Szentegyháza felől indulunk a Hargitára. Letarolt erdő csonkjai közül kifehérlő foltok emlékeztetnek a pár nappal ezelőtti októberi havazásra, most süt a nap. Bő tíz kilométer zötykölődés után fehér ló húzta kóboros szekér jelzi, megérkeztünk.

A szekéren felfedezzük Kiss Szabolcsot, az udvarhelyi színészfiút. Övé a főszerep. Beszélgetni már csak a néhány kilométerrel arrébb tudunk, az új helyszínen. Vadászjelenet következik.

Előkerül a kamera, mikrofon és a vadkacsa is. Vadászok lézengnek, stábosok rendezkednek, néhányan a patakparton mutogatnak, forgatókönyvet lapoznak. Fess vadászruhába kirittyentve, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, Gáspárik Attilát fedezzük fel.

Botcsinálta vadászt játszik, bár bevallása szerint inkább a horgászat, mint vadászat a kedvence. Több filmben is szerepelt már, nem idegen tőle a film világa, de abban, hogy ezt a szerepet elvállata, az András Ferenc rendező iránti tisztelete is motiválta.

„Annyit siránkozunk, hogy itt, Erdélyben semmit nem lehet csinálni. Ez egy lehetőség, hogy megmutassuk: itt hatalmas potenciál van arra, hogy filmeket lehessen forgatni. Van itt helyszín, színészek, és vannak történeteink, amiket magunk kell elmeséljünk, ne várjuk meg, hogy mások meséljék el."

A Kossuth-díjas filmrendező nem puccos rendezői székben üldögél, hanem a patak partján, egy méretes kövön. „Tegnap volt az első forgatási napunk és nagyon meghatva éreztem magam, mert tíz éve nem forgattam. Tudja, ez olyan a rendezőnek, mint a halnak a víz. Ha nincs a vízben, akkor nem él.

Egy rendezőnek ez az igazi lételeme, amikor forgat, ennél jobb, szebb dolog nincs, pláné itt, ezen a fantasztikus helyen, úgyhogy egész rendkívüli állapotban vagyok és úgy látom, hogy itt majdnem mindenkiben van egy ilyen érzés. Ez olyan érzés, mint amikor az embert felkérik egy szép táncra, egy gyönyörű partnerrel és egy fantasztikusan gyönyörű táncot jár.

Azt szeretném, hogy ez az állapot, érzés mindvégig tartson ki és maradjon így, és remélem, hogy ezt a nagyszerű hangulatot sikerül átadni a film nézőinek is"– mondja őszintén elérzékenyülve a rendező.

Közben Kiss Szabolcs neoprén ruhát vesz a vadászfelszerelés alá. A következő jelenetben a patak hűs vizébe kell, hogy pottyanjon. A rendező csak áradozik az ifjú tehetségről.

„Ez a fiú egy csoda, egy született filmszínész. Tökéletesen veszi az instrukciókat, van egyénisége, saját stílusa és humora. Az udvarhelyieknek üzenem, büszkék lehetnek rá!"

Szabolcs nem hallja a dicsérő szavakat,. Kiegyensúlyozottan, és kimondottan jól viseli a kamera előtti szereplést. Pedig először van ilyen helyzetben. Színészi tapasztalata csekély, az udvarhelyiek a Barabás Árpád rendezte Szigarjev-darabból, a Fekete tejből ismerhetik. Idén érettségizik, de nem titkolja, „hajlik a színészi pálya felé".

„Az udvarhelyi felvételvezetőtől, Haáz Sándor fotóstól tudtam meg, hogy szereplőket keresnek ehhez a filmhez. Elmentem a válogatásra, és megtetszettem nekik" – taglalja főszereplésének történetét. Hozzáteszi, bár a napkeltétől napnyugtáig tartó forgatás és utána szövegkönyv böngészése elég fárasztó, nagyon élvezi minden pillanatát.

„Itt mindenki teljes mértékben kedves egymással, velem szemben is. Az idő, főleg a szövegtanulásra, nagyon kevés. Amikor este hazamegyünk, inkább a forró fürdőn jár az eszem, nem a tanuláson, de hát muszáj nekigyürkőzzek"– magyarázza mosolyogva és elhessenti a kalapjára tévedt harlekin katicabogarat.

A szerepéről azt mondja, nem nehéz a vadász dinasztiából származó, árván maradt Mihályka bőrébe bújni, a figura közel áll hozzá. Még az Amália (Horváth Kriszta, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium 16 éves diáklánya alakítja) iránti heves kamaszszerelembe sem esik nehezére beleélni magát.

„Bár most éppen nem vagyok szerelmes, de voltam, és remélem, hogy még leszek is" – kacagja el magát, és fél szemmel már arra figyel, ami a patak partján történik.

A csapat épp egy vadászjeleneten dolgozik. Többször is megismétlik, a harmadik lesz az isten igaza, mert egyszer a hang nem tökéletes, máskor pedig a Magyarországról hozott vadkacsa röpte.

Végül mindenki elégedett, indulna is a hangos terefere, de újból felhangzik: „Felvétel! Néma csendet kérünk!"

A csapó hangja után látszólag semmi nem történik, egy szereplő sem mozdul. Bő egy perc után megfejtjük a rejtélyt: a csobogó patak hangját rögzítették. „Azért ezek a magyar hegyi patakok másként beszélnek"– nyugtázza a végeredményt a hangtechnikus.

A rendező is elégedett. Ebédszünet.

Mi is magunk mögött hagyjuk a stáb tagjait, akik szerdától már Énlakán dolgoznak, Mihályka és Amália filmbeli lakhelyén.

Kézenfogva, Sütővel

 

A tévéfilm forgatókönyvét még Sütő Andrással együtt írta a rendező, András Ferenc. „Szabad-e állatot ölni? – erkölcsi, etikai kérdést boncolgat a film, amelynek egyértelmű üzenete: nem" – summázza a zsenge, de erős kamaszszerelemmel fűszerezett hargitai vadászmese lényegét a rendező.

Szerinte nem csak a gyergyótölgyesi származású nagyapja, a marosvásárhelyi színtársulattal való baráti kapcsolata, de ez a filmforgatás is megerősíti az érzést: „ezer szállal kötődök Székelyföldhöz".