... ezen a mezőn, ahol éppen összegyűlünk színházat nézni.
Kolcsár József, a A
Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója és az előadás egyik színésze, azt mondta, hogy egy szerencsés találkozás volt. Udvarhelyen ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Színház)
Például Barabás Árpád
Kézdivásárhelyen rendezett darabját is megnézhetjük, de a Kassai Színház is Udvarhelyre látogat.
Yasmina Reza Művészet című darabját néhány hete mutatta be a
Kézdivásárhelyi ...
2018. április 04., szerda
(Kultúra/Színház)
... Kónya Endre Sportcsarnokban, az ellenfél a
Kézdivásárhelyi Sportegyesület volt. Még a mérkőzés előtt volt egy több mint félórás edzésbemutató, amit a zabolai gyerekeknek, fiataloknak mutattak be a sportág ...
2018. február 14., szerda
(Sport/Futsal)
Amikor elkezdtek lángost készíteni, még senki nem ismerte, palacsintának hitték. Évekbe telt, míg sikerült a környékbeliekkel megszerettetni a tejfölös fokhagymást.
A
kézdivásárhelyi Buza László ...
2017. augusztus 08., kedd
(Gazdaság/Gazda)
A harmadik helyről várhatjuk a rájátszást, a
kézdivásárhelyi meccs nem volt ugyan sétagalopp, de a vége összejött.
Már az első percben betalált Szőcs László
Kézdivásárhelyen, az udvarhelyi klasszis ...
2017. március 25., szombat
(Sport/Futsal)
Óriási csatát játszott kedden délután a két csapat, az FK egy
kézdivásárhelyi győzelemmel harmadik lehet az alapszakaszban.
Győzelmet aratott a Galaci United teremlabdarúgó csapata kedden este a Temesvári ...
2017. március 15., szerda
(Sport/Futsal)
Nem hittünk a szemünknek, annyi helyzet kimaradt, de a második játékrészben sima győzelmet aratott a futsalcsapat.
Az egykor spanyol edzővel és játékosokkal villogó
Kézdivásárhelyi SE nagyon legatyásodott ...
2016. november 13., vasárnap
(Sport/Futsal)
Eltávolították
Kézdivásárhely köztereiről a székely zászlókat.
A
kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a múlt hét végén eltávolította azokat a székely zászlókat, amelyeket a város egykori katonaneveldéje ...
2016. augusztus 09., kedd
(Országos/Országos)
Kikérték a HVIM-esek elleni, 73 oldalas vádiratot, amely terrorista cselekedetnek minősíti az állítólagos
kézdivásárhelyi robbantási kísérletet.
Terrorcselekmény előkészítésével vádolja a Szervezettbűnözés- ...
2016. május 24., kedd
(Országos/Országos)
Sepsiszentgyörgyre is kiterjedt a merényletkísérlet gyanújával egy hete letartóztatott
kézdivásárhelyi Beke István melletti szolidaritástüntetés.
Kedden délután egy hivatalosan is bejelentett tiltakozás ...
2015. december 09., szerda
(Országos/Országos)
... hogy kiálljanak a HVIM
kézdivásárhelyi szervezetének elnöke mellett, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy terjesszék a közösségi oldalakon a történteket, mert ha az nagy visszhangot kap, akkor Beke ...
2015. december 07., hétfő
(Országos/Országos)
Kézdivásárhelyen több mint nyolcszázan tüntettek csütörtök este igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke Istvánnak.
A tüntetésen mintegy kétszer annyian vettek részt mint ...
2015. december 04., péntek
(Országos/Országos)
Szerda este
Kézdivásárhelyen a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István szabadon bocsátását követelve.
A Székely Hírmondó szerint a közösségi hálón szerveződött spontán tüntetésen Je ...
2015. december 03., csütörtök
(Országos/Országos)
Egy októberi összejövetelen tervezték el a HVIM
kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe.
A robbanószerkezetet a katonai parádé útvonala közelében, ...
2015. december 03., csütörtök
(Országos/Országos)
Kételyeiket fogalmazták meg az erdélyi magyar lapok a DIICOT keddi bejelentésével kapcsolatban.
Az ügyészség szerint egy
kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ...
2015. december 02., szerda
(Országos/Országos)
A bukaresti táblabíróság kedden, kevéssel éjfél előtt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a HVIM
kézdivásárhelyi elnökét.
Az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsítja ...
2015. december 02., szerda
(Országos/Országos)
Az ügyészség szerint robbanószerkezetet találtak a
kézdivásárhelyi HVIM elnökénél, amit december elsején robbantott volna.
Házi készítésű bombát akart a román nemzeti ünnep alkalmából tartott
kézdivásárhelyi ...
2015. december 01., kedd
(Országos/Országos)
... volna meg a kulturális főváros címet. Időközben Marosvásárhely bejelentette, hogy egyedül indul.
Az jelenleg induló öt városnak (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda,
Kézdivásárhely, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós) ...
2015. július 03., péntek
(Itthon/Társadalom)
Elhozta a három pontot
Kézdivásárhelyről hétfőn este az FK, kategorikus győzelmet aratott.
Jelentős változások voltak a KSE csapatában, hiszen a téli szünetben olyan játékosok csatlakoztak a háromszékiek ...
2015. január 26., hétfő
(Sport/Futsal)
Szilveszteri komédiát játszik a
Kézdivásárhelyi Városi Színház, udvarhelyi színésznő is játszik benne.
A
kézdivásárhelyi Városi Színház szilveszteri komédiáját, Eugène Labiche: A Lourcine utcai gyilkosság ...
2015. január 22., csütörtök
(Kultúra/Színház)