Az udvaron összefutunk János bácsival, a zenésszel. Elmeséli, hogy 80-ban került ide, azóta itt lakott. Ők adták ezt a lakást nekem, mondja, s közben fejével a szomszédos polgármesteri hivatal épülete felé mutat. Munkát se kellett soha keressek, mindig megmondták, hová kell mennem zenélni, jártam már mindenhol, helyettesítettem neves előadókat, ha azok lebetegedtek, büszkélkedik az öreg. Most albérletben lakik. Nem olyan jó, mint az itteni lakása volt, de ez van.