Miután az előző igazgatóhelyettes nyugdíjba ment, hatvannyolc-huszonhárom arányban nyert kedden a tantestületi aligazgató-választáson Simó Melinda Tímea, a Palló Imre Szakközépiskola pszichológia tanára és iskolapszichológusa.

A tanfelügyelőség szerdán elfogadta a tanárok döntését, az új aligazgató hétfőn kapja kézhez a hivatalos kinevezését.

Az ügy meglehetősen nagy port vert fel.

Az igazgató és a tanári kar jelöltje mérte össze az erejét, végül a tanárok által javasolt személy nyerte el a funkciót. Megkérdeztük Simó Melinda Tímeát, hogyan és miért vállalta el a tisztséget, milyen tervekkel fog hozzá hétfőtől a munkának.

Hogyan zajlik egy aligazgató választás a tanügyben és melyek az aligazgató feladatkörei?

A versenyvizsga módszertanának megjelenéséig – ez februárra várható – az iskolák aligazgatóját és igazgatóját az a megyei főtanfelügyelő nevezi ki. Versenyvizsgára majd csak az állhat, aki tagja a Nemzeti Szakértői Testület Nevelés Menedzsmenti ágazatának.

Ebben az esetben is a tanfelügyelőség döntött amellett, hogy mivel két jelölt volt, a pedagógusok tantestülete válasszon demokratikus úton, szavazással, hogy kit szeretne vezetőjének.

Abban a speciális helyzetben vagyunk, hogy rendkívül nagy a tanári kar, több mint 110 személy dolgozik nálunk. Az oktatás több épületben, a Kossuth utcai A és a Petőfi Sándor utcai B épületekben zajlik. A szokásrend alapján a Kossuth utcai épületben zajló tevékenységekért az igazgató, a Petőfi Sándor utcai épületben zajlókért pedig az aligazgató felel.

Az A épületben csak a zenei képzés folyik, a B épületben pedig a képzőművészeti szakoktatás és a közismereti tantárgyak oktatása zajlik. A B épületben dolgozók azt szerették volna, hogy ne bomoljon meg az egyensúly, ennek az épületnek a tanári kara is megfelelő súllyal legyen jelen az intézmény vezetőségében.

Miért vállalta el a megmérettetést, majd a tisztséget?

Ki szeretném próbálni magam ebben a feladatkörben is. Most egy évre szól a kinevezésem, ez alatt kiderül, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra.

A tanárok bizalmat szavaztak nekem, ami köszönhető annak is, hogy írtam néhány sikeres pályázatot, illetve annak is, hogy pszichológus vagyok. Érződik egyfajta igény az iskolában a változásra, főleg a közösséggé formálódás irányában. Ebben tudnék a szakmám által segíteni.

Milyen területen szeretne változást elérni az iskolában?

Rengeteg olyan dolog van, ami jól működik az iskolában. A legtöbb épület és terem gyönyörűen fel van újítva, meg van szépülve. Sok más iskolával ellentétben kellemes érzés ide belépni. Ezeket az érdemeket nem lehet elvitatni Bodurian igazgató úrtól.

Ez az iskola nagyon sokat tett a városért, és az ilyen jellegű projektek, mint például a MÁSKÉNT-MÁSÉRT-MÁS „ART", vagy a Határtalanul pályázat, Láthatatlan Székelyföld projekt, valamint a kiállítások, koncertek folytatását támogatom.

Amit szeretnék, hogy lépjünk ki Udvarhely és a magyar nyelvterület határain túlra. Eddig ugyanis főleg magyarországi intézményekkel voltunk kapcsolatban, oda jártak a diákjaink, tanáraink koncertezni, kiállításokat tartani.

Mivel lelkészfeleség vagyok, és az egyházközségünk több külföldi egyházközséggel is szoros kapcsolatot ápol, látom, hogy mennyire fontos a nemzetközi színtér fele nyitás. Másoknak jobban elhisszük, hogy értékesek vagyunk, az értékeink mások számára is értéket képviselnek. Ugyanakkor, ha meglátjuk azt, hogy a világ mennyire nagy, és mi magunk mennyire kis porszemek vagyunk benne, rugalmasabbá, nyitottabbá válunk.

Pszichológusként pedig a két épület tanári kara, a két fő szak diákjai közötti kommunikáción javítanék. Tavaly zene osztály osztályfőnökeként Lakatos Gabriella kolléganőmmel együtt, aki a képzőművész osztály irányítója volt, sikerült egy olyan gólyabált megszerveznünk – persze a diákokkal közösen, hiszen övék az elsődleges érdem –, amelyen a két osztály együttműködött. Azelőtt ritkábbak voltak ezek a találkozások, nagyobb az elszigetelődés.

Benedek Elek meglátását követve, miszerint az iskola legnagyobb hiánya, hogy nincs benne lélek, azt szeretném, lékektanászként, hogy végre erre odafigyeljünk és visszavigyük a lelket az iskolába.

Azt gondolom, mindenkinek kell, hogy legyen egy példaképe, akit követ a szakmájában. Nekem Bogdán Ida, most már nyugdíjas magyartanár a szakmai ideálom, aki azt szokta mondani, büszke arra, hogy pallós tanár lehetett. Ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni az iskolában.

Kevés kivételtől eltekintve a legtöbb tanintézményben különösebb visszhang nélkül lezajlik egy aligazgató váltás. Miért lett a Pallóban ez feszültségektől terhes esemény?

Mint mondtam, a B épület tanárai nem szerették volna, ha az iskola vezetése kizárólag a zenész kollégák kezében összpontosulna. Írásos beadványban fordultak a Vezetőtanácshoz, hogy az én jelölésemet támogatják, melyben meg is indokolták az álláspontjukat. Ezt az elképzelést több zenészkolléga is támogatta, hiszen így látták korrektnek.

Az igazgató úrnak másik jelöltje volt – nyilván van, akit jobban ismer, és úgy gondolja, hogy jobban is tud együtt dolgozni vele. Ő azt kifogásolta a személyemben, hogy számára nem tisztázott, jogosult vagyok-e a tisztség betöltésére. Erről a kérdésről velem sajnos nem egyeztetett, így megelőzhette volna a feszültségeket.

Az iskolapszichológusok munkáját ugyanis egy ideje a Hargita Megyei Nevelési-tanácsadói és Erőforrás Központ koordinálja, az ő fennhatóságuk alá tartozunk, és a fizetésünket is onnan kapjuk. Én azonban címzetes tanárként is dolgozom az iskolában.

A Bodurian János igazgató úr tevékenysége nagyon hasznos, hiszen ez egy fiatal intézmény, még ötven éves sincs, és az, hogy ilyen rövid idő alatt egy elismert, infrastrukturálisan jól ellátott iskola lett, jórészt neki köszönhető.

Itt azonban alapvetően művészek dolgoznak, művészeket nevelünk, a művészeknek az alapvető létfenntartási és biztonsági szükségletek teljesülésén túl szellemi szabadság kell. Talán kicsit több, mint az átlagembernek. Kreatív emberekről van szó, mindenkinek vannak ötletei, amelyeket szeretne megvalósítani. Ezért szükséges, hogy egy másik, talán kevésbé anyagi alapú szemlélet is érvényesüljön.

Fontosnak tartom, hogy egyformán értékesként kezeljünk minden gyereket, iskolánk tanulói és munkatársai tiszteljék egymást emberileg és „szerepeiknek" megfelelően is.

Mit gondol, ilyen előzményekkel hogyan fognak együtt dolgozni?

Ez mindkettőnk számára egy új helyzet, de azt gondolom, hogy felnőttek vagyunk, és meg fogjuk tudni oldani. Egyelőre a legfőbb rövidtávú cél, hogy az a hatvan előkészítő osztályos, aki hétfőn először jön az iskolába, úgy érezze, eddigi élete legszebb napját éli meg.