Ezért én sem tudom leírni soha, hogy oltásos témájú anyagaimban melyik gondolatot melyik orvostól hallottam, mert köteles vagyok megvédeni forrásaimat, nem tehetem ki őket annak a támadásnak, ami következne. Nem kellemesek ezek a támadások, én már tapasztaltam őket. Eléggé sok mindenen átmentem életemben újságíróként, de a szentegyházi famaffiának nekiesni ezerszer könnyebb ügy, mint az oltásos témában egyet is írni. Mert az, hogy egy fatolvaj megfenyeget vagy megrángat, még vicces is tud lenni egy adott ponton. Mikor a volt évfolyamtársad, aki jól ismer téged, s tudja, hogy egy gondolkodó alkat vagy, de mégis elkezdi küldeni az előregyártott érveket, amikkel bebizonyítsa, hogy egy zokni az agyad, vagy amikor saját rokonaid neked esnek a facebookon, s anyád azt mondja a szemedbe, hogy „hülye vagy, fiam!”, akkor az kegyetlenül tud fájni. Pedig tudod, hogy nem vagy hülye, csak ők nem járták végig azt a kálváriát a gyerekkel, amit te, és nem beszélgettek el azokkal az orvosokkal, akikkel te. Ilyenkor osztják az észt keményen, de amikor megbetegedett a gyereked, nem voltak melletted, senki nem volt melletted, egyedül voltál az asszonnyal, mehettél körbe hónapokig, mint a mérgezett egér, mire megtaláltad, hol a bibi.