„Százmilliók élik ugyanúgy az életüket, mint mi. Mindenki ijesztgetett például Mexikóval, mégsem történt semmi baj. Mindig a határ mellett élő emberek ijesztgettek a következő ország népével – a bolgárok a törökökkel, a törökök az irániakkal, a tádzsikok a kínaiakkal, az amerikaiak a mexikóiakkal" – válaszolta egy újságírói kérdésre a világkörüli útjáról hazatért Szabó Kobra Zoltán kedd délelőtti sajtótájékoztatóján, amit a főtámogató Merkúr Áruház kávézójában tartott.

„Nem lettem más ember, nem feltétlenül kell elmenni azért, hogy megváltozzál. Ha itthon maradok 16 hónapot és csak olvasok, akkor is más ember lettem volna kicsit, csak éppen más irányban. De ez nem olyan, amire sokan gondolnak" – jelentette ki a világutazó, aki szerint túlzás az, hogy egyesek idealizálják, példaképnek tartják, Mesternek szólítják üzenetekben.

Hozzátette: „csalódást fogok okozni, mert én ugyanúgy fogok élni ezentúl is, mint eddig. Ez a népszerűség nem fogja megváltoztatni az életemet."

Nehezebb blogot írni, mint vízumot intézni

Kobra elmondta, hogy az úton a blogírás volt az egyik legnagyobb kihívás számára – az utazás tervezése, a bürokrácia, a vízumszerzés voltak a legnehezebbek, nem a pedálozás, az csak hatodrendű volt.

Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy főtámogatója, a Góbé Termékcsalád tulajdonképpen nem őt támogatta, hanem a munkát, az álmot, amit véghezvitt a majdnem másfél év alatt.

Az írás, a feltöltés néha nagy nehézségeket okozott (közben két okostelefont használt el), nagyon sokszor csak azért ment be egy szállásra, mert ott volt internet.

Olyan elégtételeket is kapott, mint például Magyarországon egy idős hölgy busszal ment elébe és elmondta, hogy a blog, a világkörüli út hatására vett kerékpárt. „Biztos, hogy van száz ember, akinek fontos vagyok az életében" – mondta Szabó Zoltán arra értve, hogy az általa írt bejegyzéseket több ezren követték magyar nyelvterületről.

Blogján ma így köszönt el olvasóitól: „Furcsa érzelmi, cyberg kapcsolat alakult ki a világhálón keresztül veletek, kedves olvasók ennyi idő és élmény után. Köszönöm nektek is, búcsúzom tőletek. Mindenkinek kívánok álmokat és azok valóra válását".

Ami a jövőt illeti, egyelőre egyszerű dolgokkal szeretne foglalkozni: virágot kell locsoljak, ágyat kell vetnem, porszívóznom kell – mondta mosolyogva, hozzátéve, hogy természetesen tervez más utakat, expedíciókat is, de 3-4 hónapnál tovább már nem menne el egyedül, csak társsal, társakkal.

„A magány hasznos is volt, de egy év után káros is, hiszen magammal is vitatkoztam, magamnak tettem fel kérdéseket" – emlékezett vissza. Egyébként hétfőn a zeteváraljai víztározónál és a Madarasi Hargitán is járt. Tényleg hazajött.

Néhány "leg" az útról:

32 441 kilométert tett meg a fekvőbringával

16 hónap alatt 24 országot érintett

2 alkalommal volt gyomorrontása (16 hónap alatt ez egy nagyon jó arány szerinte)

220 kilométer volt az egynapi rekordja (a Góbi-sivatagban)

4 800 méter volt a tengerszint feletti legnagyobb magasság, amit érintett (Tibetben)

50 fok alatt nem sokkal volt a volt a legmagasabb hőmérséklet, amit érzett (a lábát megperzselte az aszfalt)

0 fok alatt volt a legalacsonyabb hőmérséklet, amit érzett (Új-Zélandon, itt ráadásul antarktiszi szél is fújt)

1 lejnyi összegért tízesével ehette és kedvence volt a momo, ami sült tésztába belesütött hús vagy spenót (ezt Ázsiában ette), amúgy a mexikói burger ízlett neki a legjobban az úton

76 éves volt a legkedvesebb ember, akivel találkozott: egy japán világjáró bácsi Kuala Lumpurban, aki egy csengős bottal járt és egy reggel kétszáz üdvözlőlapot írt meg kézzel a barátainak