Csorgott a víz az ablakon, majd felderült, és elfújta a szél a felhőket. Percek alatt változott a táj, az erdő a Pethő Panzió ablakában. Ugyanígy változott bent az épületben az emberek hangulata és véleménye. És a mindannyiunkat átölelő hegy, a Hargita tűrte.

Pedig róla volt szó éppen. Arról akartak dönteni, hogy vigye-e azt a sok ráhordott keresztet, vécépapírt, kopjafát, szobrot, zászlót és installációt a hátán, vagy segítsünk neki megszabadulni a terhétől. Egyáltalán teher-e ez neki?

Sok fontos ember, szakemberek és politikusok, gyűlt össze, hogy megvitassák, mi legyen. A Natura 2000 besorolású terület gondnoka, a zetelaki magánerdészet kezdeményezte beszélgetést Jánosi András, az Udvarhelyi Híradó újságírója vezette. Előbb Gidó Csaba és Novák Károly István székelyudvarhelyi történészek üzenetét tolmácsolta, akik nem tudtak jelen lenni a beszélgetésen.

A két történész amellett volt, hogy a 20. századig a táj nem sérült, most azonban igen. Ők azt javasolják, hogy a csíkmadarasiak által a kommunizmus évei alatt felállított kereszt maradjon, a zarándokok által ott hagyott kopjafák, keresztek költözzenek el. Alakítsanak ki számukra egy parkot a közelben, és ott helyezzék el. Hogyha van rá lehetőség, akkor esztétikai és környezetvédelmi szempontból "hasznosabb" módon, például facsemeték ültetésével róhassák le kegyeletüket az ide érkező turisták, zarándokok.

Bíró Hanna tájépítész szinte bocsánatot kért, hogy nőként meg kell szólalnia a többnyire férfiakból álló társaságban. Szakemberként három szempontot lát érvényesülni a keresztek és kopjafák esetében.

Az első a törvényes keret. Mivel nincs alapjuk, akárcsak a kerítések és más alap nélküli faépítmények, ezek építészeti szempontból nem engedélyköteles építmények. De kerítést és fásszínt sem emelünk bárhol, csak azért, mert szabad – mondta Bíró. Mivel azonban természetvédelmi területről van szó, engedélyt kellene kérni az elhelyezésükhöz.

A második szemszög a hagyomány és a szakrális élmények. Ezek a Hargitán elhelyezett tárgyak csak úgynevezett kopjafák, melyeknek újrateremtett hagyománya van itt, Erdélyben, a Székelyföldön. A kopjafa eredeti rendeltetése nem ez, a kopjafa emelése a halálhoz kötődik. A Nyerges-tetőn még némileg érthető az elhelyezésük, mivel ott hőseink haltak meg, de a Hargitán nem volt a Nyerges-tetőihez hasonló csata, nem volt temetkezési hely, ezért nem indokolt az elhelyezésük.

A kopjafa a Hargitán olyan, mint a polgári Csíkszeredában a székely kapu – giccs. És ezzel el is érkeztünk a tájépítész által említett harmadik, az esztétikai megközelítéshez. Miért kell feldíszíteni a Hargitát? Úgy gondoljuk, hogy nem elég szép? Az érthető, hogy az emberek nagy megvalósításnak, élménynek érzik azt, hogy eljutottak ide, de miért kell ezt mindenki mással maradandó nyomot hagyva megosztaniuk? Ha már teszik, akkor tegyék valamilyen szabályozott formában, és nem önkényesen. Ha valakinek a rózsaszín malac tetszik, akkor rózsaszín malac lesz a Hargitán?

Egy következő szempont a nemzetközi turizmusé. Mit mondanak el rólunk ezek az össze-vissza lerakott fadarabok, amiknek csak számunkra van jelentősége, magyarázat róluk idegen nyelven semmi, a külföldi turistáknak? A tájépítész szerint is a szoborparkok mintájára valamiféle park létrehozása lenne üdvös ezeknek a kopjafáknak, így sem a nemzeti, sem a hitbéli érzéseit nem sértenénk senkinek.

A természetnek árt a nemzeti és a lelki érzésekből származó szemét

András Róbert, a környezetvédelmi terület gondnokságának vezetője foglalta össze, hogy miért is lett újból sürgős a Hargitán levő keresztek és kopjafák ügye. Néhány nap múlva a kétévente esedékes kezelési tervet kell leadniuk az ahhoz szükséges pénz megpályázásához, és ebben benne kellene lennie a csúcson levő kopjafák, keresztek ügyének.

A gondnokságnak az a célja, hogy az érintettek – telektulajdonosok, telekszomszédok, környezetvédők, turizmusban érdekeltek döntsék el, hogy mi legyen ezekkel a tárgyakkal a Hargita tetején. A zarándoklat az ott elhelyezett zászlók és egyéb, idővel szemétté váló tárgyak, az eldobott szemét révén károsítja a fokozottan védett természeti tájat.

Mint később a környezetvédelmi őrség felügyelőjétől, Balla Izabellától megtudtuk, a törvény már két éve tiltja az ilyen természetvédelmi területeken a kegytárgyak elhelyezését. Az erdészet rendszeresen táblákkal jelzi is ezt az odalátogató turistáknak, de a kihelyezett panók ugyanilyen rendszerességgel eltűnnek, az erdőben találják meg egyik-másikat összetörve. – mondta később András Róbert.

Én szívesen látnám a kopjafákat

Bíró Hanna álláspontjára és kérdésfelvetésére Szabó Zoltán, Kobra válaszolt. Ő unitárius zarándokként, aki a világ jelentős zarándokhelyein megfordult már, a zarándokok szempontját védelmezte. Szerinte a világon mindenhol, még a Csomolungmán is vannak a zarándokok által otthagyott emlékek. Ezzel együtt kell élni, mert nagy értéket jelent.

Máshol kínlódnak, hogy zarándokhelyet alakítsanak ki, nekünk pedig spontán kialakult egy. „Itt mindenki csak esztétikai problémát lát, de az érzelmi oldalát nem. Annak a sok ezer embernek az álláspontját, akik érzelmileg kötődnek a Hargitához, nincs ki megvédje, mert azok az emberek nincsenek itt" – mondta Kobra. Azzal egyetért, hogy nem minden kopjafa értékes.

Kobra a zarándokhely tovább fejlesztését javasolja abban a formában, hogy fel kellene hozni a Hargitára a Mária-utat, a kopjafák azon részét, ami illik a tájba, meg kellene hagyni, a többit pedig elhelyezhetnék a Mária-út mentén.

Molnár Sándort, az erdélyi Mária-út tervezőjét mutatta be, aki már magyarországi és megyei döntéshozókkal is egyeztetett, és mindenkinek tetszik a terv, hogy a Mária-út a Madarasi Hargita csúcsán keresztül vezessen Csíksomlyóra.

Molnár Sándor befogadná a kopjafákat a Mária-útba, sőt tovább is gondolta a dolgot. Akár még történelmi események, vagy személyiségeknek is állítanának kopjafát a Mária-úton. Molnár szerint ez is-is állapot lenne, és nem vagy-vagy. Le is vennék, és meg is maradnának. A félő az, amit aztán még mások is kiemeltek, hogy a tiltás ellenére is fognak kopjafát emelni, kérdés, hogy hova. Vagy, a litvániai Keresztek-hegyéhez hasonló lesz a Hargita, ott az orosz hatalom tiltotta be a kereszteket, tiltakozásképp beborították velük az egész dombot. Mondjuk, a Hargitán nem az idegen hatalom tiltaná be, hanem a helyiek szabályozási szándéka.

Örökzöld probléma a tulajdonjog,

anélkül beszélgethetünk évtizedeket – találta fején a szöget az egyik tulajdonos, a madarasi közbirtokosság képviselője. Szerintük politikai okai lehetnek annak, hogy a tulajdonjog kérdését még nem sikerült tisztázni. Amíg nincs leszögezve, hogy a terület kié, „addig érzelmileg beszélgethetünk, addig nekünk, tulajdonosoknak is csak véleményünk lehet" – mondta.

Hozzátette: „A madarasi közbirtokosság részéről nem kívánunk más területet biztosítani ezeknek a jelképeknek. Ez a hely tökéletesen megfelel. Fejleszteni persze, hogy nem kívánjuk. Lassan fog tisztulni ez a kép, és a Natura 2000-es erdőgondnoksággal próbáljuk kitalálni, hogy... figyelmeztető táblák kirakása jött még egyszer szóba, hogy mindenkinek nem kötelező alkotni". A Mária-utat, ha többet megtudnának róla, felpártolnák. Saját véleményként megfogalmazta, hogy nem szeretné azt meglátni, hogy ezt Bukarestből kezdjék szabályozni, „mert ha így történne, fogadok bárkivel, százszor ennyi lenne, még én is tennék".

Kobra hozzátette, Ugron Bélával való beszélgetésük során megegyeztek abban, hogy ma a székelységnek a szimbólumok nagyon fontosak az identitásmeghatározás szempontjából. Ezért kellene a kápolna és néhány kopjafa vagy kereszt.

Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere szerint összefognánk, ha Bukarest kezdené szabályozni a kereszteket, hogy még többet lehessen kitenni. Egyetért azzal, hogy szabályozni kell a keresztállítást, mert még a testvértelepülésük képviselőinek is hiába magyarázta, hogy ne hozzon tájidegen anyagokat, korlátozni kell a keresztek és kopjafák méretét, de a turistákat, akik ezért jönnek ide, nem kell elriasztani. Szerinte a külföldi turistáknak sem kell érteniük, hogy ez miről szól, „ezt mi magyarok értjük, és ez elég".

Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere felidézte a néhány évvel ezelőtti egyezséget, amikor abban állapodtak meg, hogy ami nem illik oda, azt eltávolítják, újabbak létesítését nem engedélyezik, és a többinek a sorsát az idő megoldja. Ezen kívül szemetesek állításáról is szó volt. Molnár felrótta a gondnokságnak, hogy nem tartotta be a megállapodást, kopjafák azóta is állítódtak, kukák nincsenek.

A polgármester szerint „elég szomorú, ha az erdészeknek és környezetvédőknek ez a legnagyobb problémájuk. Ha lenézünk itt a völgyre, az elmúlt húsz évben egy környezetvédelmi katasztrófának vagyunk tanúi. Senki sem próbált konkrét lépéseket tenni az ügyben. De hogy egy kicsi, kéthektáros terület zavarja itt mindenkinek a fantáziáját, ez egy kicsit érdekes" – gyorsult fel a szentegyházi városvezető beszéde. Nem biztos, hogy az a legrosszabb, ami a miénk – szólt vissza a tájépítésznek Molnár, aki szerint mégiscsak jobb Csíkban székely kaput építeni, mint egy rikító színű vastákolmányt.

Az ellenségkép falra festésétől sem riadt vissza a politikai szólamokba belelendülő polgármester. Dan Tănasă nevét lebegtette meg, akinek a hobbija, hogy minden magyar települést beperel, és a bíróságok általában igazat is adnak neki.

Kicsit furcsa, hogy épp annak a településnek a vezetője emlegeti a környezeti katasztrófát, amelynek a lakói felelősek érte – válaszolt a polgármesternek András Róbert.

Gyalázzuk a nemzeti jelképünket

Fodor György, a zetelaki erdészet nyugdíjas főnöke azonban jóval hevesebben fejezte ki magát. Szerinte abba kellene hagyni a képmutatást, és el kellene dönteni. A környék közvéleménye és az odavitt vendégeké szerinte az, hogy a jelenlegi helyzet elkeserítő. „Két évvel ezelőtt is a tulajdonos madarasi közbirtokosság elnöke azt mondta, nem ad új területet, nem látja értelmét. Ezen bukott meg két évvel ezelőtt is a projekt. Az, hogy kicsemegézzük, melyik szép és melyik nem, az nekünk egy értelmetlen dolog. Vagy-vagy. Vagy megszüntetjük teljesen, kivéve a keresztet meg a panorámát, esetleg még az oltár is elmegy..."

„Azt mondjuk, hogy nemzeti szimbólumok? Az senkinek nem szúrja a szemét, hogy minden felavatott kopjafát nemzeti színeinkkel díszítenek, és utána a szél letépi, hordja minden mocsokságban? Az senkinek nem tűnik fel, hogy gyalázzuk a nemzeti jelképünket? – mondta Fodor.

Volt egy olyan ötlet is, hogy termesztett törpefenyőt kellene azoknak a rendelkezésére bocsátani, akik mindenáron ott akarják hagyni a nyomukat, de ezt el kellett amiatt vetni, hogy akkor megváltozik a terület környezetvédelmi besorolása.

Egy másik ötlet, hogy a panzióktól felfelé vezető gyalogúton lehetne elhelyezni a kereszteket, amiket az idegenek hoztak ide annak emlékére, hogy itt jártak. Azon a szellemi szinten van a látogatóközösség, mint a félanalfabéta juhászok, akik a fába vésik a nevüket, hogy itt jártak? – hasított a terembe Fodor György hangja.

Ki fogja elbírálni, hogy melyik szép?

Tette fel valaki a kérdést. Kobra szerint például a Mária-út bizottsága alkalmas lenne erre. Mások szerint itt vannak az érintettek, döntsék el ők, mi az, ami megtartandó.

Fodor György szerint nem kellene a Mária-út leple alatt megtartani ezt a sok mocskot, a Mária-út annál szentebb.

A Súgó panzió egyik illetékese nem erőltetné a kopjafáknak a hegyen tartását. Már csak azért sem, mert bármikor úgy dönthetnek más nemzetek képviselői is, köztük a románok, hogy ők is szeretnék a jelképeiket a hegyen hagyni. Felmerül a kérdés: azt is ennyire védenénk?

Aszfaltszántás, ez is csúcs

Pethő Attila panziótulajdonos is hozzászólt a témához. Megtudtuk, hogy miért van az, hogy a Hargitára vezető út egy része ma már csak nyomokban tartalmaz aszfaltot, és miért rázza szét az a rész a kocsit. Hát azért, mert az út mellé termelik ki a fát, amit aztán elhúzatnak, és az gyönyörűen felszántja az aszfaltot is.

Miután emlékeztették arra, hogy a csúcs a téma, elmondta, Fodor Gyuri bácsinak kell igazat adnia, mert a Hargita csúcsa még kinéz, ahogy kinéz, de a csúcstól kétszáz méterre katasztrófa, hogy néz ki az erdő. Tele zászlódarabkákkal, papírzsebkendővel, akárcsak a csúcsra vezető út.

Kocák helyett lovakat

Pethő szerint egy kápolna, ahol táblácskákat lehet a nevekkel elhelyezni, sokkal barátibb, mint a kopjafa állítás. A kopjafáknak a csúcson nincs helye. Sipos Zoltán, a sífelvonókat működtető Bagolykő kft. tulajdonosa is megerősítette a Pethő által mondottakat: „Ez nem egy zarándokhely, ez kocaturizmus" – jelentette ki.

Pethő a Csalhó hegység mintájára járna el a Hargitán, ahol lovas őrök járják a hegyet, és figyelmeztetnek, ha lelépsz az ösvényről, vagy büntetnek, ha szemetelsz, tüzet gyújtasz. Sem a tiltó táblák, sem a közlemények nem használnak, csak az, ha van a helynek gazdája, aki büntet, ha kell.

A zászlókat és egyéb szemétté válni hajlamos dolgokat másnap elégetik a világ minden zarándokhelyén, mondja Szabó Zoltán, Kobra. A szemétkezelésben meghaladott az a nézet, hogy kukákat kell kihelyezni. A mai trend az, hogy mindenki vigye haza a szemetét. Ha fel tudta vinni, akkor le is tudja.

Bízzuk a művészekre!

Van, aki az oltárt és a turulmadarat is ízléstelennek, giccsesnek találja. Ennek a kijelentésnek a kapcsán szólalt fel a környezetvédelmi ügynökség vezetője, Domokos László.

A tulajdonosoknak meg kellene pályáztatniuk egy műalkotás létrehozását úgy, hogy a fent lévő kereszteket, kopjafákat valamilyen módon belefoglalják. Akkor a hely zarándok jellege is megmaradna, azoknak az érzelmeit sem sértenénk meg, akik ott elhelyezték az emlékeiket, és a környezetvédelmi feltételek is teljesülhetnének.

Bár ez az ötlet, akárcsak a Mária-úthoz való csatlakozás ötlete, sokaknak tetszett, és a jelenlegi állapotokat mindenki tarthatatlannak tartotta, Jánosi András moderátor többször is megpróbálta szavaztatni a résztvevőket, a jelenlévőknek mégsem sikerült döntést hozniuk. Egy ideig úgy tetszett, a többség a költöztetés mellett dönt, aztán ahogy telt az idő, úgy hallgattak el a radikális hangok. Hogy miért nem sikerült dűlőre jutni?

Talán, mert a döntés a tulajdonos dolga lenne, aki még nem is igazán tulajdonos. A gondnokságot végző erdészet és az egyik tulajdonos, a madarasi közbirtokosság között nincs egyetértés ebben a témában. Az erdészetet a turizmusban érdekelt jelenlévők és a közvélemény jelentős része támogatná, ahogy valamiképp a jövendőbeli résztulajdonos, az Ugron család is. A madarasiak és a telekszomszédaik, akiknek a területén áthalad a csúcsra vezető út, Kápolnásfalu és Szentegyháza nem mozdítana a kopjafákon. Ahogy Zetelaka is azt üzente, nem ad területet az emlékparknak.

Eltöltöttünk újból két és fél órát. Majdnem hiába. Abban mindenki megegyezett, hogy a helyzet tarthatatlan, ami nem odavaló, tájidegen, nem természetes, az kerüljön le. De hogy ki, hogyan és mikor veszi le, az még mindig a jövő titka.

Két évnyi huzavona után ez a csúcs.