek a bizonyos művek – ha nem is tudjuk egyből, hogy mit szimbolizálnak, legalább elgondolkodtatnak. Például azon, hogyan lehetett a tányérból észrevétlenül kilopni a lángot.