Nem vagyok az egészségügyben jártas: nem értem mi, hogyan működik, mikor mit kell csinálni, de úgy érzem, ez nem is az én feladatom. Nem sűrűn adódik olyan helyzet, hogy a fehér köpenyeseket kelljen keresnem, de most éppen adódott: a lábujjam úgy gondolta, elkap egy kis vírust, jobb belátásra kéne téríteni. Józan ésszel gondolkodva

első utam a szakorvoshoz vezet.

Elvégre ő foglalkozik ezzel, nem is kérdés, hogy neki kell megmutatni a problémát. Itt jön az első meglepetés: nem úgy van az, a családorvos az első. Ő megállapítja azt, ami egyrészt nyilvánvaló, másrészt pedig a szakember is ugyanúgy ránézésre tudja, majd visszaküld ugyanoda.

Logikát ugyan nem látok benne, de legyen: fő az egészség. Az már meg sem lep, hogy mindkét helyen közel egy héttel előre kell iratkozni – legalább arra jó az egész, hogy elfeledhetjük a várakozást meg a hosszú sorokat.

A doki visszahív másnapra egy beteget: „Tetszik tudni akkor: pizsama, egy napra étel, wc-papír és egy jó meleg takaró, mert holnap pont nem lesz fűtés". Ezek után már meg sem lep, hogy nincs eszköz, amivel dolgozzanak, így inkább magánrendelőben fogad.

Itt már más világ van.

Valahogy jobban működik az egész. Meg egyáltalán: működik. Rövid várakozás után kedvesen fogadnak, elmondják mi fog történni, majd tíz perc alatt le is jár a mini-műtét. A végén néhány jó tanács, „jöjjön vissza, mutassa meg". Számla, öröm és búcsú.

És mi a különbség a kettő között, azon kívül, hogy a második opció működik? Fizetni kell érte – vágják rá sokan. Igen, valóban fizetni kell. Akárcsak az állami „ellátásért". Amiért havonta nem jön számla róla (egyébként jön, csak nem nekünk) és nem kell egy kasszához elcsoszogni, attól még az állami egészségügyi rendszert is mi fizetjük. Ráadásul kétszer, mert ha a közelébe kerülünk, és konkrét ellátásról van szó, akkor óhatatlanul lesznek járulékos költségek. A könnyen csúszó borítékokat nem is említem, az úgyis csak mese, nem is létezik ilyesmi.

Persze az állami egészségügyet nem lehet egyszerűen kidobni az ablakon. Sokszor eléggé hullaszaga van, de sokan ebbe kapaszkodnak. Ugyanakkor ha wc papír, takaró és szép fehér borítékok helyett a kezelés árát feltüntető számlára költenénk a pénzt, talán még jobban is járnánk. Egészségügyileg mindenképp. És az lenne a lényeg.