Szerencsés országban dolgozik a székelyudvarhelyi Fancsali Attila, legalábbis erről tanúskodnak a fogadóirodák, és persze a négylevelű lóherék. Ha őt kérdezik, akkor nem tudja, hogy megtalálta-e a szerencséjét. A szalonna Írországban is fogy, a borvíz is folyik a multikulti országban.

Miért választottad Írországot? Mióta dolgozol kint?

A párom már hosszabb ideje mondogatta, hogy próbáljunk szerencsét a határokon túl, de a makacs székely fejemmel nem is bírtam az ország elhagyására gondolni. Megélhetési problémáink nem voltak, de az lassan-lassan világossá vált, hogy olyan jövőt, amilyent mi szeretnénk, nem tudunk kialakítani, annak ellenére sem, hogy esetenként legkevesebb két-, legtöbb négy helyen dolgoztam – egy időben.

Az állandó munkahelyemen a fizetésem folyamatosan csökkent, majd egy kisebb nézeteltérést követően a főszerkesztőm közölte, a munkaerőpiac szabad, ha nem tetszik a rendszer, lehet mást keresni.

Egy hónap múlva beadtam a felmondásom, két hónap múlva repültünk a Smaragd-szigetre. Marosvásárhelyről indultunk, különösebb érzelmi problémáim nem voltak, egész addig, amíg a repülő el nem indult a kifutópályán. Potyogtak a könnyek.

Írországot szinte véletlenszerűen választottuk. Én csak angolul beszélek, úgyhogy angol nyelvterület kellett. Angliában már akkor is sokan voltak, úgyhogy maradt Írország – szerencsére.

Utánanéztünk, és legnagyobb meglepődésünkre a koboldok földjén a világ vezető cégeinek 75 százaléka nyitott ügyfélszolgálati-központot: Apple, IBM, RedHat, McAffee, Adecco, Amazon, Ebay, Ely Lilly, Starwood, Marriott. A terv az volt, hogy a feleségem (a továbbiakban Dius) és én is egy ilyen helyen dolgozunk majd.

Egy ismerős testvére itt élt, keresett nekünk lakást, így ránk a munkakeresés maradt.

Mivel foglalkozol?

Dius másfél hónap után munkába is állt egy ilyen központban. Számomra a munkát egy itteni, a buszon megismert magyarországi szakács „hozta". Segítségével bekerültem egy pizzázóba, és már lassan másfél éve hordom az élelmet az íreknek, lengyeleknek, spanyoloknak, oroszoknak. Közben nem mondok le az eredeti tervről, de úgy néz ki, az önéletrajzban nem feltétlenül jó pont, ha valaki újságíró volt.

Egyébként szinte mindegy, hogy errefelé milyen munkája van az emberfiának. Az üzleti eladó, illetve az irodavezető fizetése között nincs különbség, mivel a minimálbér igencsak magas (8.65 euró óránként). Éppen ezért a szolgáltatás sokba kerül, vagyis aki meggazdagodás céljából vállalna munkát külföldön, az szedjen epret, spárgát, mert, ha letelepszik, akkor a pénz jó része elmegy.

Szabadidőmben üveget csiszolok, gravírozok. Főként nagyobb, söröspoharakra „rajzolok", de volt már whisky-s üveg, apró, dísz-pálinkásüvegecske is. Pénzt még nem kerestem vele, de sok embernek okoztam örömet.

Mennyit keresel?

Itteni viszonylatban nem túl sokat, mégis elég arra, hogy megvegyem azt, amit akarok – gondolok ételre, italra. Otthon általában megnéztem azt, hogy mire, mennyit költök, itt azért nem vagyok annyira aprólékos.

Ha látok egy jópofa húsdarabot, berakom a kosaramba, és megyek tovább. Tudom, hogy van annyi pénz a zsebemben, hogy ki tudjam fizetni. Itt a minimálbér elég arra, hogy az ember, ha akar, minden nap húst egyen, ami az otthoni minimálbérről nem igazán mondható el.

Nehéz volt beilleszkedni?

A beilleszkedéssel nem voltak gondok. Az írek nagyon vendégszeretőek, befogadóak. Persze, ehhez hozzájárult az, hogy rengeteg a lengyel. Egy lengyelnek nem feltétlenül kell beszélnie angolul, mivel annyian vannak, hogy egész egyszerűen elég a lengyel is.

Tört már bele a bicskánk tormavásárlásba a lengyel boltban – mi tudtunk angolul, az elárusító meg nem.

Egyébkén Írország a multikulti élet fellegvára. Az utcán sétálva ugyanannyi ember beszél angolul, mint más nyelven. Írül szinte senki sem. A helyiek szerint jó, ha a lakosság tíz százaléka el tud makogni az ősi nyelven. Ennek ellenére minden kétnyelvű. Számlák, utca- és helységnévtáblák. WC Tudort a szívinfarktus kerülgetné.

Az angolt elég érdekesen beszélik. Csűrik-csavarják a szavakat, annak ellenére sokszor nehéz megérteni, mit akarnak közölni, hogy a szókincsük elég szegényes. Minden második szavuk „fák".

Igazak az írekről állított sztereotípiák: duhajkodnak, ha isznak, jó a whisky-jük, tényleg szerencsét hoz a lóhere stb. Te milyennek látod az íreket?

Az ír nép nagyon szerencsésnek tartja magát. Valószínűleg ezért megy olyan jól a fogadóirodáknak – csakúgy, mint az angolok, mindenre fogadnak. Persze isznak is, bár amióta itt élünk, egyre inkább tudatosul bennem, hogy nem sokat, csak az egészségtelen táplálkozás miatt hamar a fejükbe száll.

Gyorskajákon élnek, tipikus ír étel szinte nincs is. Szigetország, mégis a sztéket eszik meg a barbeque-szószos csirkecombot, -szárnyat, pizzát, kínai, indiai ételeket. Valamilyen okból nagyon szeretik a curryt, szerintem a reggeli pirítósra is szórnak néha.

Egy munkatársam panaszkodott a minap, hogy milyen hosszú volt az estéje, megrészegedett, és alig tudott reggel felkelni. Kérdésemre, hogy mennyit ivott, közölte, hat sört. Átszámolva az alkoholtartalmat, az kb. négy-négy és fél Hargita sörnek felel meg.

Ha ittasak, nem verekednek, de van ereszd el a hajam. Nyáron esténként minden sarkon látni hányó embereket, szédelgő párokat, magas sarkúban akrobatamutatványokat bemutató fiatal és idős nőket.

Itt nincs olyan, mint otthon, hogy az idősek és a fiatalok külön buliznak. A szomszédságunkban van egy bárocska, ahol néha tiszteletünket tesszük: 19 évestől 85 évesig mindenki szórakozik.

Szeretik az elő zenét, ezért a pubokban (public house – közösségi ház, a szó legszorosabb értelmében) heti legalább egy este zenészek húzzák a talpalávalót. Volt szerencsém egy kocsmában látni írtáncosokat is – nem semmi, ahogyan pattogtatnak a cipőikkel.

Őslakosokkal, vagy inkább bevándorlókkal barátkoztok?

Nem vagyunk különösen válogatósak, mindenkivel barátkozunk, lehet az ír, német, lengyel, orosz, litván, magyar. A lényeg, hogy ember legyen.

Van kedvenc ír szokásod, ételed, zenéd? Illetve mi az, amit nem szeretsz Írországban?

Kedvenc ír szokásom a Halloween. A közhiedelemmel ellentétben ez innen indult, a rossz szellemek elűzése a lényege a Mindenszentek napja előtt. A kisgyerekek jelmezbe öltözve járják a lakóparkokat, kis zacskókban cukorkát, nyalókát kapnak.

Ezen a napon én is viselhetek kiegészítőt az egyenruhám mellé. Sötétedés után Vasember maszkban vittem ki a pizzát egy házhoz. Miután a néni felocsúdott az ijedtségből, kifizette az ételt, adott borravalót, és mellé bónuszként egy zacskó gumicukrot.

Egy másik háznál én voltam az, aki kapkodta a levegőt. Az épület előtt üldögélt a tulaj a sötétben, várta a „szállítmányt". Nem nagyon mozdult, gondoltam, elszenderedett, közelebb léptem, de egyből mentem is hátrafelé. Egy enyhén szólva ijesztő bábú volt kipakolva az ajtó mellé.

Kedvenc ír ételem a lengyel boltban található szalonna. A bevásárlóközpontokban is inkább gyorskajákat lehet vásárolni, hála az égnek meg a lengyeleknek, nem fogok elfogyni. Ott minden megtalálható, csak éppen az otthonról ismert lengyelkolbász nem.

Van egy orosz tulajdonú lengyel bolt, ahol vásárolhatunk borszéki ásványvizet, sepsiszentgyörgyi túrót, nagyváradi szalámit. Az alkoholtartalmú italok nagyon drágák.

Az ír whisky Németországban harmadannyiba kerül, mint itt – és nagyon finom. Mondjuk, itt inkább arra gondolok, amelyik legalább tíz éves. Ilyent csak egyszer ittam, de az ára miatt valószínűleg várok a következő kóstolással még egy-két évet.

A pizzafutárkodáshoz egyfajta magánvállalkozás kell. Ellentétben az otthoni körülményekkel, ezt itt tíz perc alatt meg lehet oldani két formanyomtatvány kitöltésével.

Persze nincsen rózsa tövis nélkül. A befogadó, mindig mosolygós írek nem tudnak vezetni. Tizenöt éve úgy kaptak gépjárművezetői jogosítványt, hogy a szomszéd tanúsította az igénylőnek, hogy az tud vezetni. Ennyi.

Már második éve kötelező tizenkét órát vezetni oktatóval, de késő bánat. Körforgalom? Kanyarjelző? Piros lámpa? Sávok az úton? Mik azok? Benzin az autóba? Minek? Ha süt a nap, lassan mennek, ha esik az eső, akkor is, ha köd van, akkor is, de ha csak három méter széles az út, akkor rálépnek a gázpedálra, mert a nyolcvanas tábla azt mutatja, hogy ott annyival kell menni.

Az autópályán már nem látják a százharmincas táblát. Az sem ritka, hogy olyan idős, kb. kilencven éves néni-bácsi vezet, aki járókerettel megy el a terepjárójáig, berakja a csomagtartóba, majd beül az autóba és elszáguld. Reflexek? Minek? Mondjuk, mindezek ellenére, kevés a baleset.

Ami idegesítő is, meg jó is, az a nyugalom. Történt, hogy a lakásunk ügykezelője kérte a szemétszállítási szerződést. Adott egy hetet arra, hogy bemutassuk. Na, mármost, egy hét alatt simán meg lehet kötni egy ilyent. Nem sietnek el semmit, életfilozófiájuk: inkább később, mint soha. De inkább később.

Megtaláltad a szerencséd a négylevelű lóhere országában?

Még nem tudom, hogy megtaláltam, vagy sem. Ez majd négy–öt év múlva kiderül, illetve még hosszabb távon akkor, amikor hazaköltözünk.

Ezek szerint haza szeretnél, szeretnétek jönni.

Biztosan hazamegyünk. Kérdés, hogy mikor.