Székelyudvarhely múltjának jelentős személyiségei a két legrégebbi temetőben, a belvárosi református temetőkertben, illetve a Szent Miklós-hegyi katolikus temetőben pihennek.

Temetői sétáink során a személyes ismerőseink, rokonaink, hozzátartozóink sírkövein kívül több olyan nevet is felfedezhetünk, akik életükben tettek azért, hogy Székelyudvarhely olyan legyen, amilyen lett. A kultúra, a közélet, a sport, a gazdasági élet terén tették le névjegyüket s azon kívül, hogy mindennapi munkájukat végezték, hozzátettek valami olyan pluszt, amitől élhetőbb lett e kisváros.

Nyilván egy ilyen felsorolás valamennyire szubjektív, de talán eligazító lehet azok számára, akiket érdekel, hogy hol nyugszanak a város történetének fontosabb személyiségei.

Temetői sétánkat a református temetőkert felső részében kezdtük: itt, a tömbházakhoz közeli részen feltűnik dr. Szöllősy Ödön (1878–1951) impozáns síremléke, Szölőssy egykor a város egyik legtiszteletreméltóbb polgára volt híres borpincéjével és szeszgyárával. Közelében pihen a 89 decemberében kiskatonaként Brassóban mártírhalált halt Imecs László, akiről utcát is neveztek el.

Közvetlenül mögötte Csiszár „Tóni" bácsi, aki az egykori népszínház egyik alapembere volt, de a város sportletében is jelentős szerepe volt. Dr. Bakk Elek főorvos és felesége, a két évvel ezelőtt elhunyt Sára néni impozáns síremléke is itt, a felső sétányon van, a közelükben nyugszik Csanády György, a székely himnusz szövegének szerzője. Ha a temető Bethlen utcai bejárata felé indulunk el, jobboldalt feltűnik a Haáz-család sírhelye, itt nyugszik a múzeum névadója.

Ha a Csanády-sírtól merőlegesen indulunk el a ravatalozó irányába, a középső sétány fölött nem messze találjuk Tompa László költő sírját. Sírkő helyett egy igen ízléses fémlap van a síron, egy idézettel a költőtől - mellette pihen felesége, odébb egyik fia.

A felső sétány vége felé nyugszik az egyik leghíresebb udvarhelyi sportember, Török Ernő (1929–2004) - neve minden udvarhelyi sportbarát számára ismerős, néhány évvel ezelőtt egy közvéleménykutatás szerint a legtöbben az egykori jégkorongozó, kézilabdázó, labdarúgó és asztaliteniszező nevét adnák az udvarhelyi sportcsarnoknak.

Kicsit visszáb találjuk Becsek Aladár nyomdász és lapalapító síremlékét. A ravatalozó bejáratától a Tábor utcára merőlegesen kell elindulni, két sor után jobbra, s máris ott vagyunk a hires geológus dr. Bányai János sírjánál.

A Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőbe belépve Szabó Ferenc síremléke tűnik fel a leghamarabb jobboldalt, a meredekebb sétányon felefele haladva (a lépcsőktől balra) találjuk Maszelka János festőművész és felesége sírját. Ettől kicsit lentebb, a templom irányában pihen Kiss Ferenc, Bem tábornok egykori kürtöse.

Azonban ha a gimnázium mögötti sétányon (a betonkerítés mellett) megyünk fel, hamarosan a költő Szemlér Ferenc és édesapja, az iskolaigazgató id. Szemlér Ferenc (1938-ban halt meg) sírjához érünk.

A Szemlér-sírtól pár méterre van a zenész Kónyáék sírja, a közelben pihen Kacsó András táncmester is. Itt jegyezzük meg, hogy a Tamási Áron Gimnázium egykori tanárainak sírjairól id. Péter Attila 1999-ben jelentetett meg egy kiváló kötetet.

Ha a temető felső része felé indulunk, a meredek szakaszon és nem a ravatalozóhoz vezető sétényra, hanem a következőre térünk (ennek túlsó végében van a Bálint-kripta), akkor hamarosan egy újabb egykori sportember, Tamás Ignác (1928–1998) kézilabdaedző sírjához érünk – a síremléken többek között az egykori edző portréja is ki van faragva.

Tőle nem messze, szinte szembe, a bal oldali sírok első sorában nyugszik Papp Zakor Endre, akiről az maradt fenn, hogy az első futball-labdát hozta Székelyudvarhelyre, az egykori játékos, edző, bíró, a Hargita Testedző Egylet csapatának alapítója 1900 és 1991 között élt, az udvarhelyi labdarúgás atyjának tekinthetjük.

Tomcsa Sándor író e sétány végén, az említett Bálint-kripta közvetlen közelében nyugszik, szüleivel együtt, egy keretes, szolid, egyszerű síremlék alatt, ami kis bokrokkal van körülvéve. Ottjártunkkor éppen a városháza által megbízott cég szakemberei tisztították a Tomcsa-sírt.

Nem mindenkiből lesz próféta a saját hazájában, hiszen nagyon sok olyan udvarhelyi van, aki a Kárpát-medence vagy a nagyvilág más részein van eltemetve, ott, ahová vitte őket az élet. Az itthon maradottak viszont idehaza alusszák örök álmukat, halottak napján vagy azt megelőzően az ők sírjaikra az udvarhelyi temetőkben kerülnek a gyertyák és a virágok.

A felsoroltakon kívül is nagyon sok olyan személy van, aki egykor e kisváros közösségének meghatározó tagjai volt. Ma ugyan nem mindig hálás az utókor, nem mindig tisztességes: roppant könnyű egy mondatban valakit egyszerűen lerosszemberezni, lefasisztázni, lekommunistázni, és elfelejteni azt, hogy azokban a kemény időkben sem csak rongy emberekkel volt tele ez az ország s benne ez a kisváros.

Mert voltak becsületes emberek is. Akiknek egykori tevékenysége folytán ma talán jobban élünk, szebb gondolatokkal. Esetleg magyarabbul, mint másutt.