A Khan Tengrit a déli oldalról hódította meg az udvarhelyi hegymászó, ezt Facebook-oldalán jelentette be.
A
Kobra becenevű Szabó Zoltán vasárnap tette fel Facebook-oldalára azt a képet, amelyen a Khan ...
2017. július 24., hétfő
(Sport/Egyéb sport)
Kobrát talált bérelt szobája mosdójában, szakembereket hívott.
, A dél-afrikai Pretoria egyik hotelének bérlői nem szokványos dolgot tapasztaltak, amikor megérkeztek az apartman fürdőszobájába. A vendégek ...
2016. december 06., kedd
(Színes/Érdekességek)
... javak között volt Szejke is, Szabó „
Kobra" Zoltán világjáró kerékpárja. A kerékpárt még július elején lopták el, egy zárt pincéből.
Kobra elmondta, már tegnap értesült, hogy megkerült a biciklije, ugyanis, ...
2015. augusztus 25., kedd
(Itthon/Közélet)
Szabó Janka azok után, hogy majd egy hónapig stoppolt Európa szegletein, befűzte a cipőjét és zarándokútra indult.
Szabó Janka édesapjához, Szabó „
Kobra" Zoltánhoz hasonlóan nem bír megülni a fenekén, ...
2015. augusztus 06., csütörtök
(Színes/Életmód)
Csütörtökre virradóra eltűnt a világjáró Szabó Zoltán
Kobra biciklije. Értő „szakember" lehetett a tolvaj.
A Kross Trans Solar L-típusú, 2015 évi modellel
Kobra ez év húsvétja előtt indult el Ázsiába, ...
2015. július 09., csütörtök
(Itthon/Civilek)
Betegsége miatt haza kell jönnie a világjárónak, egyelőre abbamarad a kerékpártúra.
Iránból Isztambulba repül Szabó Zoltán
Kobra május 29-én, onnan pedig hazabuszozik Székelyföldre. A Marosvásárhelyi ...
2015. május 26., kedd
(Színes/Érdekességek)
... is sikerült újra találkoznia.
Eddig is több nehézséggel találkozott Szabó Zoltán, azaz
Kobra a kirgizisztáni Pobeda csúcsig és Kazasztán sztyeppés vidékéig tartó trekkingbiciklis útján, mint a fekvőbringás ...
2015. május 22., péntek
(Színes/Érdekességek)
... fogyóárunak számítanak, a nehéz csomag miatt.
Nemzetközi mohamedánok
Mindezeket a kellemetlenségeket leszámítva azonban derűs hangulatban tekert át
Kobra Törökország ázsiai részén – olykor több mint ...
2015. május 08., péntek
(Színes/Érdekességek)
... melege lenne Törökországban, Szabó Zoltán, azaz
Kobra utánfutójával is folyamatosan kínlódik, de így gyorsan halad útja első célja fele, Kirgizisztánba. A székelyudvarhelyi utazó mindössze három hete indult ...
2015. április 24., péntek
(Színes/Érdekességek)
... láthatóan nem volt letörve, élvezte a helyzetet, hatalmas mosollyal mesélte, hogyan járt. Nem időzött sokat, egy perc elteltével felpattant a bringájára és lelkesen tekert tovább.
Hajrá,
Kobra! Isten ...
2015. április 03., péntek
(Itthon/Civilek)
... elindulása előtt Szabó
Kobra Zoltán. A világjáró pénteken reggel kilenc óra után indult el újabb, több hónapos útjára, aminek célja a Kirgizisztán és Kína határán fekvő egyik hétezres csúcs meghódítása. ...
2015. április 03., péntek
(Itthon/Civilek)
Ezúttal nem fekvőbringával, hanem kétkerekűvel és utánfutóval vág neki egy újabb nagy útnak. Közép-Ázsiába megy, hegyet is fog mászni.
Szabó Zoltán, a
Kobra néven ismert udvarhelyi világjáró megint ...
2015. március 26., csütörtök
(Itthon/Civilek)
... családorvos vehette át.
2014-ben a legprímább polgárnak Szabó Zoltán,
Kobra bizonyult – a vállalkozó másfél év alatt fekvőbiciklivel körbekerekezte a Földet, példát mutatva ezzel időseknek és fiataloknak ...
2015. március 05., csütörtök
(Itthon/Civilek)
... most már Öreg Harcosra átkeresztelt fekvőbicikli a színpadra volt felállítva, az utazó a többszázfős közönség előtt kissé meghatódva kezdte előadását.
Kobra a másfél év alatt készült több ezer fotója ...
2014. december 05., péntek
(Itthon/Civilek)
... Földrajzi Társaság újabb, 79. előadását, amelynek vendége Szabó Zoltán
Kobra lesz.
A Székbiciklivel a Föld körül című előadásról
Kobra blogján, ide kattintva tudhatsz meg többet. Hazaérkezéséről pedig ...
2014. december 02., kedd
(Itthon/Civilek)
Nem egy megvilágosodott emberként jött vissza világkörüli útjáról, nem is ez volt a lényeg.
Kobra csupán valóra váltotta az álmát.
„Százmilliók élik ugyanúgy az életüket, mint mi. Mindenki ijesztgetett ...
2014. október 21., kedd
(Színes/Életmód)
Szabó Zoltánt nagyjából százfős tömeg fogadta a Pizza 21 előtti téren. Volt torta és pezsgő is.
Tavaly június 16-án indult útnak Szabó Zoltán, ismertebb nevén
Kobra, hogy kétkerekű fekvőbringáján körbetekerje ...
2014. október 18., szombat
(Színes/Érdekességek)
Kobra videóüzenete az uh.ro olvasóinak. Már csak kettőt kell aludni, s hazaérkezik a világjáró bringás.
iHBrdwNojfk&feature ...
2014. október 16., csütörtök
(Videó/Videó)
Országhatáron belül biciklizik már a fekvőbringás, világutazó Szabó Zoltán. Szerdán este Kolozsváron találkozhatsz vele.
Kobra Facebook-oldalán hívta meg az érdeklődőket a szerda esti találkozóra, ...
2014. október 15., szerda
(Színes/Életmód)
... fekvőbringás világutazó, Szabó Zoltán, becenevén
Kobra BéBike névre keresztelt járgányán: Franciaország után olasz, szlovén, majd magyar földre hozta útja.
Hiába a csillogó filmfesztiváloknak otthont ...
2014. október 10., péntek
(Színes/Életmód)