A Melinda Impex Steel raktárjaiban hosszan nyújtóznak el egymás fölött a különböző méretű, formájú és fajtájú fémek. Csillogó, éles vonalakat húznak a homályos levegőbe.

Időnként egy-egy oldalrakodó zavarja meg a vasak lusta terpeszkedését a grandiózus polcrendszeren. Most már olyan gépjük is van, mondja a vezérigazgató Albert István, ami képes nagyon magasra nyújtózni, hogy felnyaláboljon egy-egy köteg fémet.

A testvércégnél, a Melinda Impex Instal raktárjaiban is körül nézünk: kazánok, kagylók, csempék és egyéb, a jó lakáshoz szükséges tárgyak sorakoznak dobozokban, elképesztő katonás rendben egymás fölött és mögött. Vonalkódos rendszer van, megjön a rakodó, és lecsipogtatja a terméket.

A sok év alatt kitanulmányozott, kitalált kompakt raktározási rendszerükre nagyon büszkék – ennek köszönhetően tudják 48 órán belül a klienseik 98 százalékát kiszolgálni. Mivel 8-10 ezer ügyféllel dolgoznak együtt és ugyancsak sok ezer féle termékkel kereskednek, fontos, hogy a legkisebb alkatrésze is mindennek és mindenkinek meg legyen. Különben leáll az építkezés, a szerelés.

A Steel-nél szikrázik a betonacél leszabó gépen a fém. Új szolgáltatás, hogy a betonacél terméket a kívánt méretre lehet vágatni, így a kliens pénzt és legfőkèpp időt takaríthat meg, és a fémhulladék is kevesebb. Az ügyfelek egy része drágállja a szolgáltatást, mondja az igazgató, és inkább kifizet a szükségesnél 5-600 lejjel többet, majd évekig kerülgeti a fölöslegesen megvásárolt vasakat az udvarán.

De nem a csillogó-villogó fémek vonzottak a Melinda birodalomba. Albert Istvánhoz jöttünk, aki olyan magas, hogy szinte eltakarja az eget, és az ő szeme is Melinda-kék. Alig 32 éves, és már Udvarhelyszék harmadik legnagyobb bevételű, és egyben az ország harmadik legnagyobb fémkereskedő vállalatát vezeti. A sikere titkáról kérdeztük, és elárulta a varázsszót. Vagy nem.

Zárkózott cégnek nevezték a Melindát, amikor érdeklődtem róla – mondom neki. Hogy cáfolja a kijelentést, körbevezet a raktárakban, az udvaron és a cég bisztrójában, majd a csocsózás hangja elől a tárgyalónak nevezett vezérigazgatói irodába menekülünk.

A csocsóasztal nagyon népszerű. Az emberek bekukkantanak, majd látva, hogy a vezérigazgató vendégeket fogad, elhúzzák a csíkot. Ez jó is lesz első kérdésnek.

Félnek tőled az emberek?

Nem vagyok én verőlegény, hogy ezzel kezdjük a beszélgetést – mondja nevetve. Elmúltak már azok az idők, amikor a megfélemlítéssel lehetett motiválni, szabad piac van. Alig lehet szakképzett munkaerőt találni, nem áll érdekünkben megfélemlíteni a kollegákat.

A fizetésemeléssel ideig-óráig lehet motiválni az embereket, de a legjobb motiváció, amiért egyébként érdemes nálunk dolgozni, a szakmai fejlődés, a tudás – ezt nem vehetik el tőled, bárhol is légy.

A Melinda cégcsoport sokat fektet be a képzésekbe, folyamatosan belső és külső szakképzéseket tartunk és veszünk igénybe, nemzetközi szinten elismert szaktanácsadókkal dolgozunk együtt, mind emberileg, mind szakmailag sokat tanultam ennél a cégnél.

Hány alkalmazott van?

Nem is mondanám, hogy alkalmazott, kollégák vannak. Azt sem mondanám, hogy főnök vagyok, az én pozícióm egy beosztás, ami különböző feladatokkal jár együtt, amelyeket el kell látni. Ha nem lennének, vagy félnének tőlem a munkatársaim, akkor biztosan nem lennénk ennyire hatékonyak.

A Melinda Steelnél 151 kollégánk van, a Melinda Instalnál 240 – összesen közel 400 embernek ad munkát a Melinda cégcsoport.

Melindával fekszel és Melindával kelsz. Hogyan viseled a Melindák folyamatos jelenlétét az életedben?

Az is lehet, hogy nélkülük lassan nem is tudnék élni – kacag. Jól viselem, boldog vagyok, hogy van két Melindám. Ha nem lett volna az otthoni Melindám (Albert-Pálfi Melinda rádiós hírszerkesztő – szerk. megj.), akkor valószínűleg sokkal kevesebbet tudtam volna elérni.

Nagy segítség volt, hogy otthon is kaptam támogatást. Hitt bennem, bízott bennem, és bátorított. A szeretet sok mindent segít elviselni.

Melyik volt előbb?

Az otthoni volt előbb, 2008-ban jöttünk össze a feleségemmel, 2014-ben házasodtunk össze, és most éppen két kislány születését várjuk júliusban.

Hogyan, és mikor jött az életedbe a munkahely-Melinda?

Korán megtanultam, hogy milyen fontos a szamárlétrát végig járni, ha fejlődési szándékod van. Ezt tanultam édesapámtól is, hogy lentről indulunk és megérdemelten haladunk felfele. Nem lettem egyből vezető, igazgató.

A Tábor negyedben nőttem fel, és nagyon hamar fel kellett nőnöm, mert édesanyámat 15 éves koromban elveszítettük, édesapám és a nővérem neveltek fel.

A Bányaiban végeztem nyomdaipari szakon, és az érettségi után édesapám segített eldönteni a pályámat azzal, hogy egy reggel felébresztett és elvitt a nyomdába dolgozni. Két hónap alatt eldöntöttem, − bár a nyomdászat mindig is megmarad első szerelemnek,− hogy nem szeretnék a nyomdagépek között megöregedni, inkább tovább tanulok.

Kolozsváron a Dimitrie Cantemir Egyetemen tanultam szolgáltatóipari és turisztikai közgazdaságtant. Az egyetem után, 2006-ban újra elkezdődött a feketeleves. Mert felkészítenek az egyetemen egy tökéletes állapotra, hogy elvégzed az iskolát, és már tárt karokkal várnak meg kitömnek pénzzel. Csak azt a gyakorlati tudást nem adják meg, amivel egy egyszerű munkahelyen el tudnád kezdeni a karriered.

De végül is jól alakult a dolog, hiszen 2006-ban az Infoprint Kft.-hez vettek fel, ami nyomdaipari fogyóanyagok kereskedelmével foglalkozik, ez optimális párosítás volt a végzettségem szempontjából. Azoknak az embereknek kellett eladni, akikkel korábban a nyomdában együtt dolgoztam. Ezt nagyon szerettem, és mindmáig hálás vagyok Vass Dénes tulajdonosnak, mert nagyon sokat tanultam ott.

Először termékmenedzser voltam, utána értékesítési vezetővé léptettek elő. Nem volt egyszerű, hogy fiatalon sokkal idősebb emberek vezetőjévé váltam, ki kellett vívni a tiszteletüket, elismerésüket.

Ezután 2011-ben döntöttem úgy, hogy egy hirdetés alapján a Melinda Steelhez jelentkezem kereskedelmi aligazgatói állásra. Ekkor szembesültem azzal, hogy az Infoprint-nek is elég nagy kereskedelmi forgalma volt, de amikor a Melindánál megkaptam a napi jelentéseket, hátulról kellett számolnom a számjegyeket. A milliós nagyságrendű bevétel először meghökkentő volt.

Itt is végig kellett járnom a ranglétrát, és nagyon sok folyamatot meg kellett tanulnom. Hatalmas cégben kellett bizonyítani.

Napi hány órát dolgozol?

Átlag tíz óra az irodában, emellett bárhol kell tudnom dolgozni, vonaton, autón, repülőn, otthon a teraszon. Ez a kis kütyü, a telefonom mindenhonnan megengedi, hogy dolgozzak, állandóan velem van, s így követni tudom azt, ami a cégnél történik az értékesítési adatoktól a térfigyelő kamerák felvételeiig.

A csocsóasztalt is?

Nem, az nincs bekamerázva, hogy mindenki nyugodtan tudjon felszusszanni. Nálunk nincsenek hivatalos szünetek, minden munkatársunkról feltételezzük, hogy tudja, mikor és mennyi pihenésre van szüksége, és mennyit engedhet meg magának a pillanatnyi terheltségétől függően.

Nem az a fontos, hogy mindenki mereven figyelje a monitort nyolc órán keresztül. Mindenki annyit pihen és akkor, amikor akar, csak a rá kiosztott feladatokat végezze el.

Hogyan vezetett felfele az utad?

Kitartó munkával és nehezen: nagy váltás volt a nyomdaiparból az acéliparba kerülni. A megegyezés után másfél hónappal kezdtem el csak igazán dolgozni, addig tanultam, és az az igazság, nehezen ment.

Több mint 500 termékünk van, ezeket mind meg kellett tanulni. Van lapos vas, téglalap alakú, négyzet alakú, kerek cső, köracél, szögacél, L profil, betonacél, bordázott és bordázatlan acél és még sok más, ezen kívül a különböző standardok szerinti méreteket, az anyagösszetételt is kell ismerni.

Alaptudás, kereskedelmi ismeretek, tapasztalat, román nyelvtudás, helyismeret kellett, és az is nagyban segített, hogy az Infoprint is több munkaponttal rendelkezett az országban.

Mi motivál téged?

Engem az motivál, hogy próbáljak meg több lenni, és édesapámnál, akit egyébként nagyon nagyra tartok, többet elérni. Azért, hogy a gyerekeimnek majd tudjak többet adni.

Kinek akarsz bizonyítani?

Magamnak.

Édesapádnak?

Neki már bizonyítottam.

Büszke rád?

Én úgy gondolom, hogy igen. Pontosan elég, ha csak magamnak bizonyítok, mert nagyon magasak az elvárásaim magammal szemben.

Minek köszönhető ez a maximalizmus?

Én úgy gondolom, nevelés kérdése is meg veleszületett tulajdonság. Édesapám is, aki esztergályosként kezdte a pályafutását a Matricagyárban, majd a tervezőirodába került, szeret precíz, pontos lenni, jó minőségű munkát végezni.

Sokat utazol. Hol élnél, ha nem Udvarhelyen?

Indiában nem, az biztos. Múlt héten Szerbiában voltam, és mindenki lesajnálóan kérdezett róla, de olyan nagy trauma, csalódás nem ért, mert egyetlen olyan országban jártam eddig, ami nekem rosszabbnak tűnt, mint Románia, és az India volt.

Olaszországban tudnék élni, ott úgy éreztem, mintha otthon lennék. Ha létezik reinkarnáció, akkor valamelyik életemben ott éltem.

Miért maradtál itthon?

Idekötöttek a barátaim, a családom, és egy idő után rájöttem, hogy ha komolyan veszem a feladataimat, akkor itthon is meg lehet élni.

Nem reklámozni akarom magam, de úgy gondolom, ha én ennyit el tudtam érni az életemben, akkor még nagyon sokan el tudnának ennél sokkal többet is érni.

Ha egy jósnő 10 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy most azzal fogok foglalkozni, amivel foglalkozom, ott lakom, ahol lakom, és elérem azt, amit elértem, akkor azt mondtam volna neki, hogy váltson szakmát.

Kitartással, következetességgel és komolysággal – ezek közhelyek kezdenek lenni, de az én esetemben működtek – bármit el lehet érni.

Sokan a vágyálmoktól vezérelve, a könnyű siker reményében mennek külföldre. Mi a garancia, hogy ott sikerül? Ha nem teszel meg mindent a sikerért, akkor ott sem biztos, hogy sokkal jobb lesz. Valamivel jobb lesz, mert az általános magasabb életszínvonal jobb életet biztosít, mint ami itt van, de attól még a társadalmi ranglétra alján maradsz.

Mit kell tenned egy átlagos napon?

Nem igazan léteznek átlagos napok a munkámban, mindenik napnak/hónapnak és időszaknak megvannak a sajátos és számomra egyedi feladatai és kihívásai. A mindennapokban benne vannak a mutatószámok és eredmények ellenőrzése és nyomon követése

Boldoggá tesznek a számok?

A munkában igen, mert tudom, hogy 151 embernek múlik ezen a fizetése. Nálunk majdnem mindenik kollégának teljesítményorientált és mozgó bérezése van, és emiatt nagy a nyomás rajtam. Szeretem, ha a kollégáim mindig haza tudják vinni a bérüket.

A fizetés targetekhez van kötve, mint ebben a modern világban mindenhol. Nagy a nyomás, hogy ennek a 151 munkatársnak a családja tudja megkapni azt, amiért a kolléga eljön munkába.

Mennyire stresszes itt dolgozni?

Egy olyan cégnél, amely országos szinten a harmadik helyen van a maga területén, nem mondhatni, hogy teadélután a munka, de szerintem ez még nem az egészségtelen fajta stressz, hanem épp azon a fokon van, ami segít kimozdulni a komfortzónánkból, és jobb eredményeket elérni.

Mennyire nagy a mozgás a munkatársak között?

Nagyon alacsony, egy ember átlagosan 10 évet dolgozik velünk, de van olyan is, hogy húsz éve itt van. Nem jellemző a cégre, hogy jön valaki, és félév múlva már nincs itt.

Próbálunk körültekintőek lenni, hogy ne tápláljunk hamis vágyálmokat, és közben két hónap múlva már nem dolgozunk vele. Az, aki idejön, felad egy másik munkahelyet, és nem szeretünk ilyen szinten játszadozni az emberekkel.

Volt-e olyan buktató, vagy nagy kihívás, amiből megerősödve jöttél ki, és ha igen, mi volt az?

Minden buktatóból megerősödve jövök ki. Például az is kihívás volt, amikor ezt a beosztást elvállaltam. A kereskedelmi aligazgatói beosztás után nem egyből a vezérigazgatóit adják a Melindánál, hanem a logisztikai igazgatóit, és az is egy nagy kihívás volt.

Miután több mint 20-25 százalékkal megnöveltük a mennyiségi eladást a cégben, a készleteinket sikerült lecsökkenteni több mint 50 százalékkal. Átszervezéssel, új módszerekkel, 10 ezer tonnás készlettel tudjuk működtetni a céget, s közben a fejlődés nem állt meg.

Ez egy óriási kihívás volt, és nagy sikerélmény a csapatunk számára. Most 7000 klienssel dolgozunk együtt, amikor idejöttem a céghez, akkor 5000 volt.

Mennyire kell sajátodnak nézned a céget, amelyet vezetsz, vagy jobb, ha kicsit kívülről, objektíven tekintesz rá?

Én minden esetben úgy tekintek rá, mintha a sajátom lenne. Ami fáj a cégnek, az fáj nekem is, amikor örülni kellett, akkor örültem én is. Úgy gondolom, ez az egészséges, mivel rám van bízva.

Ez a cég egy családi vállalkozásból nőtt két nagyvállalkozássá, és ugyanezzel a kitartással, erős munkavégzési képességgel tud növekedni tovább. Én pedig arra vagyok felkérve, hogy ezt az üzletet ne egy helyben tartsam, hanem fölfele tudjuk vinni a számokat és a céget.

Ha jó napod van, ülsz és nézed a számokat. Mikor nincs ennyire jó napod, mit csinálsz?

Hat és fél hét között kelek, van egy labrador kutyusunk, vele megvan a reggeli mozgás és a játék.

Utána bejövök a munkába, átnézzük az előző napi eredmények korrekcióját. Minden napnak megvan a maga rendje. Hétfőn például átnézem az eredményeket, majd kilenckor videókonferencia van a munkatársakkal az egész országból, a kilenc telephelyünkről, ők beszámolnak arról, hogy milyen gondjaik/problémáik voltak. Ezeket kiértékeljük, segítséget adunk.

Ezután megtelik a tárgyaló az igazgatótanács tagjaival és a kollégákkal, különböző területeken megyünk végig: logisztikai problémák, például megverte-e az eső az árut? – ez nekünk nagy büszkeségünk, hogy tiszta legyen az áru, − készlethiányok, az esetleges problémák mennyi idő alatt oldódnak meg.

Aztán jönnek az értékesítési részlegről a kollégák, jön a gazdasági, pénzügyi osztály, mennyi kintlévőségünk van, aztán jönnek a jogász kollégák.

Utána jön az írásos kiértékelés, határidős feladatok kiosztása, projektek követése, a munkapontokon felmerülő problémák megoldása. Minden hétfő olyan, mint egy orvosi vizit.

A Melindának van, vagy lehet, hogy csak volt, egy érdekes cégmodellje, miben állt ez?

Igen, előbb 1994. és 2003. között egy anyacég volt, amely rengeteg típusú termékkel kereskedett. Egy idő után a tulajdonosok látni szerették volna, hogy melyikkel érdemes hosszú távon foglalkozni, és melyikkel nem, ezért 2003-ban létrehoztak 11 céget, amely a 11 szegmenssel foglalkozott, ebből mára kettő bizonyult életképesnek, a Melinda Impex Instal és a Melinda Impex Steel. A két cég jelenlegi éves forgalma meghaladja a 70 millió eurót.

A nyilvános könyvelési adatokban van néhány év, ahol látszik, hogy a forgalom növekszik, de a nyereség mínuszban van. Minek köszönhető ez?

Volt néhány nehezebb évünk. A világpiaci árak alakulása nagyon érzékenyen érinti az acélipart. Ha én megvettem valamit, és a világpiaci árak leesnek, akkor kénytelen vagyok akár veszteséggel vagy ahhoz közeli állapotban értékesíteni a terméket.

Volt egy év, amikor a világpiaci árak viszonylag rövid idő, másfél-két hónap alatt borzasztóan lecsökkentek, ami ezer dollár volt novemberben, az 5-600 dollár volt januárban. De az esetet sikeresen átvészelte az akkori csapat, minimalizálták a károkat.

Van divat a vasban?

Van. Sajnos, mivel egy inkább ár-, mintsem minőségorientált piacnak számít a román piac, így a legnagyobb divat a vékony anyag. Minél vékonyabb lemezből tudjuk megcsinálni, annál jobb: amit ezelőtt pár évvel 5 mm vastag lemezből készítettek el, azt most 4,5 mm-esből kellene.

Miből adtok el többet?

A csövek és profilok több mint felét képezik a teljes eladásunknak.

Hogyan ereszted ki a gőzt?

Muszáj kontrollált módon levezetni a stresszt, mert különben baj lesz. Konditerem, biciklizés, motorozás.

Nagyon szeretek kirándulni a feleségemmel és a kutyánkkal, otthon kertészkedni, szűk baráti körrel, családdal összeülni, beszélgetni, grillezni, azt a kevés szabadidőt minél kellemesebben eltölteni, hisz az egészet azért csináljuk, hogy a családunknak jobb legyen.

Milyen vezető vagy?

Mi úgy hívjuk magunkat, hogy támogató személyzet vagyunk itt, a központban. Szolgáltatást végzünk azért, hogy a kollégáink, akik kint vannak a piacon, minden nap tudjanak eredményesen teljesíteni. Egy harc a kereskedelem, de minden szakmában megvannak a harcok.

Meg kell a harcosok kardját, lándzsáját élezni, és adogatni kell a töltényt hátulról, hogy legyen, mivel tüzelni a harctéren.

Tradicionalista vezető vagyok.

Mit gondolsz az udvarhelyi gazdasági életről?

A környező településekhez és a hasonló kisvárosokhoz képest is nagyon fejlett, a vállalkozói réteg mindenképpen figyelemre méltó. Láthatunk egy egészséges cégmixet is: vannak kis- és középvállalkozások és nagy vállalkozások is. Nagyon örülök annak, hogy nem sikerült elvenni az emberektől a vállalkozói kedvet.

Szerinted mi az udvarhelyi emberek legnagyobb problémája?

Az átlagembernek az oktatás a bosszantó, az oktatási stratégia, mind az országos, mind a helyi, fejlesztendő. Ország szerte, nem is annyira Udvarhelyen, mint az alacsony munkanélküliséggel rendelkező vidékeken, problémát jelent a szakképzett munkaerő megtalálása.

A közbiztonsággal is gondok vannak. Ha azt akarjuk, hogy az emberek itt akarjanak maradni, szükségünk van oktatásra, közbiztonságra és nagyon jó minőségű egészségügyi ellátásra, szolgáltatásokra. Ezek olyan jellegű dolgok, amelyek jelentősen befolyásolják az életszínvonalat.

Fontos lenne a fiatalokat hazahozni az egyetemekről, hogy tehetséges embereket tudjunk kinevelni.

Milyen szakmai képzettségű emberekre lenne szükségetek?

Kétféle emberre van szükségünk: az egyszerű munkásemberekre nagy szükségünk van, ők, akik stabil munkahelyre és tisztes megélhetésre vágynak, és ezt megkaphatják tőlünk. Szükség van gépkezelői állások betöltésére alkalmas emberekre, és szükség van van jó gazdasági szakemberekre, jogászokra. kereskedelemben, gazdaságtanban, kontrollingban, könyvelésben, marketingben jártas szakemberekre.

Mi kereskedők vagyunk: mindenhez kell értenünk egy kicsit. Tudnunk kell szállítani, raktározni, eladni, be kell tudnunk szedni a pénzt. Úgy szoktam mondani a kollegáknak, hogy az áru, amit elvisznek innen, akkor van eladva, ha ki is fizették. Kicsit bankok is vagyunk, mert hitelezünk. Vannak olyan esetek, amikor meg kell harcolni az áru ellenértékéért. Több millió eurónyi kintlévőségünk van folyamatosan.

Sok összetett folyamat van, és ha tehetséges, jól képzett emberek kerülnek ki az iskolából, akkor van helyük nálunk. Erre én is bizonyíték vagyok, hogy ilyen fiatalon itt vagyok, András Lehel kollegám az Instal vezérigazgatója egyetem után került ide, és lett a cég vezetője, miután kijárta a ranglétrát.

A Melinda cégcsoport az a hely, ahol a fiataloknak tanulási lehetőséget és időt is adunk. Az utóbbi nagyon fontos, mert nem várjuk el, hogy egy nap alatt egy hónapra való anyagot sajátítson el a jelentkező, megkapják erre a kollégák a szükséges időt és támogatást.

A Pegazus projektünk is ennek az elképzelésnek a jegyében indult újra a középiskolásoknak.

Nekünk az lenne a lényeg, hogy olyan gyerekek kerüljenek ki az iskolából, akik tudják, hogy ha a vasat kiteszed az esőbe, megrozsdásodik, gyakorlatias gondolkodásúak, és tisztában vannak azzal, hogy a jó eredményért teljesíteni is kell.

Hol látod magad tíz év múlva?

Ezt már tíz évvel ezelőtt, amikor munkába álltam az Infoprintnél, megkérdezték tőlem. Akkor sem találtam el. Most már nem is merek célozni.