Bizarr irodalomóra Bogdán Idával
MEGOSZTÓ
Tweet
Betekintés a Hargita lelkébe és a nép színházába
Kettős könyvbemutató a Városi Könyvtárban. Egy...Lepd meg magad egy ingyen könyvvel
Ideiglenes könyvturkáló nyílt a MÜTF Oktatási...Egész Erdélyt bealtatózták
Milyen nyomokat hagy egy család múltja a...Simó Melinda és Bogdán Ida
ÍRTA: PÁL EDIT ÉVA
Mintegy 10-12 embernek, főként nőknek tartott előadást a város egyik ismert tanára. Bogdán Idát kolléganője, Simó Melinda pszichológus, tanár mutatta be a Junior étterem konferenciatermében egybegyűlteknek, akik a Nők, akikre büszkék vagyunk című, az Udvarhelyszéki Nők által szervezett előadássorozat első felvonására voltak kíváncsiak.
Tanárnő a pályán
Humor, elkötelezettség, empátia, finom visszajelzések, hivatástudat – csak néhány azokból a tulajdonságokból melyekkel Simó Melinda szerint munkatársa rendelkezik. A „Büszke vagyok, hogy Pallós tanár vagyok" – mondatára különösen emlékszik a pszichológia tanár, akinek gyakran megfordul a fejében, vajon jó hivatást választott-e, hiszen a pedagógusi már nem az a társadalom által szinte feltétel nélkül megbecsült szakma, amely néhány évtizede volt.
Ilyenkor felidézi Bogdán Ida szavait, aki már több mint harminc év tapasztalattal a háta mögött kelti fel diákjai érdeklődését az irodalom iránt.
Legalábbis a rendhagyó irodalomóra, melyet az előadás helyett tartott, azt bizonyította, hogy nem egy vaskalapos, csak a saját véleményét és meglátásait érvényesnek tartó tanárról, személyiségről van szó.
Hanem olyasvalakiről, akinek szakmai felkészültsége az újra és az emberi lélekre nyitottsággal párosul.
Bogdán Ida elmondta magáról, hogy 25 évet Szentegyházán tanított, 2001 óta gyarapítja a Palló nebulóinak tudását, jelenleg nyugdíjas óraadó tanárként dolgozik. Két gyermeke van, özvegy.
Nők az irodalomban, ahogy még nem láttuk őket
Az életrajzi adatok után a nőiesség, női szereplők az irodalomban témakör került szóba. A tanárnő elmondta, hogy a magyar irodalom Rómeóktól és Júliáktól hemzseg, tele van erős női alakokkal. Kármán József Fannijától kezdve Baradlaynén, Éván, Melindán és Gertrudison keresztül a diákjai kedvencéig, az Édes Annáig rengeteg érdekes jellemet felvonultatnak szerzőink, amelyeket magyar órákon ki is szoktak meríteni. Az írók, költők múzsáit, szerelmeit is divatos most kitárgyalni.
Ő ezért inkább egy „bizarrabb" megoldást választott azzal, hogy két, térben és időben különböző nőalak működését elemezte, különös tekintettel azokra az apró írói fogásokra, amelyektől egy-egy szereplőt a szerző az olvasó szívébe tud lopni.
Az összehasonlítás attól bizarr, hogy Arany János Zách Klára című balladája 1856-ban íródott, és 14. századi magyarországi eseményeket dolgoz fel, míg a kortárs francia szerző, Anna Gavalda Kis praktikák a Saint Germain-de-Prés-n címmel megjelent novellája 1999-ből származik.
Nem szokás két – műfajilag is – különböző mű szereplőinek jellemét összevetni, most mégis egy ilyet hallunk, látunk. Zách Klára történetét rövidebben és ütősebben, mint Arany, nehéz lenne megfogalmazni, a lényeg, hogy egy, a királyné kegyeire bízott főúri lányt a királyné öccse a királyné közreműködésével megront. Az apa bosszút kívánva dühében levágja a felséges asszony négy ujját. Ezért a teljes Zách nemzetséget kiirtatja a rátarti uralkodóné.
Ki becsüli a nőt?
A huszonhárom rövid szakaszban a történet mellett kirajzolódik legalább négy jellem: a rosszindulatú királynéé, akivel különös, szinte nem is testvéri, inkább kerítő, cinkosi viszonyban van Kázmér nevű öccse, a testben-lélekben ártatlan Zách Kláráé és a bosszúálló, gyermekével szoros, empátiára épülő kapcsolatban élő Zách Feliciáné. Az ötödik a királyé lenne, aki ugyan nem szereplője a történetnek, de tudjuk, hogy jellemtelen papucsférj, hiszen végrehajtatta a királyné esztelen bosszúját.
A szép Zách Kláráé a szeplőtelen, naiv szűz karaktere, akinek jósága, őszintesége okozza a tragédiáját.
Egyetlen férfival való kapcsolata okozza egész családja halálát, tehetetlenül vergődik abban a szituációban, amelyet becsülete elvesztése okoz. A nézőpontok, a drámai hangnem segítik az olvasót abban, hogy a főszereplővel empatizáljon.
Anna Gavalda hőse ezzel szemben egy szintén szép, független, kevésbé ártatlan, értelmiségi nő a 20. század végén, aki Párizs egyik sétálóutcáján, a Saint Germain-de-Prés-n flörtöl egy férfival, majd elmegy vacsorázni vele. A novellában rengeteg féle hangnemet és elbeszélőt találunk a lírai éntől a világot, a férfit és önmagát, sőt önnön gondolatait is kritikusan, iróniával dokumentáló elbeszélőig.
A novella kevésbé sejtető, de ugyanúgy megköveteli az olvasótól, hogy belemélyüljön a történetbe, annak a részese legyen. Ez a nő sem lesz feltétlenül boldog a sztori végén, nem sikerül megtalálnia a férfiban azt, amire vágyik, a feltétel nélküli odaadást, összetartozás érzését, de elégtétel, hogy sikerül legyőznie testi vágyait, és megőriznie női önbecsülését, tartását.
Gavalda főszereplőjében pontosan a hangnem- és nézőpontváltásoknak köszönhetően olyannyira megtalálják magukat az olvasók, hogy az interneten kommentelnek, hogyan reagálnának ők hasonló helyzetben.