Családapa, természetkedvelő, terepfutó, szervező, klubelnök, spártai, Európa-bajnoki résztvevő, versenyigazgató – ezt mind elmondhatjuk Ilyés Sándor Lórándról, a Feel Good Sportegyesület elnökéről, akinek nagy szerepe van abban, hogy a városban egyre többen kezdenek el futni, és abban is, hogy a Spartan Race betette a lábát Romániába.

Annak ellenére, hogy nem szereti a nyilvánosságot, szívesen mesél, főként, ha ez motivációt jelenthet valakinek. Lórival a futásról, annak szeretetéről beszélgettünk, és azt is elárulta, hogyan küzd meg a holtpontokkal a versenyek során.

Sportos gyerekkorod volt?

Igen. A sportra szerintem leginkább a falusi környezet nevelt. Székelyudvarhelyen születtem, de nagyon sokat voltam Derzsben a nagyszüleimnél, ahol egy nagy gazdaság volt. Tatám major volt. Én alig vártam, hogy vakáció legyen, mehessek ki. Onnan kaptam igazán kedvet a szabadban való mozgáshoz.

Ötödikes koromtól elkezdtem kézilabdázni, a felnőtt csapatban, a valamikori Technoutilajban is játszottam irányítóként és szélsőként. Volt egy térdszalagsérülésem, ami miatt már nem tudtam visszaállni. Két éven keresztül próbálkoztam, de mindig lett valami problémám belőle. Kellett pótolni valamivel, nem tudtam tétlenül ülni, úgyhogy túrázással és terepfutással váltottam fel.

Mit szeretsz a terepfutásban igazán?

Főként a természetet. Nekem ez ugyanolyan kikapcsolódás, mint másnak a horgászás. Szeretek akár naphosszat is kint lenni a szabadban. A mozgást is szeretem, de azért emelem ki inkább a természetet, mert volt 2-3 alkalom, hogy padon futottam, az nem az igazi. A városi futás is egyfajta kényszer számomra.

Hogyan alakítottátok meg a Feel Good Sportegyesületet?

2008 körül elkezdtem járni terepfutó versenyekre. Akkor még többnyire egyedül szaladtam. Az ember meghall egy hírt, és elmegy, hogy kipróbálja magát. Körülbelül két év múlva a nevezési listán láttam, hogy Udvarhelyről van még más is a versenyen, ez valahol a Bucegiben volt. Ha már egy helységből voltunk, megbeszéltük, hogy a jövőben eddzünk együtt. Szerencsére a szó is talált, egyforma gondolkodásmódunk volt. Így alakult ki egy kis közösség.

Voltunk öten-tízen, de gondoltuk, hogy akárcsak annak idején mi, biztosan vannak olyanok, akiknek lenne igénye erre, csak nem tud rólunk, és ezért fut inkább egyedül, mint közösségben. Főleg a közösségformálás miatt adtunk ennek egy jogi formát, persze, a versenyszervezés is szempont volt. Egyre többen kezdtek csatlakozni, amikor meghirdettük a közösségi futásokat.

Persze versenyekre járunk, vannak jó eredményeink, de ezek inkább egyéni motivációból fakadnak, ez nem a Feel Good elvárása: támogatjuk, amiben lehet, a futókat, de a közösségformálás még mindig az elsőszámú cél.

Te közösségben vagy egyedül szeretsz leginkább futni?

Inkább közösségben, de nagyon kevesen vannak, akik olyan fanatikusak, hogy annyi alkalommal és szinte bármikor eljöjjenek futni, így kénytelen voltam egyedül is megszeretni.

Mikor szoktál futni?

Ebben az időszakban esténként. Mivel reggel dolgozom, fel kellene kelnem fél ötkor, ötkor el kellene indulnom. Ehhez egy kicsit kényelmes vagyok, pedig nagyon hasznos lenne. Most kisgyerek van a családban, így amikor ő lefekszik, én akkor indulok el.

Nem félsz egyedül a sötétben?

Fejlámpával megyek, és jó nagy zajt szoktam csapni. Fütyörészek, hogy a medvével ne lepjük meg egymást, mert volt rá példa.

Tavasszal volt egy szorultabb helyzetem, amikor két bocs ki volt állva az út szélére a Kerekerdőn. Fölfele futásnál az ember általában a földet nézi, ezért elég későn vettem őket észre. Ahogy megláttam a bocsokat, egyből gondoltam, hogy valahol itt lesz az anyjuk, pár másodperc múlva futott is ki a fák közül. Szerencsére, ahogy rám nézett, menekültek is tovább. Én egy kicsit vártam, hogy távolodjanak el, és haladtam tovább.

Te zenehallgatós vagy gondolkodós futó vagy?

Inkább a gondolkodós típus. Zenét téli időszakban szoktam hallgatni, ilyenkor elég monoton a táj, mert minden havas, a haladás is sokkal nehezebben megy, ezért rakom be a fülest néha. A zene a medvék miatt sem jó választás, nem árt, ha hallom a neszeket.

Leginkább mindennapi dolgok járnak a fejemben futás közben, az egyesületnek a dolgai. Ilyenkor letisztulnak az ember gondolatai, és sokkal könnyebb tervezni, ötletelni.

Van-e valamilyen technikád, amivel átsegíted magad a holtpontokon?

Itt vissza kell kanyarodnom az első versenyeimre, amikor nagyon sok holtpontom volt egy-egy verseny alkalmával. Amikor kezdtem, persze, maratont futottam, naná, hogy a legkeményebb távot vállaltam be, legyen tétje.

A 42 kilométer alatt 3-4 holtpont is volt, ami rengeteg leküzdenivalóból. Akkor arra gondoltam, hogy tudom azt, képes vagyok végigcsinálni: igaz, most holtpontom van, ez csak gyenge időszak, amin valamilyen módon át kell jutni.

Vagy azzal jutottam át, hogy lassítottam, vagy azzal, hogy megpróbáltam elterelni a figyelmem arról, hogy most gyenge pillanataimban vagyok. Tudtam, hogy azt a távot meg tudom futni, és tapasztalat kellett ahhoz, hogy azt is tudjam, a holtpontok is beletartoznak ebbe a távba. A célbaérés motivált. A holtpontot meg kell tanulni kezelni, csak akkor adhatod fel, ha esetleg valami sérülést kockáztatsz meg azzal, hogy nem adod fel.

Vagy el kell egy kicsit terelned a gondolataidat, vagy lassítani kell, mert túlhajtottad magad. Tapasztalataim szerint ez maximum tíz perc, és vissza tudsz állni a ritmusodba. Mostanság már higgadtan tudok arra gondolni, hogy igen gyorsan kezdtem, ez egyértelmű jelzés arra, hogy vissza kell vennem a tempóból.

Volt rá példa, hogy feladtál egy versenyt?

Nem. Menet közben válik el, hogy magamhoz képest hogyan fogok teljesíteni. Vagy futok nyugisan, hogy élvezzem, vagy érzem, hogy most jól vagyok, jól megy, na, akkor most ebbe a versenybe beleadok apait-anyait.

Nem vagyok az a futó, aki mindenik versenyen törtet azért, hogy bekerüljön az elsők közé. Ez részben jó, részben rossz. Jó azért, mert nem lesz undorom a versenyektől, akármilyen versenyre megyek, tudom, hogy az nekem jó lesz, jót fog tenni, eredménytől függetlenül. Hátrány lehet, hogy nem vagyok teljesítményorientált, mert el tudok nagyon könnyen engedni egy versenyt.

Volt, hogy örültél már helyezésnek?

Eredménynek akkor örvendek, amikor egy rangos versenyen mondjuk a tizedik tudok lenni, és az előttem levő kilenc személyből ötön profin csinálják, négyen félprofin, és én mint hobbifutó nagyon közel tudok kerülni hozzájuk.

Nagyon örülök annak is, hogy a Spartan Race-en az elitek között be tudtam jutni az EB mezőnyébe. Ez céltudatos eredmény volt, kinéztem három versenyt, amelyek valamelyikén a legjobb tízben kellett végeznem, hogy kijussak Andorrába.

Már az első versenyen sikerült Kazincbarcikán: ott minden összeállt, az egész távon egyet sem hibáztam a huszonvalamennyi akadály közül, mondhatni kényelmesen jöttem, tudtam végig, hogy igen, benne vagyok a tízben.

A formádat is próbáltad erre időzíteni?

Igen. Úgy képzeld el, mint egy ház építését. Az alapokat leteszem télen, amikor nincs versenyidőszak, akkor leginkább távokat teljesítek, inkább hosszúakat, félmaratont vagy többet futok, az energiám 60-70 százalékát felhasználva. Jön egy időszak ezután, amikor gyorsulni kell, itt már bejöhet 1-2 verseny is.

Ha a pozíció nem is, a magad versenyről versenyre való túlszárnyalása motivál?

Az első időszakban inkább motivált, már megtanultam, hogy verseny és verseny között óriásiak a különbségek, még akkor is, ha ugyanaz a táv. Nagyon sokat számít a forma, az időjárási körülmények, minden.

Szerinted miért lett ennyire felkapott sportág a futás?

Mert az egyre stresszesebb világban kell az ilyen típusú kikapcsolódás, és ez az egyik legegyszerűbb módja. Nem kell nagyon pénzt költeni rá, és bármikor van egy kicsi időd, kimehetsz futni egyet. Van egy szűk réteg, én is ebbe tartozom, akiket a gyerekkori szenvedély húz be, van egy másik kicsi réteg, aki a fogyás miatt kezd el futni.

Meg kell találnia az embernek, neki miért jó, hogyan jó, és nehezen fog róla lemondani, mert a jó szokásainkról nehezen mondunk le. Pláne, ha elkap a hév, motivált leszel, elmész egy versenyre, jó környezetbe, közösségbe kerülsz, ezzel elindul egyfajta életmódváltás is.

Udvarhelyen a Feel Good mennyire vállalt ebben szerepet, hányan vagytok most?

Sokáig statisztikát is vezettem, az idén már kevesebb időm volt erre. Az átlag az harminc fő, ez a szám nagyjából stagnál most. Az egyesület létszáma hetven fölötti. Többen vannak szimpatizánsok, akik az általunk szervezett eseményeken mindig ott vannak, és ha a futásból nem is, de a szervezésből mindig kiveszik a részüket.

Nagyon sokan vannak, aki profi csapatként tekintenek a Feel Goodra, és egy kezdő nagyon nehezen mer úgymond közelíteni akár egy közösségi futás erejéig is, pedig ennek pont az a lényege, és ezt a legjobb futó is tudja, hogy közösen futunk és nem a saját edzettségünkért.

Csoportokban futunk, és bizonyos pontoknál bevárjuk egymást. Egy teljesen kezdőnek nem javasoljuk, hogy terepre jöjjön egyből. Ha a pályán le tud futni 4 kilométert akár a leglassabb sebességgel is, akkor merészkedhet ki.

Mesélj arról, hogyan ismerkedtél meg a Spartan Race-el, és mi ez.

Én egy megkeresés után indultam el ezen a vonalon. A Spartan Race a világ legnagyobb akadályfutó sorozata, amelyből óriási nagy divat lett, a versenyzőknek meg egy életforma. Az európai vezetőség keresett valakit, aki közösséggel foglalkozik, van tapasztalata a szervezésben, és mivel a Spartan közel áll a terepfutáshoz, jó az, ha ez a valaki terepfutó is.

Terjeszkedni akartak Románia felé, így jutottak el hozzám. Mivel a szellemiség talált, szerették volna, ha kipróbálom a versenyt, mert nem titkolt céljuk volt, ha engem érdekel, akkor én lehetek az, aki az országban folytatja a munkát.

Szkeptikus voltam, nem szeretem a nyilvánosságot, és a videók alapján nekem az jött le, hogy ez inkább egy show. Elmentem egy versenyre, és azt tapasztaltam, hogy valóban megvan a show, ami kell ahhoz, hogy egyre felkapottabb, világszínvonalú verseny legyen, viszont versenyzőként láttam azt is, hogy mennyire motiváló, ahogy jöttek a technikailag és fizikailag is nehéz akadályok, amiknek nem tudod a sorrendjét, sem a táv pontos hosszát.

Első alkalommal ráéreztem a filozófiájára, láttam, hogy fogom tudni ezt szeretni, plusz nagyon jól is sikerült, az első tízben végeztem tapasztalat nélkül. Akinek egy mozgalmas gyerekkora volt falun, az simán veheti ezeket az akadályokat.

Elkezdtem járni versenyről versenyre, két év alatt hét Spartan Race-en vettem részt. Az idei év elejére már letisztázódott az, hogy elvállalom, hogy Romániába hozzuk a sorozatot.

Közben több csapattársad is elkezdett Spartan Race-re járni.

Igen, menetközben Udvarhelyen a Feel Goodnál egy mag elkezdett járni versenyekre. Ez a mag folyamatosan bővül, pedig nem egy olcsó sportágról van szó, messze is kell utazni, a benevezések is elég drágák. A nyolc-tíz fős csapatunk elég jó eredményekkel jön haza a versenyekről. Haton voltunk kint az EB-n, amely mindenki számára nagyon jól sikerült, nagyon jó tapasztalatszerzés volt.

Az én utazási költségeimet a közösség állta, akik tulajdonképpen titokban szerveztek adománygyűjtést, a közel 1.000 eurónyi pénzösszeget egy közösségi futás alkalmával a Budvár tetején adták át. Hát el sem tudom mondani, hogy mennyire megható volt számomra ez a gesztus. Először arra gondoltam, hogy ezt nem fogadhatom el tőlük, majd érezve azt, hogy mennyire lelkükből jön ez a segítség, nem sérthetem meg őket azzal, hogy nem fogadom el.

Így elmondhatom, hogy ez a gesztus és ez az összefogás volt a számomra az év egyik legmeghatóbb története. Ezúton is hálásan köszönöm a székelyudvarhelyi futóközösségnek ezt a gesztust!

Akkor te most konkrétan mit vállaltál a Spartan Race európai vezetőségének felkérésével?

Ez nem egy elnöki titulus, inkább versenyigazgatói. A feladatom az lesz, hogy megszervezzem az augusztusban rendezendő első romániai versenyhétvégét. Ez egy óriási munka, nagy csapat fog dolgozni a háttérben is, akik segítik a munkánkat.

Kiváltság, hogy egy trifectával tudunk kezdeni. A trifecta három versenytípust tartalmaz: egy sprintet (több mint 5 km-es táv és több mint 20 akadály), egy supert (meghaladja a 13 km-t, 25-nél is több akadállyal), és egy beastet (több mint 20 km-es táv és 30 feletti akadály). Persze, ahogy fejlődtek a versenyek, fejlődtek a teljesítmények és már ultratávok és 24 órás versenyek is vannak, de ez a három az alap.

Két nap alatt bonyolítjuk le a három versenyt, a szervezésnek hatalmas költsége van, és valamilyen módon ide kell csalni a külföldieket is. Míg egy táv nem feltétlenül érte volna meg, egy trifecta hétvége elég jó indok akár többszáz kilométert is megtenni érte. A helyszín egyelőre nincs leszögezve, a konkrét szervezést januárban kezdjük el.

Szerinted mekkora edzettség kell ahhoz, hogy valaki teljesítsen egy Spatran Race-t?

Kell tudni, hogy nincs szintidő, öt óra alatt is meg lehet csinálni azt az öt kilométeres távot, tehát szerintem, akinek van egy minimális futóalapja, az a sprintet teljesíteni tudja. Sokan mondják, hogy egy sprintet bárki megcsinál, de azért át kell jutni azokon az akadályokon. Én azt mondom, ne álljon rajthoz a saját egészsége érdekében az, akinek nincs meg az alapja és nem tud egyhuzamban egy kilométert lefutni.

Mesélj még a közösségről! Felkészülhet-e veletek az, akinek megjön a kedve ehhez?

Természetesen. Elindult a folyamat Romániában, hogy legyenek együtt készülő közösségek. Egy van itt, ez és a kézdivásárhelyi voltak az elsők az országban, ezek a legaktívabbak is. A székelyudvarhelyi Spartan Race Training Group (SRTG) edzéseihez bárki csatlakozhat, aki belekóstolna ebbe a mozgásformába, vagy fel akar készülni egy Spartan Race versenyre.

Tapasztalt versenyzők vannak a csapatban, akik sokat segíthetnek minden kezdőnek a felkészülésben. A helyi SRTG edzője Nagy Sándor, aki profi edzőként tevékenykedik és készíti a csapatot. Ezeket az edzéseket a SRTG Székelyudvarhely Facebook oldalán hirdetjük, a heti fix edzés csütörtök esténként 6 órától van a Functional Training Udvarhely külön a Spartan Race felkészülésére kialakított edzőpályáján, a Bethlen Gábor utca 37. szám alatt. Mindenkit szívesen látunk!