... ezen a mezőn, ahol éppen összegyűlünk színházat nézni.
Kolcsár József, a A Kézdi
vásárhelyi Városi Színház igazgatója és az előadás egyik színésze, azt mondta, hogy egy szerencsés találkozás volt. Udvarhelyen ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Színház)
... hétfőn 18 órától.
A 81 éves maros
vásárhelyi fotóművész az utóbbi évtizedben készült felvételeit állítja ki. Azonos címmel adták ki fotóalbumát 2017-ben.
A kiállítást megnyítja P. Buzogány Árpád művelődésszervező. ...
2018. október 22., hétfő
(Kultúra/Kiállítás)
Téli menetrendre állnak át a Maros
vásárhelyről Budapestre induló Wizz Air repülőjáratok.
Téli menetrend szerint fognak járni október 27-től a WizzAir Maros
vásárhely – Budapest járatai, ami azt jelenti, ...
2018. október 12., péntek
(Országos/Országos)
Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a maros
vásárhelyi orvosi képzéssel az utóbbi időben.
Minden azzal kezdődött, hogy a tanügyminiszter becsúsztatta a (vélhetően „gyanútlan") kormány ...
2018. október 02., kedd
(Vélemény/Vélemény)
Foglalkoztatja a maros
vásárhelyi polgármester-jelöltség gondolata Bölöni Lászlót, a legendás labdarúgót és sikeres edzőt.
Erről Bölöni László kérdésre válaszolva beszélt hétfőn délután, a
Vásárhelyi ...
2018. augusztus 28., kedd
(Országos/Országos)
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a nép ügyvédje révén próbálja megakadályozni a maros
vásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását.
Cristian Chirtes szenátor, a párt Maros megyei szervezetének ...
2018. augusztus 16., csütörtök
(Országos/Országos)
Az eddigi legnagyobb költségvetésű
Vásárhelyi Forgatagot szervezik meg augusztus 27. és szeptember 2. között Maros
vásárhelyen.
Portik Vilmos főszervező elmondta, hogy a maros
vásárhelyi magyar kulturális ...
2018. augusztus 09., csütörtök
(Országos/Országos)
Hétfőn leszállt az első nemzetközi járat a maros
vásárhelyi repülőtéren. Budapesti és londoni járatokat is ígérnek szeptembertől.
A másfél évvel ezelőtt lezárt légikikötő elsőként egy Antalyából érkezett ...
2018. június 25., hétfő
(Országos/Országos)
Lehetőség az erdélyi zenekaroknak és DJ-knek.
A maros
vásárhelyi VIBE (július 5-8.) közönségszavazással választ ki öt fellépőt a fesztivál idei kiadására. A versenyre bármilyen romániai, saját produkciót ...
2018. május 22., kedd
(Kultúra/Zene)
A hírhedt
vásárhelyi fametszés udvarhelyi meghonosításáért és hírnevének öregbítéséért Pro Târgu Mureş díjra jelöljük az udvarhelyi városházát.
Dorin Florea tapsol. A nap fotója az udvarhelyi városi ...
2018. május 04., péntek
(Vélemény/Vélemény)
Mindkét oktatási intézmény szenátusa megszavazta az erről szóló határozatot. A MOGYE szenátusának magyar tagjai nem vettek részt az ülésen.
Egyesül a Maros
vásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ...
2018. április 18., szerda
(Országos/Országos)
A MOGYE magyar tagozatát olvasztanák be a Petru Maior Egyetembe. Várhatóan szerdán fogadnak el olyan határozatot, ami elindítja az egyesítés folyamatát.
2019 őszére tervezik a Maros
vásárhelyi Orvosi ...
2018. április 18., szerda
(Országos/Országos)
Például Barabás Árpád Kézdi
vásárhelyen rendezett darabját is megnézhetjük, de a Kassai Színház is Udvarhelyre látogat.
Yasmina Reza Művészet című darabját néhány hete mutatta be a Kézdi
vásárhelyi ...
2018. április 04., szerda
(Kultúra/Színház)
Kedvezőtlen döntést hozott a maros
vásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról az Alkotmánybíróság.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette hétfőn a román alkotmánybíróság a maros
vásárhelyi római ...
2018. március 20., kedd
(Országos/Országos)
A maros
vásárhelyi orvost vesztegetés folytatólagos elfogadásával gyanúsítják.
Egy szívsebész lakásán és az orvos munkahelyén, a Maros
vásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézetnél végeznek ...
2018. március 19., hétfő
(Országos/Országos)
Hétfőtől csütörtökig lehet jelentkezni, a maros
vásárhelyi esemény március 10-én, szombaton lesz.
Március 10-én, a Székely Szabadság Napján az SZNT szervezésében autóbuszok indulnak a maros
vásárhelyi ...
2018. március 02., péntek
(Itthon/Közélet)
... Kónya Endre Sportcsarnokban, az ellenfél a Kézdi
vásárhelyi Sportegyesület volt. Még a mérkőzés előtt volt egy több mint félórás edzésbemutató, amit a zabolai gyerekeknek, fiataloknak mutattak be a sportág ...
2018. február 14., szerda
(Sport/Futsal)
Megszavazták az iskola létrejöttét, ezzel pont került egy régóta húzódó ügy végére.
Döntő házként tárgyalta szerdai ülésén a szenátus a maros
vásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására ...
2018. február 07., szerda
(Országos/Országos)
És emlékezetes: a 16 éves Bálint Andor klasszikus mesterhármast vágott a szebb napokat is megélt Maros
vásárhelyi City'us-nak.
Mi motiválhatja egy olyan csapat fiatal játékosait, amely -2 ponttal van ...
2017. december 03., vasárnap
(Sport/Futsal)
Látszik a fény az alagút végén, vagyis a
vásárhelyi reptéren: megvan az új működési engedély.
A Román Polgári Légi Közlekedési Hatóság kibocsátotta a maros
vásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtér ...
2017. október 05., csütörtök
(Országos/Országos)