Francia mérce: a hűvös oldal
MEGOSZTÓ
Tweet
Sok hűhó semmiért... De mi a tanulság?
Maradt a régi alkotmány, de valami mégis...Igenre buzdított a polgármesteri hivatal, majd nem
Rövid idő alatt meggondolta magát a polgármesteri...Teljes a káosz a MOGYE tájékán, de még van remény
Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a...francia01
ÍRTA: SZASZA
Spórolás, szerencse, kalandvágy: ezekre mindenképp szükségünk lesz, ha világlátásra adjuk a fejünk. A célpont gyakran mindegy – az utazás egyik célja a tapasztalatszerzés, így a lényeg, hogy valami újat nézzünk meg. Aztán vagy ragad valami ránk, vagy nem. És
miért pont a franciáktól ne ragadna valami.
Alapvető tétel, hogy őket mindenki utálja, ami már csak fokozza a vágyat, hogy megtudjuk, miért. Meg aztán mi is szeretjük elnyomott kisebbségnek meg kisemmizett népnek érezni magunkat, így talán némi bajtársiasság is feléledhet a frankföldön járva. Még ha nem is ez az első gondolatunk.
A fapados járatok közkedvelt, lepukkant repülőtere elsőre inkább egy kis hazaival lát el: az ülőke nélküli budik ha a szimpátiát nem is, de az otthoni élményeket mindenképp ébren tartják. A buszra felülve bájosan gyatra angollal fogad az őszülő női sofőr: „no eats", mondja, s már tudjuk, a francia gasztrokultúrából nem a járművön fogjuk a legnagyobbat harapni.
Legalább passzol az esős időhöz az erőltetett udvariasság mögül kikacsintó barátságtalanság – itt még azt hihetjük, egyedi esettel van dolgunk. Aztán a napok során egyre többször tolják arcunkba a sokszor hallott tényeket: bizony itt a déli vendégszeretet és melegség közel sem olyan népszerű, mint mondjuk a libamáj.
Sebaj, mi azért jól érezzük magunkat. Bár itt a turista nem a mindenható fogyasztót képviseli, hanem a pénzforrást, akit tulajdonképpen le is lehet szarni –
ha már itt van, úgyis költeni fog.
Aztán apránként jövünk rá a trükkre: itt mi vagyunk az olaszok! Nyilván nem a laskamánia miatt, csak bizony Jean és barátai nem szeretik, ha az ember túl hangosan beszél, főként, ha ezt tömegben teszi. Márpedig ennek a népnek a magyar (vagy ha úgy tetszik székely) norma körülbelül a tajtékzó szájjal üvöltő oroszlánt testesíti meg.
Jótanács: ha erre jársz, kis csoportban közlekedj és csendben kommunikálj. Ha megpróbálsz gagyogni a nyelvükön, az külön bónusz: extra kedvességben lesz részed. Mindenesetre roppant hamar fény derül arra, miért hivatkozik minden egyes útikönyv vendégszeretőként népünkre: innen érkezve nálunk valóban a mennyországban érezheti magát a kedves nyugati vendég.
De akkor miért menjünk oda? Mi az, amiért mégis érdemes többet látni, mint a hazai? Akad ilyen bőven – ezekről a folytatásban.