A hír szent, a vélemény szabad – tartja az újságírók egyik legismertebb szabálya. Tegyük hozzá fanyalogva, hogy lassan minderről csak múlt időben beszélhetünk. A hír ugyanis egyre nem szentebb, a vélemény pedig nem szabad, mert megkapod érte a magadét. Főleg akkor, ha a saját neveddel írod alá és még az arcod is ott van mellette.

Szokták azt is mondani, hogy aki kurvának megy, ne sírjon, ha néha megdugják – ebből él. Így lennénk ezzel mi is, s éppen ezért el kell keserítsek néhány megátalkodott, a nézeteit, egyet- vagy egyet nem értését közzétevő kedves olvasót: továbbra is írunk véleménycikket, mindent a maga idejében, még akkor is, ha utána kígyót-békát kiáltanak ránk. Akkor is, ha bértollnokoznak, nacionalistáznak, libsizsidóznak vagy RMDSZ-, illetve EMNP-, netán MPP-bérenceknek tartanak.

Arc és hát. Hátraarc vagy előre hát?

Tudják, úgy van ez, hogy néha hiányzik, mint a kurvának egy jó dugás. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nem kell lónak menni, ha nem akar húzni az ember – üljön otthon és kommentáljon, ha neki úgy jó, mi sem vélemény-nyilvánításból élünk.

Azt is hozzá kell tennünk, hogy néha-néha a számunkra mérgezett nyílként küldött kommenteken nevetünk a legjobban: azokon, amik emberi méltóságunkban aláznak meg, amelyikben nemzetiségünket, nemi beállítottságunkat, bőrszínünket vagy más megkülönböztető jegyünket emlegetik fel.

Múltkor számolgattam, hogy csak jómagam a nőgyűlölőtől a zsidóig, a nacionalistától a pimaszig, a köcsögtől a geciig minden voltam az utóbbi néhány évben – néha-néha pedig valósággal hiányzik egy-egy jó beszólás az álnevek mögé bújóktól.

A véleményüket viszont tiszteletben tartottuk-tartjuk, még akkor is, ha az számunkra nem hízelgő, mert nem várjuk el, hogy az legyen. Mondják azt is, hogy azzal az újságíróval, akinek minden cikkét szeretik az olvasók, valami baj van.

Úgyhogy cikket nem veszünk le, emberi méltóságot nem sértünk, és továbbra is várjuk a kommenteket. Jókedvűen, holott néha szomorúnak kellene lennünk azért, hogy ott tartunk, hogy manapság az embert nem a tetteiért, hanem a véleményéért hurcolják meg.

Ott tartunk, hogy széles e vidéken egyesek kedvenc szórakozása lett, hogy névtelenül, ismeretlenül egymást utálják, gyűlölik, ócsárolják azért, mert picit eltérően, másképpen látják a világot, a közéletet, a politikai-társadalmi-gazdasági folyamatokat vagy a kultúrát és a sportot.

Tombol az „aki nem ért egyet velem, az ellenem van és pusztuljon!"-szerű felfogás, egyesek saját problémáikat a legnagyobbnak és a legsúlyosabbnak vélik, nem néznek a hátuk mögé és a lábuk elé, csak mennek előre, mint az átkosban. Aláznak, gyaláznak, de legszívesebben irtanák a másikat, aki nem a véleményüket szajkózza.

A Coen-testvérek híres filmjének magyar címére hajazó cím egyébként véletlenül jutott eszünkbe. Pont hozzászólásokat olvastunk.