Ellátogattunk a XVI. Romaniag népzene-, néptáncfesztivál, és tánctáborra, Székelyszenterzsébetre. Cigánymuzsika, francia hegedűs és egyéb érdekes látni- és hallani való fogadott.

Ahhoz, hogy a helyszínre juthassunk, többször is átléptük a Maros-Hargita megyehatárt. Egy pillanatra el is bizonytalanodtuk kollégámmal: jó helyen járunk? Végül megpillantottuk a díszesen faragott falujelző táblát. Az eldugott falucska egyébként nem kis múltra tekint vissza: az első írásos említés az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben szerepel.

A központban nem ritka a francia rendszámú autó. Először arra gondoltam, a helybéli autókereskedőnek van elsőrendű francia beszerzési vonala. Ezt azonban később megcáfolta Kóré Géza és felesége, a rendezvény kétszemélyes szervezőcsapata. De erről később.

A Kóré család elbeszéléséből tudom meg, hogy nem csak a falu, de a népzene- és néptáncfesztivál, valamint tánctábor is hosszú múltra tekint vissza. A lassan nagykorú fesztivál – tizenhatodszor rendezték – nemcsak Szenterzsébet, de a környező falvak és városok életét is megmozgatja. Egy hétig minden este tánc és nóta uralja a falut, napközben folyamatosan zajlik az oktatás. A zeneszó nem csak a környező falvakba jutott el: egy harmincfős francia csoport is itt van, ők minden évben eljönnek – megvan a magyarázat a francia rendszámú kocsikra.

Érkezésünkkor a szieszta végét kaptuk el, a délutáni oktatást már elejétől követtük. Jó ebédhez szól a nóta, de ebéd után döcögősebben indul a móka: a kultúrotthon előtt lassan gyülekeznek a táncos lábú résztvevők.

Az egyik sarokban Géza bácsi adja az instrukciókat. Kotta itt nem játszik – Géza bácsi elnyomja egyszer egyedül, majd újra és újra kezdi, a többiek meg bekapcsolódnak. Itt mindenki játszik legalább egy hangszeren és vérében van a néptánc. Kezdik és végzik, amíg fokhagyma szaga nem lesz.

Fokhagyma ide vagy oda, nem mindenkiben van meg a kitartás. A jobb oldalon látható úriember elvesztette a fonalat, egy pillanatra fel is adta. A bal oldali viszont rendíthetetlenül próbálja felvenni Géza bácsi ritmusát.

A hangokat követve rábukkanok a titokzatos franciákra is: egy szűk kis terembe préselődve gyakorolnak. Kóré Géza mutatott pár új folklóros zenei fifikát, amit gyorsan próbálnak is elsajátítani. Nagy itt a multikulturalizmus: egy romániai magyar faluban, roma oktató keze alatt, francia zenészek próbálkoznak első kézből tanulni. Ráadásul a román nemzeti lobogó alatt húzzák el a nótájukat.

Egy kis táncért sem kell a szomszéd faluba menni. A hátsó kertben működő szabadtéri bodegában Lévai Mózes ropja – nem is akárhogy. Igaz, ez még nem a hivatalos táncoktatás, de mindenképp látványos. A tánc végeztével a megérdemelt 1-2 lej helyett, az őt filmező egyik oktató megkérdezte: marketingről hallott már? Mózes nem bonyolította a dolgokat: „Engem a papírmunka nem érdekel, csak a lóvé."

Hamar benépesedett a nyitott kocsma: alig egy-két hegedűvonás Koré hegedűjéből, és mint vasárnapi harangszóra a falu népe, úgy gyűltek össze a zenészek. Jó hangulat és igazi zeneszó töltötte be a falu központját, jelezve a lakóknak, hogy lehet készülni az esti dínom-dánomra.

Nem mindig egyszerű feladat hangot kicsalni a hangszerből. Volt, aki a nagy munkában felvette a pólója színét.

Más csak egyszerűen lába közé vette szerszámát, majd a végét bekapva könnyedén fújogatta.

Az úriember fürkésző tekintete nem arra utal, hogy most akar cimbalmozni tanulni. Ahogy mondta, az övé sokkal nagyobb, ezen túl kicsi helyen van minden, így megtörténik, hogy melléüt.

Végül kezdődhetett a táncos alapozás egy kis zenei aláfestéssel – bemelegítéssel egybekötött ráhangolódás az este kezdődő és tagadhatatlanul hajnalig tartó bulira.

A falusi környezet, a cigányzene, és a feledhetetlenül jó ritmusok bennünket is rabul ejtettek. Annyira, hogy fotós kollégánk a fotómasinát félredobva hegedűt ragadt és játszani kezdett. Végül nekem kellett emlékeztetnem, hogy nem tud játszani rajta, így mindenkinek jobb lesz, ha megyünk.