Torkos vagy falánk csütörtök, mindegy minek hívjuk, a lényeg a nevében is rejlő mértéktelen evésről szól. A népi hagyományra alapozott, mára üzleti fogásra épülő esemény a bendőnk alapos kibéleléséről szól. De ez nem meglepő, hiszen fogyasztói társadalom vagyunk és az élelmiszeriparra is jó nagy hangsúlyt fektetünk.

Bár alapvető biológiai funkcióról van szó, mi szép nagy szertartásos dolgot csinálunk belőle. Félreértés ne essék, én is szeretek jókat enni. Csak egyszerűen kezd bosszantó lenni, hogy az evés köré épül az életünk. Nézzük csak, miről is beszélek.

Születésnap van a családban? Együnk. Kicsengették a gyereket? Együnk. Bérmálkozás, konfirmálás? Együnk. Házasodik valaki? Együnk. Karácsony van? Ide a töltelékest. Sorolhatnám még. Az együtt élő párok közt egyik leggyakrabban feltett kérdés: Mit eszünk ma?

A torkos csütörtök újabb indok, hogy addig tömjük magunkat, míg a köldökünkből rugós-bicska módjára pattan ki a felgyülemlett szösz. És, hogy egy egyszerű csütörtöki evésből újabb szertartást csinálhassunk.

Ilyenkor rengeteg csábító ajánlattal bombáznak a vendéglátósok, de mégis azt mondom, mondjuk nemet az indokolatlan, hasfakasztó evésnek. Nem a vendéglők reklámját akarom rontani, csak arra ösztönzök mindenkit, gondoljuk végig, miről is szól az egész.

Adott egy fix ár – felénk 25 lej szokott lenni –, amit ha kifizettünk, foghatunk is neki a nagy zabálásnak. Nem kell idegeskedni, hogy hányadik kör étellel jön a pincér, korlátlan mennyiségben ehetünk. Bár néhány szabály itt is van, például amit kikértünk, meg is kell enni. Az akcióban terítékre kerülő ételeket bátran végigehetjük, nem lesz nagyobb a számla, s még csak meg sem szólnak, hogy tömjük magunk.

A ló túlsó oldala

Mivel szeretjük kihasználni az ilyen alkalmat, már útban a vendéglő fele elhatározzuk, hogy Kis János módjára kiesszük az adott vendéglőt a vagyonából. Csak ügyeljünk, nehogy úgy járjunk, mint az említett hős.

Nekiesünk a kínálatnak és megpróbálunk mindenből enni. Mindenből és jó sokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyit bírunk enni, mégis úgy érezzük, hogy a huszonöt lej többszörösét fogjuk most eltüntetni. Elfeledjük, hogy hasunk befogadóképessége véges.

Gondoljunk arra is, hogy egy napi menü 12 lej körül van, amivel jó lehet lakni. A keretből kettőre is futja, de az már sok. Ha jóllaktunk, akkor meg minek enni. Ekkor jön képbe a másik indok, hogy az adott vendéglátó kínálatába kóstoljunk bele.

Amikor válogatni akarunk, csak akkor tűnik fel, hogy messze nincs benne az akcióban az étterem teljes kínálata. Valahogy az igazi ínyencségek kimaradnak.

Huszonöt lejjel rövidebben, makacsul belakva, enyhe rosszulléttel hagyhatjuk magunk mögött a nagy akciót. Utána jövünk rá, hogy nem is olyan nagy buli ez, nem kóstolhattuk meg a finom falatokat és bolondul megtömtük magunkat.

Ha párunkkal mennénk enni, akkor ötvenlejes keretből kell kitalálni valami okosat. Valljuk be, nem kell nagy konyhatündérnek lenni, hogy ennyi pénzből, de akár kevesebből is jót együnk. Ha egy kicsit utánaszámolunk, a feléből össze lehet ütni valami finomat, és ami már nem esik jól, később is meg lehet melegíteni.

Kinek ajánlott?

Ha mondjuk kacagva, a leves után a másodikat várva gyúrsz be két családi pizzát, miközben a szénsavas üdítőt literszám gurítod le. Ha a disznóvágáskor tíz tojásból eszed a tojásrántottát, amíg elkészül a lesi-pecsi. Ha a kolbász mellé zsíros kenyeret eszel, hogy ne csömörölj meg. Akkor neked való. Ha nem ismertél magadra, akkor egyél egy jót csütörtökön, de inkább csináld magadnak.