Bemutatok öt esetet, amit leszívtam a boldog újév első három hetében. Remélem, ennyi elég is volt idénre.

1. Decemberben csillagok háborúja, januárban lézer

Olvasom az „ilyen jót ilyen olcsón" üzlet katalógusában, hogy van lézeres távolságmérőjük bagóért. Már régóta akarok venni egyet, mert segítene a frissen beoltott gyümölcsöseim térképének felvázolásához, de nem szívesen adtam volna félhavi fizetésem oda érte. Most itt a nagy alkalom, megnézzük az asszonnyal, hányadikán lép életbe a „promóció", s aznap reggel bepattanok az autóba, berobogok a városba, törtetek az üzlet bejáratánál, mint azt Udvarhelyen szokás, szerencse, hogy nem kerül elém senki, akinek a homlokára lenne írva, hogy „lézeres távolságmérőt vásárolok". Becsszóra, hogy fellökném. Mát távolról érzem, hogy melyik polcon kell lennie, ott is van, megragadom. Fellélegzek. Nem vette meg senki előlem.

Ránézek a dobozra, írja rajta, hogy Ultrasonic Range Finder. Hát ez ultrahangos, nem lézeres. A kinézete egyezik a katalóguséban szereplővel, az ára is ugyanaz. Átvertek.

Azaz nem teljesen. Mert abban is van lézer, de csak azért, hogy mutassa, honnan mér az ultrahang. Aki nem ért hozzá, kábé úgy képzelje el, mint mikor meghirdetnek egy ledes fejlámpát, és kiderül, hogy izzószálas égő van benne, de van az oldalán egy led, ami jelzi, hogy mennyi kakaó van az aksiban. Hogy a technikához és barkácsoláshoz kevésbé hozzáértők is könnyebben megértsék, olyan ez, mintha meghirdetnének egy serpenyőt, hogy kerámia bevonatú, s mikor megvennéd, kiderül, hogy csak a nyele kerámiás, hogy ne ragadjon rá a kezed, mikor megfogod az izzó serpenyőt.

2. Gépet csak a dobozra, a dobozba nem

A másik dolog, amiről álmodom régóta, az egy kis gép, amivel marni, csiszolni lehet. Hoppá, a sárga pöttyös boltban látok egyet, elég olcsón, tucatnyi tartozékkal. Tudom, hogy nem profi, mint ahogy írja rajta, de ez van, az ára is olyan. Megfogadtam már százszor magamnak, hogy olyan szerszámból, amit sokat használok, csak jó márkát veszek, de ez nem az a szerszám, ami mindennap kell, esetleg egy évben kétszer-háromszor. S Makitáéknál egyébként sem láttam ilyet.

Megveszem harmincvalahány lejért, boldogan viszem haza, otthon bontom ki, hát csak tartozékok vannak a dobozban, gép nincs. Tiszta, írja a csomagoláson, hogy „Mini tool kit", aki tudja, hogy angolul ez mit fed, ejsze tudja azt is, hogy mi van benne. Vagy nem. Mert mi a k.... a...toknak kellett azt a gépet rárakni a csomagolásra? Jól van, nyilván én vagyok a hibás, mire vártam ennyi pénzért? Ha már a tartozékokat megvettem, akkor veszek hozzá egy gépet is, úgysem leptem meg magamat semmivel karácsonyra.

3. Nem tudunk címkézni, de hazudni tudunk

Elmegyünk Csíkba. Míg az asszony más kismamákkal találkozik, mi beugrunk egyet egy barkács-nagyáruházba. A kertészeti részleg a kedvencünk. Egyszer csak megpillantunk ott egy érdekes könyvet kerti kártevőkről és kórokozókról. Egy magyar könyv román fordítása, derül ki gyors belelapozás után, de fele annyiba kerül, mint az eredeti magyar változat. 28 lej s valamennyi, míg az eredeti 3800 forint, s azt még el is kell hozatni Pestről. Románul tudunk jól, a képeket minden nyelven értjük, s ezek az állatkák úgyis mind latin néven futnak, szóval nem lesz nyelvi probléma megérteni, mi van a könyvben.

Be a könyvet a kosárba, mellé még egy gombahatározót, vonulunk boldogan a kasszához. Pitty-pitty, hát az ötvenvalahány lej helyett, amire számítottam, hatvanhét lejt kell fizetni. Gond egy szál sem, a bankkártya nem köhög a tízlejes különbség láttán, de azért visszamegyek megnézni, tényleg vak vagyok? Nem vagyok az, a könyv alatt azt írja, hogy 28,93, rájövök, rosszul vannak a címkék. Ez alatt a könyv alatt van a mellette lévő gyepápolásos könyv ára, s fordítva. Jó, lefotózom, s elmegyek az információs ponthoz, hogy szeretnék panaszt tenni.

Mondom a néninek, baj van, vettem egy könyvet, nem annyit írt alatta, mint amennyit fizettem. Felhív a néni valakit, az azonnal jön, várjak. Várok. Eltelik 5 perc, el tíz is, a három fiam elunja a kosárban. Egyszer megjelenik egy gyerek, nagy nehezen elmagyarázom neki, hogy milyen bajom van. Elmegy, azt mondja, jön azonnal. Megint eltelik öt perc, tíz, tizenöt, azt sem tudom mennyi. A fiaimat valahogy meggyőzöm, hogy meg kell várnunk a bácsit, fontos.

Egyszer csak látom, hogy az üzlet másik feléből szédeleg felénk a gyerek, de úgy jön, mintha menne. Odaérkezik, mondja, hogy az ár helyes. Melyik ár? Hát az, amit fizettem a könyvért. Leellenőrizte a vonalkód alapján, s helyes. Mondom én is, hogy biztos, hogy helyes, de miért emlékszem én úgy, hogy a könyv alatt más ár volt? Ez az ár volt? Mutatja a gyepápolásos könyv címkéjét. Ez hát. Igen, mondja, de ez a könyv már elfogyott, csak a címkéje maradt ott. Nézem alaposabban a címkét, mondom neki, ezt a gyepes könyvet láttam ott a polcon, ez nem fogyott el. Erre áll szegény, nagy szemekkel, nagy csend után kiböki, hogy leellenőrizte, az ár, amit fizettem, helyes. Nézünk egymásra, látom, hogy nagyon elmenne már. Mondom neki, hogy „mulțumesc". Hát mit mondjak, azt, hogy „mői, mincsinoszu drákului"? Hadd éljen szegény! Nem is köszön el, csak elhúz, mintha sok dolga lenne.

4. Székelyekül sem tudunk címkézni

Délután van, éhes vagyok. Belépek a székely üzletlánc egyik boltjába, vegyek valami harapnivalót. Kacsint egy csomag sajtos rúd, alatta írja, hogy 3 lej valamennyi. Ez az utolsó csomag. Leveszem. Mikor fizetem ki, hát 4 lej valamennyi. Mi a csöcs? Kifizetem, ott hagyom a kasszáknál, s visszamegyek nélküle. Egy néni már rendezi a polcot, tologatja a megmaradt árut, hogy kitöltse a helyet. Persze, a címkéket nem tologatja. Ez van. Nincs időm elbeszélgetni vele, mert vár az ügyvédnőm, az előbb hívott a segédje.

Ha már feláras a sajtos rúd, legalább pocsék is. A jó ropogós érzés helyett egy rágós gumiutánzat az egész. Szerencse, hogy az ügyvédnő is éhes, és a segédje is, hármasban gyorsabban elpusztítjuk.

5. A kép csak illusztráció, az ár csak vicc

Ez az utolsó eset már nem nagy átverés, mert pénzbe nem került, csak időbe. De érdekes. Látok a Székely Hirdetőn egy apróhirdetést. Föld eladó Keményfalva és Zetelaka között. Ára 15 lej/ár. Mellékelten egy fotó, valahonnan a domboldalról, mind próbálunk rájönni az asszonnyal, hogy ez hol lehet. Meg vagyok győződve, hogy 15 lejnél többet akar kérni egy árért, mert nem néz ki olyan nagyon rosszul a hely a képen, ezért 40-50 lejt elkérnek legalább mifelénk, de akár 100-200 lejt is a túlsó domboldalban.

Felhívom az iparost, mondom neki, hogy érdekelne a dolog, mikor tudná megmutatni. Hát, akármikor, de meg tudom nézni magamra is, ott van a két falu között a jobb oldalon. Jó-jó, de hol a két falu között, mert a képből nem tudtunk rájönni, hogy pont melyik dűlő, a nagy domboldalon pont hol van. Hát ott van a főút mellett, mondja, a kép csak illusztráció. Hát, ha a főút mellett van, akkor az ár is illusztráció, gondolom magamban, de rákérdek. 1500 euró árja. Megköszönöm az idejét, bocsánatot kérek, hogy zavartam, s elbúcsúzok tőle. Nem értem, mi lehet a fejében, hogy akar eladni egy főút menti telket egy domboldali kaszáló képével és egy négyszázszor kisebb árral. Biztos, hogy van benne valami trükk, csak én nem értem, mert nem vagyok jártas ebben az iparban.

Elmeséltem röviden öt esetet. Nem történt semmi. Élek, jól vagyok, szegényebb sem lettem. De ha belegondolok, hogy hány ember fizet naponta hányszor 1-2-10 lejjel többet, s ez összeadva mennyi, vagy hány ember vesz naponta olyan cuccot, amit nem akar megvenni, de azt hiszi, hogy valami mást vesz, na, akkor ez már gáz. Legyünk figyelmesebbek!