Felhívott Dán Ferenc, aki egy konkurens sajtóterméktől kapta meg a telefonszámomat. Ez már startból gyanús volt. Arra kért, jelentessünk meg egy videót. Íme, itt a videó:
A videó nézése közben a következő gondolatok jártak a fejemben:
Nem szeretem a diszkriminálást.
Nem szeretném, ha valaki kirakna valahonnan, csak azért, mert barnább a bőröm, vagy mert fényképezőgép lóg a nyakamban.
Nem szeretném, ha valaki azt mondaná nekem, hogy munkaidőben ne ácsorogjak a főtéren.
Nem szeretem, ha a központon áthaladva át kell verekednem magam egy tizes csoport emberen, akiből kettő Pui Béla, vagy hasonló méretű, majd félre kell toljak egy szoptató nőt, ahhoz, hogy az átjáróra tudjak lépni.
Nem szeretem, ha valaki olyan stílusban beszél folyamatosan, mint a filmen hallható hölgy.
Nem szeretem, ha valaki úgy kezdeményez egy párbeszédet, hogy tudja, az lesz a vége, hogy kijelenti, ezzel az üggyel Bukarestbe vagy Brüsszelbe fog menni.
Nem szeretem, ha nem látom egyből egy ügyről tisztán, hogy hol az igazság. Nagyon nem szeretem.