Parkolóhely-hiánytól szenved szinte minden város, nem engedi hétköznapi életünket egy pillanatra sem szabadon. Még akkor sem, ha nincs autónk. Én is állandóan mérgelődöm, valahányszor este érek haza az autóval és parkolót keresek. A tömbházak körüli parkolók, véges számúak. Az autók száma meg egyre inkább tűnik végtelenek.

Az autót mégis tartani kell valahol, és mi ezt úgy szoktuk meg, hogy a lehető legközelebb magunkhoz. Hogy ha kinézünk a vécéablakon, lássuk, ha lefekszünk, lássuk, ha az ajtóban készülődünk, lássuk, sőt ha behunyjuk a szemünk, akkor is lássuk. Az autó státuszszimbólum, ékszer, kiteljesedés. Az autó megvásárlása már-már a köztudatban való megjelenéssel egyenlő. Ahogy van autód, a szomszédok is inkább számolnak veled, hiszen egy emberrel több, akinek kell a tömbház körüli parkoló, vagy akivel a cég udvarán, vagy a bank előtt osztozni kell.

Ha már nincs, amin osztozni, megkezdődik a területfoglalás

A járdára állunk, a zöld övezetet elválasztó sövény mellé, egy kerékkel a fűre. Ennyi áldozat bele kell, hogy férjen. Igen ám, de a fűnek, sövénynek és mindennek ami él, van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy nem nagyon bírja, ha ráparkoljuk az autót. Ezért a fű, a bokor vagy a díszfa kipusztul.

De az autós újból oda áll, és megint csak egy kerékkel a zöld részre, hiszen ennyi áldozat eddig is belefért, most is bele kell, hogy férjen. Szép lassan kitaposódik egy autónyi hely. Ezzel elérkeztünk a területfoglalás első mérföldkövéhez, ugyanis innentől kezdve az autós jogot formál a helyre, szomszédaival vagy az arra tévedt többi autóssal szemben. Hiszen ezt ő „harcolta ki" magának. Úgy gondolja, alanyi jogon jár neki.

Sáros cipő nem dukál a kocsisnak

Esős időben a fű helyén sár lesz, a kerekek belesüppednek, és beszállásnál is mindent csak összekenünk a sárral. Ezt egy autótulaj sem szereti, így fejlesztés gyanánt nem sajnálja megvenni – vállalkozóbb szelleműek, maguknak kiönteni – azt a néhány betonlapot, amire felhajthat. Itt az újabb mérföldkő, mert ha adott időn belül senki hivatalos szerv, személy nem jelentkezik, hogy ellene tegyen, akkor máris előjön az én házam az én váram életérzés, azaz a területet meg kell védeni. Egyszer csak lánccal, lakattal, aztán jön a kiskerítés. Ezeket szerencsére néhány éve a városháza felszámolta, és határozottan kijelentette, hogy nem lehet kisajátítani a parkolókat, még azoknak sem, akik már beöntötték a betonlapokat. Idén lebontották azokat is, amiket garázzsá duzzasztottak az egykor kisajátított parkolókból.

Az idő mindent szentesít

Ezek a kisajátított parkolók idővel elfogadottá válnak, a morgolódó szomszédok megcsendesednek, lecserélődnek, a szakhatóságok meg nem foglalkoznak vele. Parkolóhiány van, és inkább nem avatkoznak bele a „blokkosok" vitájába. Amikor sok-sok év múlva, területrendezés és fejlesztés címszavak alatt a környéket aszfaltozzák, akkor fel sem merül a kérdés, hogy kell-e aszfalt a parkolóba, ami egyébként zöldövezet.

Minden nap beesik egy két-lapát aszfalt

A Téglavetők bejáratnál is éppen felújítanak, aszfaltoznak. A Győzelem utca felőli részen érdekesen terül el az aszfalt. Az utca bal oldalán járdának ugyan nem maradt hely, de néhány parkoló születésének a vajúdását napról napra követhettük. A sövény az évek alatt „elkopott", aztán az utca felújításakor, valami fura oknál fogva, az új járdaszegély már döntve került a földbe. Igen, autós felhajtó lett. A felújítást a Stravia Group Kft. végzi a város megbízásából. A munkások közül a „bordúrázós" elismeri, hogy ő tette így a szegélyköveket. Azt mondták neki, hogy ott parkoló van, de arra már nem emlékszik, hogy ki mondta, és az aszfaltról nem tud semmit, az már a „szurkosok" műve.

Közülük nincs jelentkező, a csoportfelelős azt mondja, megmaradt az anyag a járdából, és töltésnek tehették oda. Biztos, közülük valaki, de azt ő sem tudja, hogy ki. És a töltést ki fizeti? Erre se nagyon kerül jelentkező.

A városházán határozottan állítják, az zöldövezet és

törvény tiltja a zöldövezet csökkentését,

sőt a növelését meg pont előírja. Tikosi László már szemrevételezte a helyzetet és jelezte, elrendeli az aszfalt felszedését a kertből. A járdaszegély marad, mert hiába buktatott, attól még nem szabad felhajtani. Ők az aszfaltot felszedetik, lehet csinálni oda virággruppot, vagy amit akarnak, mondja, majd sietősen megy a dolgára.

Ezt úgy értelmezem, hogy akkor marad minden a régiben. Most már könnyebb lesz behajtani a zöldövezetbe, csak marad a sáros kerék, sáros cipő. Vagy a város pénze helyett kénytelen lesz az a néhány lakó önköltségen betonlapot venni, mint tette azt a kilenc másik lakó az út másik oldalán.

Igen, valamikor az is zöldövezet volt, de ki emlékszik már arra. Talán, aki gyerekkorában még ott rúgta a bőrt a sövény mögött a zöld füvön. Rúgta, amíg a kilencek úgy nem gondolták, hogy nekik parkoló kell, és kivágták a bokrot, megvették a betonlapot. De nem volt zökkenőmentes, mások is elkezdték használni a kilencek helyét, így ott is bekövetkezett a láncos-lakatos-rendszámtáblakiírós korszak, amit végül a hivatal számolt fel. Most ide nem kerül aszfalt, elég a kilencek betonlapja, de már a városházán sem zöldövezetként tartják számon, hanem parkolóként. Mert az idő mindent szentesít.

Véges a parkolóhelyek száma, de véges a zöldövezet is. Tudom, nem mindenkinek ugyanaz a fontos, de vannak dolgok, amik mindannyiunk közérzetén javítanak. Ilyen a zöldövezet is. Mert ezek a bokrok, fák fogják le a port, frissítik a levegőt, nyáron hűvösebben tartják a betondzsungelt. Fontos a parkolóhely, de a zöldövezet talán még fontosabb.

Ha az Ön környezetében is van ilyen önkényesen kisajátított parkoló, kérjük, fényképezze le és küldje el szerkesztőségünk email címére (szerkesztoség@uh.ro). Térképezzük fel az elvesztett vagy éppen ennek folyamatában lévő zöld övezeteinket.