Megérkezik a városból Koszta igazgató úr. Rég nem találkoztunk, öröm a viszontlátás. Igazgató úr mintha még a múltkorihoz képest is gazdagította volna színészi képességeit, nagyon meggyőzően ad elő. Terjedelmi okokból nem tudom teljes műsorát leközölni, de a legtöbbet hangoztatott mondatát, egyben előadásának vezérfonalát igen: „Ez nem csurgalékvíz!” Bővebben is kifejti a dolgot: „Ha csurgalékvíz lenne, akkor a másik sáncban is lennie kellene, ugye? De nincs.” Leviszem ötven méterrel lejjebb, s mutatom neki, hogy a másik sáncban is van. Pedig nincs áteresz az út alatt sehol, és mégis folyik a másik sáncban is. Zseniális tehetséggel hirtelen eltereli a szót a lényegről: „Miért mondja, hogy ez folyik? Hisz ez áll, nézze!” Nézem. Ahol egyenes a sánc, tényleg nem látszik nagy mozgás, egy nagy pocsolya az egész, csak odébb, ahol hirtelen lejtése lesz a medernek, ott látszik, hogy egy veder öt másodperc alatt megtelne a hozamával. Amint beszélgetünk, a gát mögött felgyűlt víz elkezdi áttörni a gátat, belefolyik a sáncba, a fekete lé elkezdi taszítani maga előtt a frissen kivájt sánc sárga sárlevét. Vicces. Közben az igazgató tovább érvel.