„Pocsék az aszfalt, nincs parkolóhely, pofátlanul a járdára parkolnak, gödrös, a hivatal nem aszfaltoz, csak taknyol, babakocsival nem lehet közlekedni"– se vége, se hossza az udvarhelyi közlekedéssel kapcsolatos panaszoknak.

Tény, hogy a közlekedés, legyen szó gyalogosról, két vagy négy keréken gurulókról, Székelyudvarhely egyik Achilles-pontja. Reklamál az autós, panaszkodik a kerékpáros, mert a biciklisávon hol autót, hol gyalogost kell kerülgetnie, elégedetlen a babakocsit toló anyuka és háborog a gyalogos, mert a járda járhatatlan, szűk, vagy az úttestre szorul, mert az ott parkoló autókat nem tudja kikerülni.

De hogyan tudnak közlekedni a városban a tolókocsiban ülő mozgássérültek, be tudnak-e probléma nélkül jutni a művelődési intézményekbe, gyógyszertárakba, élelmiszerüzletbe, könyvesboltba, szállodába, de akár egy turkálóba – azokra a helyekre ahová mi, egészséges emberek gond nélkül belépünk?

A legprofibb tolókocsival sem lehet lépcsőt mászni, s van, hogy a speciális fel- és lejáró használhatatlan. Mert meredek, csúszik, nem megfelelő rajta a burkolat, keskeny, nehéz vagy lehetetlen rákanyarodni. Élhető város-e egy tolókocsisnak Székelyudvarhely?

A kérdésre választ a legjobban az érintettek tudnak adni. Megkértük az Orbán Alapítványtól Orbán Ágnest, aki 15 éve ül tolókocsiban, hogy tegyen velünk egy kört a városközpontban.

Szemben a forgalommal

A Bethlen utcában, a Harmopan kenyérüzletnél találkozunk Ágival, aki elhívta a munkabaleset miatt mozgássérült Boér Sándort is. Miközben az útvonalról beszélünk, megérkezik a Régi Jó Bolt tulajdonosa, és gondolkodás nélkül leparkol a mozgássérülteknek fenntartott helyre.

Ági szerint ez rendszeresen előfordul, hiába szólt már többször is, a tulaj nem zavartatja magát, mindig van magyarázata a szabálytalanságra. A parkolóhely egyébként is szűk: a törvény szerint 3 méter szélesnek kellene lennie, hogy a kerekesszék és az autó is elférjen egymás mellett.

„Ez tökéletes, elérem a kilincset is, az üzletben is van hely a szekeremnek"– dicséri a kenyérbolt feljáróját Sanyi.

„Csempézett, csúszós és meredek, szóval egy vicc, felmenni rajta nem lehet" – a szemben levő takarékpénztárba tolókocsisnak bejutni lehetetlen. Ahogy a városi könyvtárba is, amihez a Bethlen utcán végiggurulva jutunk el. Ági és Sanyi az úttesten, a forgalommal szemben halad, kerülgetve a parkoló autókat. Minket a hideg ráz, de nekik ez megszokott: a járdán esélyük sincs, keskeny.

A könyvtár bejáratánál is stop, bár Sanyi segítséggel behajt, és meg is fordul a szűk előtérben, tovább nincs, mert lépcső fel, lépcső le. „Volt, hogy becipeltek, de inkább megkérek valakit, hogy vegye ki nekem a könyvet"– summázza Ági.

Kocsmaélet kizárva

Kacagnak, amikor szóba kerülnek a szórakozóhelyek. A Mokka udvarára be lehet gurulni, de a magasított szegély miatt az asztalt lehetetlen megközelíteni. A G. Caféba még soha nem voltak, kávézni egyedül az egykori Elekes teraszán tudnak.

Videó: Koszta Ferenc

Jó hely még szekereseknek az Alexandra cukrászda is, bár mozgássérülteknek kialakított mellékhelyiség itt sincs. A szálloda teraszára is jó lenne néha kiülni, de oda kíséret kell, mert segítség nélkül csak dísz a csúszós csempével burkolt feljáró.

Ágiék kiváló példaként hozzák fel a Gondűzőt, ahová a Szentimréből ugyan nem, de az Iskola utcából simán be tudnak jutni. Be is mutatják, milyen pompásan gurul a lejtőn a szekér. Van itt mellékhelyiség is, Sanyi kacagva meséli, hogy egyszer be is záródott.

Nagy György tulajdonos is örvend a jó reklámnak, s „szobára hívja" a vendégeket. A liftbe gond nélkül befér Sanyi kocsija, s a szobákban nem csak kényelmesen lehet közlekedni, de a mosdó is szekérbarát. „Ennél jobb nem is lehet"– kommentálja a tapasztaltakat Sanyi.

Az interneten turkál

A Fogklinika feljáróját szájtátva nézzük: annyira meredek, hogy azon még épkézláb ember is alig tudna felmászni. „Ez van, rohadjon ki a fogad, ha nyomi vagy" – fűzi hozzá Ági.

A felújított Patkóban a feljárók tökéletesek, a tér körbejárható, és ami még nagyon fontos, a tolókocsi nem dülöngél a burkolaton.

A Romarta boltba bejutni nem lehet, ahogy egyetlen, a Kossuth utcában levő boltba se. Maradt a kirakatok bámulása, de minek? Ági az internetről vásárol ruhát magának.

Az élelmiszervásárlás már nem akkora probléma, mert a szupermarketekbe és a Merkúr, Szuper üzletekbe gond nélkül be lehet hajtani tolókocsival. Kivétel a Kőkereszt téren az éjjel-nappali, ott a helyszűke miatt lehetetlen a megoldás.

A Romarta előtti új feljáró kész, s bár mellé korlátot ígért a hivatal, ennek egyelőre nyoma sincs. Sanyi legurul rajta, Ági kicsit félősen hajt rá: „babakocsisoknak tökéletes, de nekem nem, mert a végén billen a szekér és félő, hogy előrebukok, s télen veszélyes is lesz".

Sanyi szerint sem tökéletes a feljáró, s nem érti, hogy miért van az, hogy „soha senki meg nem kérdez miket, pedig segítenénk, hogy jó legyen, ha már megcsinálják".

Közjegyzői iroda, valutaváltó, turkáló, telefonos üzlet, ruhásbolt – a tolókocsisnak lehetetlen bejutni. Ahogy a múzeumba és a sportcsarnokba is. Szabad az út a színházba, igaz, a művelődési házban speciális mellékhelyiség nincs.

A vécét még fel kell avatni

Ági úgy tudja, hogy a Jungle vendéglő háta mögött van egy mozgássérülteknek kialakított közvécé, de nem lehet használni, mert „a polgármesternek még nem volt ideje felavatni". A polgármnesteri hivatal sajtószóvivője utólag cáfolta ezt: a parkban a közvécét szeptember óta bárki használhatja.

A Sétatéren és a Dávid Ferenc téren, a parkban is jól érzik magukat. A Bethlen-lakónegyedben viszont alig lehet közlekedni, a Lidl és a Kisköved között az átjárónál nincs is feljáró.

Az úton haladás sem mindig döccenőmentes: a gyalogátjárók előtt levő lassító sávok is alaposan megrázzák a szekerest. Ahogy rázós a poliklinika bejárója is. „Tiszta makadám"– mondja Ági, hozzátéve, hogy a kórházba bejutni is kálvária: vagy a sürgősségin keresztül, vagy „ahol a halottakat hozzák ki".

A bankokba szabad az út, a feljárók tökéletesek, kivéve a Rákóczi utcában a Piraeus, illetve a Fejlesztési Bankot, ahová lépcső vezet. Gyógyszertárak terén felemás az ábra: be tudnak gurulni a Sensiblue-ba, a Richter Gedeonba, a Tündébe, de nem a Szabóba, a Csipkebogyóba.

Te tudod, milyen a vonatozás?

A piacra be lehet menni tolókocsival, ahogy az autóbusz állomásra is, a jegyirodáig. De hiába a kezedben a jegy: szekérrel sem a távolsági, sem pedig a helyi járatokra nem lehet felülni.

Ági próbálta már, de nem ment.

„Se előre, se hátra, se sehogy. Taxit hívtam végül. Vannak ismerőseim, őket szoktam hívni, nekik nem kell magyarázni, hogy mit és miért, segítenek mindig, soha nem volt gondom. Életemben nem ültem még vonaton, nem tudom, hogy milyen. Repülőn igen, érdekes, hogy a kísérőd nem segíthet a fel- és leszállásban, csak a repülőtársaság személyzete."

Mennyi jár a „nyominak"?

Körutunkat Ágival a sétatéren fejezzük be. Szerinte sok minden változott az utóbbi években, de még bőven van tennivaló, hogy a mozgássérültek is méltó módon tudjanak közlekedni, élni Udvarhelyen.

Legalább annyira, mint Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, ahol sokkal több akadály elhárult a tolókocsisok elől, mint nálunk, de jóval kevesebb, mint az Ági által példaként felhozott spanyolországi kisvárosban, ahol „minden akadálymentesítve van, a múzeumok, templomok, az autóbuszok és a boltok is".

Azt ő sem tudja, pontosan hány mozgássérült van Udvarhelyen. „Rengetegen vagyunk, és még többen lennénk, ha lenne tolókocsi. A legegyszerűbb is 1500 lejbe kerül, ennek árát állja a biztosítóház, de ezek kínai bóvlik, szinte használhatatlanok.

Házon belül még elmegy, de nehezen fordul, megerőltető még annak is, aki gerincsérült és a lábában nincs, de a karjában nagy erő van, muszáj valakinek taszítania, különben lehetetlen vele közlekedni. Az elektromos tolókocsit, mint az enyém is, a biztosító nem finanszírozza, ezt saját zsebből kell fizetni.

Egy külföldről behozott, használt, de még használható kocsi ára ezer eurónál kezdődik – ezzel a legkönnyebb közlekedni, de az útvonalat, távolságot még így is jól át kell gondolni."

Ági szerint első fokú „nyominak lenni" Romániában azt is jelenti, hogy az államtól összesen 293 lejt kapsz. A gondozókat a hivatal alkalmazza és fizeti, havi 630 lejt kapnak, heti 5 napos, napi 8 órás munkáért. De akinek, mint Áginak is, 24 órás felügyeletre van szüksége, annak, ha nincs más megoldás, akkor a további 16 órára saját zsebéből kell fizetnie a gondozót.

Fogyatékos a hivatal

Udvarhelyen nem a közemberekkel van a baj. „Vigyáznak ránk az úton, segítenek, megértők. Az autósok figyelmesek, de nem csak miattunk, hanem maguk miatt is."

Szerintük a közlekedést illetően a polgármesteri hivatal tehetne többet az ügyükért. Személyesen már több levelet is írt, legutóbbit a polgármesternek címezte.

„Iktatták, vissza is kaptam egy példányt, de választ nem kaptam. Négyszemközt mindent megígérnek. Amikor hivatalos válaszról van szó, nem mondom, hogy elutasítóak, inkább időhúzók" – summázza kommunikációs kudarcát.

Márpedig a város akadálymentesítésében a mozgássérültekkel való egyeztetés szükséges: saját szemünkkel láttuk, hogy a fel- és lejárók kialakításánál nem csak a törvényes előírásokat kell betű szerint figyelembe venni.

Mert ami az egyiknek jó, az a másiknak nem biztos. „Nagyon sok mozgássérült van, aki nem tudja tartani magát. Fontos, hogy a lejárón a szekér stabil maradjon, ellenkező esetben a benne ülő kibukik az úttestre. Tudom, hogy nem lehet mindent tökéletesre megcsinálni, de legalább törekedni kellene rá" – vélekedik Ági.

A polgármesteri hivatalt is teszteltük. A Városháza masszív kapuja csak akkor tárul ki a tolókocsisok előtt, ha azt valaki kinyitja. Az udvaron lehet forgolódni, a díszteremhez vezető feljárón, ha kicsit nehezen is, de fel lehet kapaszkodni, de az ajtónyitással férfiasan meg kell küzdeni.

A folyósón el lehet jutni a bal szárnyon levő földszinti irodákba, de a jobb oldaliakba nem. Az első emeleten levő polgármesteri irodához túl sok lépcső vezet.