Zseniális, kreatív, vicces. Ez csak néhány jellemzője annak a lánykérési módszernek, a
mit egy szenvedélyes srác talált ki Nagy-Britanniában.
Egy férfi a lehető legérdekesebb módszerrel kérte meg kedvese ...
2015. október 05., hétfő
(Színes/Érdekességek)
Két gimis diák eséllyel pályázik a bostoni
MIT egyhónapos start-up programján való részvételre.
Vállalkozói, marketing és média ismereteiket bővíthették függetlenül attól, hogy milyen pályát választanak ...
2015. augusztus 06., csütörtök
(Lyukasóra/Rendezvények)
... mint mondta, utánanézett a csapatnak és úgy érzi, hogy jó játékos lesz belőle itt.
Mitar Markez jobbszélső (aki a jobbátlövő posztján is tud szerepelni) azt hangsúlyozta, hogy a Göppingen együttesével ...
2015. július 15., szerda
(Sport/Kézilabda)
... látják.
Fancsali Barna
MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra ...
2015. június 10., szerda
(Országos/Országos)
... református mellett az unitárius vallás is, mint bevett vallás, közjogi elismerésben részesült. A tordai országgyűlés határozata egyedülálló a korabeli Európában, ami a vallásszabadságot illeti, a
mit ugye ...
2015. május 14., csütörtök
(Vélemény/Vélemény)
Vesztett a játékban egy orosz fiatal, aki annyira felidegesítette magát, hogy kivágta a gépet az ablakon.
De előtte összetörte a billentyűzetet és csak aztán dobta ki a számítógép képernyőjét az ablakon. ...
2015. március 30., hétfő
(Színes/Érdekességek)
Szombatról vasárnapra virradóan átállunk a nyári időszámításra. Egy órával előrevisszük az órák mutatóit.
Március 29-én, vasárnap hajnalban 3 órakor 4 órára kell állítani az órákat, így a hét utolsó ...
2015. március 27., péntek
(Színes/Érdekességek)
Egy órával többet pihenhetsz, ehetsz, bulizhatsz, alhatsz, mert átállunk a téli időszámításra. Visszavisszük az órák mutatóit.
Szombatról vasárnapra virradóan az óramutatót 4-ről 3-ra kell állítani, ...
2014. október 23., csütörtök
(Országos/Országos)
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a legfelső bíróság Miron
Mitrea volt közlekedési minisztert korrupció miatt.
A szerdán közölt ítélet ellen a vádlott fellebbezhet.
A szociáldemokrata ...
2014. október 16., csütörtök
(Országos/Országos)
... csapatnak és közönségnek.
Múlt héten még egy macedón balátlövő, a 31 éves
Mitko Sztojlov is az SzKC-hoz szerződött.
Csütörtökön és pénteken két felkészülési találkozót is játszik a román és a magyar ...
2014. május 28., szerda
(Sport/Kézilabda)
Menetrendszerinti repülőjárattal tért vissza a Dnyeszteren túli területen tett látogatásáról szombaton Moszkvába D
mitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes.
Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség ...
2014. május 11., vasárnap
(Országos/Országos)
Őrizetbe vették Du
mitru Dragomirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) nemrég leváltott elnökét.
Du
mitru Dragomir ellen sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanújával indított bűnvádi eljárást hétfőn ...
2014. április 08., kedd
(Országos/Országos)
Szombatról vasárnapra virradóan átállunk a nyári időszámításra. Egy órával előrevisszük az órák mutatóit.
Március és október utolsó vasárnapja közötti időszakban alkalmazzák a nyári időszámítást. Ennek ...
2014. március 28., péntek
(Színes/Életmód)
Azért választotta a különös fekvőhelyet, hogy rávegye a halált, fájdalom nélkül vigye át a másvilágra.
Az 58 éves Viorel Stoian, a Ialomița megyei Cosâmbeşti lakója hét éve vásárolt egy koporsót, berakta ...
2014. március 26., szerda
(Színes/Érdekességek)
Ők is szeretnek énekelni, de főleg játszani. De néha róluk íródik és róluk szól a dal, a
mit – adott esetben – ők adnak elő.
Barabás Boti Jászai Mari-díja és Ufó kollégánk brassói dzsungelt megjelenítő ...
2014. március 20., csütörtök
(Kultúra/Zene)
Kovászna megye prefektusa a magyar nyelvű tájékoztatást is az intézmények figyelmébe ajánlja.
Du
mitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa egy hétfőn tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón bejelentette, ...
2014. február 11., kedd
(Országos/Országos)
... Megemlítvén, hogy "Székelyföldön több magánház van mint polgármesteri hivatal", arra buzdította a háromszékieket, hogy ki ki a saját portájára tűzze ki a székely zászlót.
Du
mitru Marinescu prefektus ...
2014. január 29., szerda
(Országos/Országos)
Ezer ajándéktippet kaptál műszaki embereknek, de nem tudod, hogy indulj el? Segítünk úgy gondolkodni, mint a kütyük szerelmesei.
Imádja a kütyüket, vegyünk hát neki vala
mit – nagyon jó kiindulópont ...
2013. december 13., péntek
(Tech/Hardver)
A Magyar Ifjúsági Tanács (
MIT) szeptember 6–8. között szervezte meg tisztújító küldöttgyűléssel egybekötött műhelytáborát.
A Tusnádfürdőn lezajlott eseményen a
MIT és tagszervezeteinek (ODFIE – Országos ...
2013. szeptember 09., hétfő
(Itthon/Civilek)