Képriport
Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, a cekendi üveghegyen is túl, ahol a buktafarkú malac túr, a hargitai fenyveserdÅ‘ aljába, odavan a városháza csinálva, ott a fehér király palotájának kellÅ‘s közepén, a tanácsteremben történt, hogy álldogált egy marék éhenkórász legény. Az éhenkórászok épp tanakodának, hogy mi lészen, a sarokban egy wifizavaró korondi váza fülelt lehallgató készülékekkel megpakoltan, azaz fülelt volna, ha azóta el nem törött volna. Az éhenkórászok azért jöttek ide, a fehér király palotájába, mert a király kihirdettette, hogy aki éhenkórász van a környéken, az mind jöjjön a király palotájába, hadd lássa és vigye hÃrét annak, hogy a fehér király vendégül látja a fekete királyokat. Megneszelte ám a fehér király kincstárnoka, hogy az éhenkórászok ott lábatlankodnak a tanácsteremben, ijedtiben felpattant, hogyne, hogy megigyák azt a három flakony mentes vizet vagy hazavigyék azt a négy kristálypoharat, ami még megmaradt, miután a fehér király elÅ‘dje, a terepszÃnű király úgy szétkirándulta a várost, hogy semmi nem maradt belÅ‘le, még a csontja sem, mintha az afrikai dögkeselyűk csontostú-bÅ‘röstűl lenyelték volna az egÃszet. Például a média káeftének még a költségvetése is eltűnt. Felpattant hát a kincstárnok, a vagyongazdálkodási osztály vezetÅ‘je, egyenesen a tanácsterembe, és azonnal kirepetyintette a marék éhenkórászt a folyosóra, hogy érezzék a nyavalyások, hol a helyük.