Kocsmában porlik a székely

Magyar himnusz, székely himnusz: ingyen harsogjuk, ha kell, ha nem, ha illik, ha nem. Pedig egykor pénzbe, életbe került az "Isten, áldd meg".

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
angrygraffitti

Sok hűhó semmiért... De mi a tanulság?

Maradt a régi alkotmány, de valami mégis...
Képernyőfotó

Igenre buzdított a polgármesteri hivatal, majd nem

Rövid idő alatt meggondolta magát a polgármesteri...
1990 januárjában Udvarhelyen még tömegek vonultak utcára a magyar oktatásért. fotó: Balázs Ferenc

Teljes a káosz a MOGYE tájékán, de még van remény

Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a...

Jegyzet_EmeseJegyzet
Jegyzet_EmeseJegyzet
szerkesztoÍRTA: LÁZÁR EMESE
2012. február 21., 18:11
4 hozzászólás. 

A magyar és székely himnusz két okból lett téma. Egyrészt az unatkozó román honatya fejéből kipattant és a sajtóban nagy port kavart kötelező himnuszéneklés bevezetésének ominózus ötlete miatt, amitől nekem és vélem, hogy az aranykorszakot meg- és átélt korosztálynak is feláll a szőr a hátán, s ami ellen normális elméjű ember tiltakozik.

Jegyzet_EmeseJegyzet

Fotó: Jakab-Benke Nándor

Az ötletgazda vagy nem érte, vagy már elfelejtette azt a szó szerint is sötét kort, amikor reggelente a fűtetlen és kivilágítatlan osztályteremben

vacogva és méla undorral fújtuk a tréjkulort.


Nem jókedvünkből: rendelésre, kötelezőből, a katedra felett lógó képen először fél, majd két füllel hallgatózó Kárpátok Géniusza óhajára. A kötelező hazafias öntudat pátyolgatásáról csak annyit, hogy az azóta már ébresztősre lecserélt nóta dallamát igen, de szövegét, az első két sor kivételével, nem tudom felidézni.

A témaválasztás második oka pedig, amiért két évtizede simán börtön járt volna, a héten esedékes

Csanády-megemlékezés.

 

Az aranykorszakot követő „felszabadulás" a sok rossz mellett sok jót is elhozott: többek között a magyar és székely himnusz éneklésének szabadságát is.

Mint sok más embernek, nekem is '89 decemberi emlékem, amikor meghatódtam a Szentegyháza utcáján szabadon meglobogtatott, – ki tudja hol és mióta dugdosott –, piros-fehér-zöld zászló láttán és szívemből-lelkemből fújtam a tömeggel együtt az Isten áldd meg a magyart s a Maroknyi székelyt.

A nosztalgia sok mindent megszépít, de tudom, hogy

akkor és ott, őszintén szólt mindkét himnusz.

 

Akkor lekapták éneklés közben fejükről a sapkát a férfiemberek, ma nem fontos a fedetlen fő. Az eltelt években a két himnusz éneklése, mint sok minden más, ami szabadságból szabadossággá korcsosult, szokássá vált és üres, tartalom nélküli himnuszolássá lett.

Mert mióta beütött ez a fene nagy demokrácia, mi magyarok-székelyek szeretünk, sőt, mi több, imádunk himuszolni.

Szívünkre tett, imára kulcsolt kézzel vagy sem, fedetlen fővel vagy micisapkában fújjuk, zengjük, ordítjuk, suttogjuk teli torokból Nemzeti Imánkat, megtoldva a Székely Himnusszal, akár illő az alkalom, akár nem.

A lényeg, hogy világgá süvöltsük, hogy a két himnusz a miénk, és „sehonnani bitang ember", nemeztáruló ősellenség mindenki, aki elvitatja tőlünk a himnuszolási jogot.

Nem is hazafi, aki nem társul a füstös kocsmában az alkoholgőztől túlhevített nemzeti érzelmeink ilyen megnyilvánulásához, akinek nem tetszik, hogy Csaba királyfi csillagösvénye helyett az utcán seggrészegen tántorogva óbégatjuk búsmagyar bánatunkat, hogyaszongya „Balsors, akit régen sújt". Zengedezzük a két himnuszt úton, útfélen, lakodalomban és minden ünnepen.

 

Mintha az elmúlt negyven év némaságát akarnánk bepótolni,

az utóbbi huszonegynéhány évben annyiszor harsogtuk el hogy „hozz reá víg esztendőt" és közben könnybe lábadt szemünket segélykérőn az égre emelve lestük az égi jelt, hallja-e odafent a magyarok Istene, hogy idelent Csaba királyfi dicső népe „porlik, mint a szikla?"

Az már eszünkbe sem jut, hogy a himnusznak, mint a szalmakalapnak, megvan a maga ideje, nem egyenértékű a zöldre festett rácsos kapuval és az éneklése több, mint borvirágos nótázás.

 

Rendje és módja van, azaz lenne a himnusz eléneklésének,

de meg lehet figyelni, hogy egyes alkalmakkor úgy teszünk – tisztelet a kivétel – mintha erről az íratlan szabályról soha nem hallottunk volna.

Mintha emlékét is kifújta volna a szabadság szele fejünkből, hogy annak idején, nemcsak tilos volt a himnuszt még suttogni is, de akit rajtakaptak a hangos éneklésen, az szabadságával játszott. Ha szerencséje volt, akkor csak fizetett, mert a himnusznak és minden tiltott nótának ára volt az átkosban és nem is kevés.

 

A megfizetett himnuszolásról maradt fenn egy urbán legenda Szentegyházán.

A már meseszerű sztorit igen tisztelt filozófia tanárom, azóta Sarkadra szakadt Szabó István tanár úr, közismertebb nevén, Politika Pista himnusziáda néven emlegette fel kedvemért.

A történet főszereplője a vasgyáráról egykor híres település ismert és tisztelt alakja, néhai Sükösd József doktor úr, aki nem csak a vasüzem fekete portól belepett orvosi rendelőjében teljesített szolgálatot, de egy-egy konyaktúra erejéig a kocsmában is.

Történt, hogy egy reménytelen, ólmos és Bacoviá-s hangulatú őszi napon a doki betért a sarki bodegába, hogy derék, nem csak a vasöntésben, de a köményezésben jeles székely betegeivel találkozzék.

Fel is hajtottak hamar jó pár decit s pár óra múltán a társaság már „porlott, mint a szikla", de állt a honvéd a Hargitán, s áldotta az Isten a magyart. Üzent Kossuth Lajos is, hogy lesz még a magyaroké Kolozsvár.

 

Virtuálisan épült már Nagy Magyarország, tyuhajja!

Az irgalmatlanul hangos irrrendenta kurjongatásnak a karhatalom, azaz a helyi milicia éber és buzgó helyi szolgája, Kiss kapitány – helyi megnevezésben „kisskapitányőrnagyalezredeselvtárs"– cseppet sem virtuális, hanem igenis valóságos megjelenése vetett véget.

A nótázásban nem, de a fogyasztásban részes Politika Pista tanár úr emlékezete szerint a következő párbeszéd zajlott le a kocsma homályában Sükösd doktor úr és a fent nevezett kapitány között.

„Maguk, Elvtársak, irredenta, fasiszta, horthysta, mindenféle állam-és pártellenes nótákat énekeltek! Maguk meg lesznek súlyosan büntetve!" – és sorolni kezdte buzgón a nyolcvanas évek bukaresti hazaárulási tőzsde-árfolyamait,

fizetendő helyben, lejben.

 

„Kossuth Lajos azt üzente 500 lej, 1 darab székely himnusz 2500 lej, egy darab Isten, áldd meg a magyart 2500 lej, egy szál honvéd a Hargitán  1000 lej, azaz eddig összesen 6500 lej!"

Sükösd doktor urat nem hatotta meg a dalárfolyamból származatott, nemhogy egy orvosi, de egy tisztességes gyárigazgatói fizetést is felülmúló összeg. Gondolkozott egy sort, majd megkérdezte:

– Mondja, Kapitányőrnagyalezredes Elvtárs, mennyibe is kerül tehát maguknál még egy Kossuth Lajos?
– 500 lej.
– És a székely himnusz mennyibe is?
– 2500 lej.
– És a magyar himnusz?
– Az is 2500 lej.
– Rendben – közölte rezzenéstelen arccal a doktor úr. Elővette pénztárcáját, és  banira pontosan kifizette az addigi repertoárt. Aztán még befizetett egy honvédre, egy maroknyi székelyre és egy Isten, áldd meg a magyarra is.



4 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
mekkmester
2012-02-22 14:24:41
Ha egy néprajzkutató szépen összegyűjtené Szentegyháza környékéről az urbán legendákat a néhai Sükösd doktor úrról, szép kis csokorék gyűlne össze.
Egy szeretett orvos volt, aki a munkások és az egyszerű emberek oldalán állt.
avatar
mekkmester
2012-02-22 14:35:16
másik 'urban legend'
Történt anno a fent említett vasgyárban, hogy a munkásember sietve ment be a mellékhelyiségbe. Miután az egyetlen üzemképes fülke ajtaja csukva volt, várta, hogy a helyiség felszabaduljon.
Egy perc után, koppantott egyet az ajtóra, hogy hadd siettesse a fülkében 'trónoló' személyt.
Egy újabb perc múlva újból kopogott, de ekkor már hozzá is fűzte, hogy "Sürgős!"
Gondolkodási szünet nélkül, Sükösd doktor jellegzetes hangján jött bentről a válasz: "Akkor könnyű magának!"
avatar
lemese
2012-02-22 14:51:39
re: másik 'urban legend'
avatar
mekkmester
Történt anno a fent említett vasgyárban, hogy a munkásember sietve ment be a mellékhelyiségbe. Miután az egyetlen üzemképes fülke ajtaja csukva volt, várta, hogy a helyiség felszabaduljon.
Egy perc után, koppantott egyet az ajtóra, hogy hadd siettesse a fülkében 'trónoló' személyt.
Egy újabb perc múlva újból kopogott, de ekkor már hozzá is fűzte, hogy "Sürgős!"
Gondolkodási szünet nélkül, Sükösd doktor jellegzetes hangján jött bentről a válasz: "Akkor könnyű magának!"

Örvendek, hogy a cikkel sikerült ilyen emlékeket előcsalni.Sükösd doktor úr valóban nagyszerű ember volt, sok színes, vicces sztori kering ma is róla, talán egyszer egy krónikás feljegyzi és közzéteszi. De ez már egy másik történet lesz:-)
avatar
Gima
2012-02-22 15:33:29
Nagyon tetszik a jegyzet. A mi tarsasagunkban is volt anno egy hozza hasonlo ember ,gyerekkent mindig halgattuk a torteneteit,csalafintasagait. O volt a feher haju es bajszu Flinta Gyuszibacsi.
g

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."