Hogy került képbe a filmezés?

Az úgy volt, hogy kilencedik osztályban beiratkoztam Balázs Feri bácsi fotó-filmes szakkörére, a Tanulók Házában és elkezdtünk ott dolgozgatni. Először csak papíron, mert kamera nem nagyon volt. Emlékszem volt egy kicsi VHSC kamera, de ugye az már történelem és azt néha idekaptuk. Katona Ádámnak volt egy alapítványa és tőlük kaptuk. Feri bácsi megszerezte és azzal készítettünk kicsi filmeket. Utána kezdtem belemélyülni. Volt Udvarhelyen két TV: az UTV és az Ati-Beta televízió. Most is mint mindenből kettő van, vegyük csak a rádiókat, ez egy ilyen divat Székelyudvarhelyen. Akkoriban sem szerették egymást, a két TV között nagyon nagy ellentét volt és az egyiktől kértem az állványt, másiktól a kamerát. Kellett így manőverezni. Nem is tudtak arról, hogy egy helyre megy a kettő, de megoldottam, mert a szükség sok mindenre megtanítja az embert. Így készítettünk filmeket tizedik, tizenegyedik osztályban. Az országos diákfilm fesztiválon nyertünk is díjakat - sőt egy Görögországi utat is kaptam ajándékba a díjakért a Tanügyminisztériumtól. A Feri bácsi féle néhány év meghatározó volt.

Emlékszel az első filmedre?

Biciklizésről szólt. Nagyon sokat mountain bikeoztam, terepbringás voltam. Három éves korom óta bringáztam, és így erről készítettem filmet. Ezek ilyen kísérleti videó-klipek voltak. Nem volt különösebben sztori benne, hanem feldolgoztam magát a cselekményt: elmeséltem egy biciklizést. Voltak benne ötletes megoldások: a bicikliző szemszögéből ment a kamera. Mindenféle trükköt kitaláltunk a gyerekkori jó barátommal, Lacival. Kamerával ültem az ülésen és az egyik kezével ő fogta a kormányrudat, a másikkal én. Mivel egyszínű felsőnk volt, ezért úgy tűnt, hogy egy ember csinálja az egészet. Ezt akkor nem lehetett volna megcsinálni, mert nagy volt a kamera. Ezek jó idők voltak, egy csomó mindent tanult az ember: mi az, hogy kép, snitt. Tizenkettedik osztályban Baloga Sanyi, Györfi György és nagyon sok ember segített nekem, ilyen szempontból mázlis voltam. Az UTV-nél ott volt Bíró Enikő néni, aki mellettem állt. Kinda dokihoz például vittem biciklis összeállításokat. Az Ati-Beta tévénél Szász Mihálykó Attila tanár úr, aki már nincs köztünk, ő vitt be Zenglitzky Zoltánhoz, láttam, hogy dolgozott. Ezek az emberek mind mellém álltak. Szikszai Olivérrel éjszakánként vágtuk fesztiválra a filmjeimet. Öcsi bácsi tanított operatőrködni. Tehát mindenki tanított egy kicsit. Persze volt aki negatívan állt hozzám, de az is jó volt, mert legalább gerjesztettek arra, hogy megtanuljam a szakmát. Jére Guszti is sokat irányítgatott a stúdióban, hogy a keretezés jobb legyen. Az Ati Beta Tévénél Szőke László épp híradó főszerkesztő volt, amikor elfogadott tőlem egy rövid filmezett anyagot a dájai templom restaurálásáról, még könyvem sem volt, így biciklivel mentem ki Dájába, a hátamon hátizsákban cipeltem a kamerát.

Mi történt a középiskola után?

Tizenkettedik osztály után dolgoztam egy évet az Ati-Beta televíziónál, az Ő, a Nő című műsornál egész pontosan, Nagy Juditnál. Dolgoztunk a Duna Televíziónak. Tapasztalatnak tökéletes volt, mert hozzáférhettem a nagy kamerához. Mondjuk sokan ennek sem örültek. Ezekre az emberekre is szükség volt, mert motiváltak. Hasznos volt és köszönöm szépen így utólag is. Nyertünk a Soros Alapítványnál egy pályázatot Baloga Sanyiékkal és Nagy Györggyel. Készült egy dokumentumfilm Udvarhelyről. Mentünk Bukarestbe, komoly bemutatója volt a filmnek. Ebből a pénzből tudtam kimenni Budapestre a Filmművészeti Egyetemre.

Ezek szerint hivatásos operatőr vagy?

Igen operatőri szakon voltam. Ez egy komoly mérföldkő volt az életemben, mert ez egy világhírű intézmény. Lehetőségem volt megtanulni, hogy mi az a fény, aranymetszés, kép. Az alapfogalmaktól lehetett menni a bonyolult filmkészítésig. Egyszer édesanyám adott kétszáz márkát, akkor az nagy pénz volt és elmentem Budapestre. Egy szegedi és egy szabadkai barátommal lementünk Belgrádba, csak úgy és találkoztunk Emir Kusturicával. A pénz felére béreltünk kamerát és készítettünk a Duna Televíziónak egy interjút, így az összeg megtérült. Ők nem tudtak vele interjút készíteni. Kalandoztunk, nagyon jó volt, ott ülhettem a mester mellett és lophattam a szakmát, épp vágták a belgrádi Avala Filmstúdióban a Macskajaj című játékfilmet. Ebben az időszakban kezdtem ráérezni, hogy itt azért lehet komoly dolgokat csinálni. Közben fotóztam újságoknak, olyan is volt, hogy újságcikket írtam. Majd az egyetemmel párhuzamosan dolgoztam 2 évet a TV3-nál, ott tanultam meg a szakmát.

Emir Kusturica és Fazakas Szabolcs

Milyen volt a magyarországi tévéknél?

Például amikor a TV3-nál vizsgáztattak, akkor annyira kellett érezni a kamerát, hogy be kellett hunyjam a szemem, felemeljem a kezem és kellett mutassam a levegőben kamera nélkül a dolgokat. Közeledik felém egy ember és ebben a helyzetben mit kell csinálni a képzeletbeli kamerán. A Hír 3-nál voltam operatőr és nagyon sok „bevetésen” részt vettem: ott voltam a Fenyő gyilkosságnál, amikor letartóztatták a Whiskyst, amikor megszökött a Gyorskocsi utcából. Az időjós Szilárddal forgattam sokat. Nagyon sokan bíráltak, hogy miért kell ott tevékenykedjek, miközben a filmművészeti egyetemre járok, de az volt az a hely, ahol a szakma legjobbjai dolgoztak. Utána elkerültem az RTL Klubhoz. Nekik később tudósítottam itthonról is, a Fókusznak. Van egy olyan székelyudvarhelyi bácsika, aki gyufaszálakból hegedűt készített, de voltunk olyannál is, aki rizsszemből építette fel az Eiffel tornyot. Hazajöttem és a bukaresti Prima TV-nél kezdtem dolgozni, az Impact című műsorban. Például Cabralt, a híres színesbőrű műsorvezetőt Gellért Alpárral ketten választottuk be egy casting során. Dolgoztam Marosvásárhelyen Raed Arafat mellett. Itt helikopteres, mentős bevetéseken filmeztem. Sokszor letettem a kamerát és kellett segíteni, mert életről és halálról volt szó. Aztán hazatelepedtem Udvarhelyre és egyik barátommal Ferenczi Lóránddal elkezdtük az Interfilmet, ez ment hét évig. Ott beleütköztem egy-két nehézségbe. Néhány udvarhelyi tévés velem együtt ennél a cégnél tanult bele a szakma rejtelmeibe és ma azért sikeresek. Cégvezető voltam és egy csomó mindent bevállaltam, lehetőségnek, tapasztalatnak jó mérföldkő volt, végül is itt igazán megtanulhattam hogyan kell Udvarhelyen önerőből televíziózni. Sokan mindig a rosszra gondolnak, de én azért hálás vagyok az Interfilm tulajdonosának is, mert valahol ez is egy lehetőséget biztosított a fejlődésemben és akarva akaratlanul bele kellett tanulnom a cégvezetés rejtelmeibe is. Ettől függetlenül egy nagyon komoly csapat alakult ki és ezt remélem nem felejtik el hogy Székelyudvarhelyen nagyon sokan az Interfilmtől is indultak el. Van az ősmag, a régi Ati-Beta, ez ma a Regionális Stúdió, de vannak olyanok, akik innen kerültek ki és elég sikeres tévések.

Ezek után mihez kezdtél?

Interfilm után jött a Konnertfilm. Saját pénz, saját cég. Volt egy autóm eladtam és vásároltam egy kamerát, így fejlődtünk lassan. Filmfesztiválokon vettem részt, volt több alkotás is, amivel nyertem ezeken. Akkoriban fakultatívan készítettem filmeket, nem volt akkora rohanás, így ráértem, nem mint most.

Mivel foglalkoztok?

Elég sok mindennel. A minap például Felsősófalván negyedikes gyerekeknek tartottunk egy két és fél órás képzést, arról, hogyan kell filmet készíteni. Vittem kamerát és a gyerekekkel jól elbeszélgettünk. Arra kértek, hogy mutassam meg hogy van összevágva az Avatar szuperprodukció. Megértették, hogy mi az a vágás. Készítettünk a tolltartóról filmet, pálmafáról, Földgömbről. Van egy EU-s projekt és kell készítsenek tudományos jellegű filmet bármilyen tárgyról és ezért hívtak. Megdöbbentem, mert elmagyaráztam, mit hogy kell, a kezükbe adtam a kamerát, egy picit irányítgattam és a tanfolyam végén összeraktunk négy kisfilmet. Persze a Konnertfilm nem gyerekek oktatásáról szól, de arról is. Készítünk dokumentumfilmeket, reklámfilmeket, bemutatófilmeket, interaktív CD-ket, de foglalkozunk turisztikai projektekkel is. Érintőképernyőket gyártunk. A legfontosabb a megélhetés megteremtése, ezért mindenbe belekezdünk. Mindig azt csináljuk, amire szükség van. Működtetjük az Iránytű.ro-t, legendatérképet és értéktérképet készítünk. A Megyei Tanács is felkarolta az ötleteinket, mert tényleg olyan terveink vannak, amelyekre szüksége van a térségnek. Egyszer például, amikor a székelyderzsi templomról forgattam filmet, akkor eljöttem haza és nálam maradt a bástya kulcsa, így nem tudták kivenni a szalonnát. Van olyan a XXI. században is, hogy lelépsz a bástya kulccsal és baj lesz belőle.

Mióta teszitek mindezt?

2006 november elsejétől. Most már három és fél éve. Nagyon sok cégnek dolgoztunk. Nem könnyű, főleg most, hogy válság van, de nem akarom ebbe beleélni magam, mert lelkileg leépít és így nem lehet szellemi terméket előállítani. Nagyon sok mindent szeretnénk. Van egy egyesületünk, a Visus Kulturális Egyesület, azzal is foglalkozunk. Közben Brüsszelben is dolgozunk Winkler Gyula európai parlamenti képviselőnek, oda járunk ki háromhavonta. Beülünk az autóba és bárhová elmegyünk ahová kell.

Mi az amit el szeretnél érni, mik a célok?

Én alapvetően elégedett vagyok. Szeretném ha egy normális megélhetést biztosíthatnék. Úgy nekem, mint a csapatomnak egy stabil munkahelye lenne. Szerencsére abból élek és azt csinálom, amit szeretek. Nem irányít senki, ez nem könnyű vannak nehézségek, de ez így nagyon jó. Egyébként vannak tervek: szeretnénk rekordot dönteni, a Székely Támadt várat apró kavicsokból újjáépíteni. Megnéztük ilyen Guiness rekord nincs. Jó lenne felrázni a város közhangulatát, mert ez nagyon lent van, talán a föld alatt. Sokkal jobb lenne, ha több fiatalt vonnának be a közéletbe. Jó néhány romániai térségnek dolgoztunk a turisztikai projektjén, csak a saját szülővárosomban nem, most úgy tűnik végre itthon nyitottabbak, hát kíváncsi vagyok, az tényleg jó lenne, ha a saját városunkat nem csak arra használnánk, hogy hazajöjjünk aludni, hanem itt lehetőségek kellenek, fejlődésre van szükség.

Hogy látod az udvarhelyi filmes szakmát?

Ott van Bálint Arthur, ő nagyon jó filmeket készít. Itt a kör azért le is zárul. Nagyon sokan próbálkoznak, de Arthur az aki ügyes és tehetséges. Vannak jó tévések, jó operatőrök: Regionális Stúdió, Aves Media, Digitál 3 televízió. Mindenki igyekszik, hogy jól végezze a munkáját. A többi városhoz képest, itt születtek komoly alkotások. Van minőség, de ha a filmről beszélünk, akkor van mit még tanulni.

Mit ajánlasz azoknak, akik filmesként most bontogatják szárnyaikat?

Kell bízni abban amit csinálsz és minél többet kell dolgozni. Tényleg a gyakorlat teszi a mestert. Kell igyekezni, olyan körökben mozogni és kerülni ahol a nagyoktól lehet tanulni. Ez olyan szakma amit nem az iskola padban tanulunk meg. Ott kell lenni a terepen, érezni kell a teret az időt, az embereket, a szituációkat. Meg kell tanulni együtt lélegezni a képpel.

A film forogjon, az üzlet menjen ehhez legyen erő és kitartás. Sok sikert kívánunk.