Az Őrség megyei vezetője felhív, miután látja, hogy nem vagyok megelégedve döntésükkel, hosszasan beszélgetünk. Megérti, hogy mi fáj nekem ebben a szélmalomharcban, biztosít róla, hogy ő személyesen hasonlóan érez, de azt is elmondja, hogy a felügyelőket nem tudja befolyásolni, törvény adta joguk, hogy a helyszínen eldöntsék, mekkora az okozott kár, és ennek függvényében büntessenek. Ígéri, igyekezni fog, hogy a jövőben hadat üzenjenek ennek a jelenségnek, a természetbe szemetelésnek. Alig várom. Búcsúzom olvasóinktól, eléggé elkeseredve és kiábrándulva, ugyanakkor reményekkel telten. Reményre az ad okot, hogy a helyzet annyira rossz, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Így egészen biztosan jó irányba fogunk haladni. A harc tovább folytatódik, még egy kis csatát elvesztettünk, de a háborút nem. Én azért továbbra sem aludnék nyugodtan, ha szemetelő lennék.