A kérdés az, hogy képesek-e a felsőoktatási intézmények kielégítő minőségű humán tőkét képezni a jelenlegi körülmények között? A választ dr. Geréb László főiskolai docensnél, a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatójánál kerestem.

Hogyan szolgálhatja az oktatás közvetett és közvetlen módon a gazdaságfejlesztést?

A gazdaságfejlesztést mind makro-, mind mikrogazdasági szinten három fontos tényező határozza meg: a Hardware, vagyis a fizikai tőke, a Software, vagyis a humán tőke és az Orgware, vagyis a vezetés-szervezés.

Ezek közül mindháromnak megvan a maga szerepe a gazdaságfejlesztésben, azonban ezen három tényező közül kettő, a két utolsó emberfüggő. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb mértékben függ úgy egy régió, mint akár egy vállalkozás sikeressége a humán tőkétől, a régióban, illetve a vállalatnál dolgozó emberek felkészültségétől, tudásától. Ezt támasztják alá a human capital elméletek is, amelyek már az 1800-as évektől kezdve egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak az emberi tényezőnek a fejlődés területén.

A regionális tudományok a régió legfontosabb versenyképességi tényezőjeként, a régió sikerességi faktoraként kezelik a humán tőkét. A szellemi tőkében gazdag régiók képesek új ötletek kivitelezésére, így folyamatos előnnyel rendelkeznek, míg a kevesebb humán tőkével rendelkező régiók nem képesek új technológiák létrehozására, így függnek más régiókból megvásárolt technológiáktól.

Ugyanez jellemző a vállalati szintre is. Ugyanakkor különböző vizsgálatok is ezt támasztják alá, vagyis amely régiók, országok többet költenek oktatásra, a munka nagyobb termelékenysége következtében nagyobb az egy főre jutó GDP mértéke – egy nagyon erős korreláció tapasztalható a fenti két jelenség között.

Melyek lennének a megfelelő oktatási stratégia legfontosabb mérföldkövei?

Az egyes felsőoktatási intézmények oktatási stratégiáit sok tényező befolyásolja. A bejövő oldalon a 18 évesek álmai, a hozzájuk tartozó tehetség, a szülőknek a gyerekekkel kapcsolatos elképzelései. Kimeneteli oldalon a munkaerőpiac elvárásai lehetnek hatással egy oktatási intézmény által indítandó képzésekre. Azonban minden vállalat sajátságos tudással rendelkező alkalmazottakat szeretne, akik inkább végrehajtók, mint gondolkodók.

Ugyanakkor megvannak az intézményi korlátok, hiszen az, hogy egy felsőoktatási intézmény milyen képzéseket indít, függ az intézmény technikai felszereltségétől, oktatói bázisától is. Azonban a legfontosabb tényező, amely alapján egy felsőoktatási intézménynek alakítania kellene az oktatási kínálatát, egy gazdaságfejlesztési stratégia, az a stratégia, amely hosszú távon meghatározza az illető régió fejlődését.

Ezen stratégiában megfogalmazott kitörési pontok humántőke-szükséglete kellene jelentse az alapot az intézmények képzési struktúrájának a kialakításához.

Nagy kihívást jelent az oktatási intézmények számára, hogy ellen tudjanak állni a piac nyomásának, a 18 évesek által preferált divatszakok indításának, olyan szakoknak, amelyek jövedelmezőek, azonban csak a diplomás munkanélküliek számát növelik. Ehelyett a régió gazdasági fejlődését hosszú távon segítő képzések indítása kellene legyen a prioritás.

Ha a gazdaságfejlesztési elméletek is alátámasztják a humán tőke fontosságát, akkor miért ilyen nehéz az oktatási intézményeknek ezen elvárásoknak megfelelni?

A jelenlegi felsőoktatás deficitektől, deficitláncoktól terhes. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az oktatásban résztvevő szereplők nem (mindig) érdekeltek a teljesítményben. Ha az oktatási intézmény teljesítményt kér, a hallgató kiesik, így az intézmény elesik a normatív állami finanszírozástól vagy a tandíjtól.

Ha az oktató teljesítményt kér, akkor rosszak lesznek az eredmények, aminek negatív tanári értékelés a következménye, ezáltal az oktatónak kevesebb órát adnak, ami kevesebb fizetéssel jár.

S legvégül: a hallgató tudatában van az összes fenti ok-okozati összefüggésnek, hát akkor miért pont ő nyújtson teljesítményt? Mert ha teljesítményt akar, akkor elesik a szabadidőtől, a bulitól, az utazásoktól, szürkébb lesz az egyetemi élete is.

A fenti deficitlánc következtében sajnos egyre több oktatási intézménynek be kell hódolnia a piacnak, és a túlélés érdekében engednie kell, hogy az oktatási stratégiáját a 18 évesek álmai vezessék egy igazi gazdaságfejlesztési stratégia helyett.

A stratégia-nélküliség következtében így került a jelenlegi felsőoktatás egy klasszikus menedzsment helyzetbe: ha nem tudjuk, hogy hová akarunk eljutni, mindegy, hogy merre indulunk.

Szabó Attila