Ez a betegség sokszor szülőről gyerekre terjed, megszokással. Ezért nehéz kiirtani. Az ember megszokja, hogy a szemetet ki kell hordani a domboldalba, s annyi. Nálunk a faluban is vannak ilyen emberek. Mindenki szemétdíjat fizet, s ennek fejében a szolgáltató korlátlan mennyiségű szemetet elszállít, bárki bármennyit kirakhat oda. De mégis kerül szomszédom, aki a kert végébe gyűjti a szemetét, vagy leviszi a folyópartra, a szomszéd telkére. S ha valaki megkérdi, hogy miért viszi le a szemetet a folyópartra, akkor azt mondja: „Mi közöd hozzá?” Ezzel a legtöbb embernek be is fogták a száját. Hát tényleg, mi közöm hozzá? Miért szereznék én magamnak ellenséget, ha ülhetek csendben is? De mégsem így van, mert van közöm hozzá. A te szemetedet holnap nekem kell kihalásznom a vízparti fűzfáim alól, mert lehozza a víz. A te árokpartra kiürített szemetedet nekem kell nézegetnem nap mint nap, ha megyek kifelé az úton a dombon lévő telkem felé. Ha szétfújja a szél, nekem kell összeszedegetnem a kaszálómról.