A Magyar Polgárpukkasztó Párt volt elnöke által alapított Emlékezés Parkját újabban kisajátította a látottak, hallottak szerint egyre inkább szélsőjobbra húzódó EMNP. Ők és társszervezetük, vagy miféle, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte az össznépi megmozdulást, melynek célja, hogy megmutassuk a román hatalomnak, mi mást akarunk, mint amit ránk akarnak erőltetni.

Köznyelven szólva: semmi kedvünk sincs Brassóba vagy Gyulafehérvárra járni ügyet intézni, amikor itt van a szászok királyi városához képest majdnem ugyanannyi kilométerre, de történelmi, kulturális és nemzeti öntudati szempontból sokkal közelebb Marosvásárhely.

A helyi motorklub járgányainak bőgése sem tudta elnyomni az Ismerős Arcok remekművét, amely a távolról érkező székelyföldiautonómia-támogatóknak is eszébe juttatta, melyek azok a városok, falvak, amelyekért ünneplő ruhában, frissen borotváltan, kackiásan kiállunk ide a térre.

Meg kellett a szívnek dobbanni,  be kellett a fülnekcsattanni.

Hangulatkeltés céljából, mintegy büntetésül azoknak, akik nem voltak képesek egy nyakkendőt kötni, s a térre lefáradni, álljon itt a nóta:

Az eseményen az összes nem RMDSZ-es VIP képviseltette magát.

Pontosan 20:04-kor elkezdődött a rendezvény. Az Emlékezés Parkja körül állt a tömegecske, nem mernénk megsaccolni, hányan, de biztos, hogy a szervezők szerint legalább kétszer annyian, mint amit a rendőrség állít.

Tóth Zsuzsanna, az EMNP helyi szervezetének sajtószóvivője konferálta fel a tüntetésen elhangzó beszédeket. Elmondta, hogy Erdély-szerte 120 településen gyűlnek össze 20 órakor 20 percre az autonómia támogatói, hogy kinyilvánítsák, nem értenek egyet.

A Szózat eléneklése után dr. Zakariás Zoltánt hallhattuk. A Néppárt országos szervezetének egyik alelnöke elmondta, hogy nem értünk egyet semmilyen olyan felosztással, amely nem veszi figyelembe a történelmi régiókat. 

Márpedig a román kormány valami ilyesmire készül, még a sátáni tervei elején van, addig pedig „sokszor el kell mondanunk, minden lehetséges alkalmat megragadva”, amit szeretnénk. „Meg kell mutatnunk, hogy a székelység egy erős, tudatos közösség, amely tudja, mit akar”. Nem mindegy, hogy ügyeink egy részét ezután Brassóban, Nagyszebenben, vagy Gyulafehérváron kell intéznünk, vagy Marosvásárhelyen. A székelyföldi régiót a 45 évvel ezelőtti kényszerű megyésítéskor felszabdalták, de a kulturális-történelmi kapcsolatok megmaradtak. Nem természetes, hogy Erdély Bukaresttől függjön, Székelyföld sokkal többre képes, esélyt kérünk, hogy bebizonyíthassuk ezt.

„Kiáltsuk Bukarest felé: Székelyföld a székelyföldieké, azoké, akik lakják, akik építik!” – zárta beszédét Zakariás.

Ezután Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke tolmácsolta a civil szervezet országos vezetőségének kiáltványát,

meglehetősen unottan.

„A Kárpát-medence tündérkertje, Erdély nem Bukarest gyarmata” – magasztalt és szidalmazott egy mondatban. Idáig jegyzeteltünk, ekkor megérkezett telefonunkra a kiáltvány többi része. Idézzük:

"Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. (...) Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak a belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropolisok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!"

"A bukaresti zavarosban halászó politikusok" megbuktak. 
"Ráment a jelenünk. Gyermekeink, unokáink jövőjét nem adjuk!" - fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által szervezett megmozdulás helyszínein felolvasott kiáltvány.
Ezután nyolc galambot röptetnek fel, melyek a nyolc székely széket (Udvarhelyszék, Csíkszék, Marosszék,Gyergyószék, Kászonszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) jelképezik. Mi csak ötről tanultunk az iskolában az utolsó három Háromszék kisszékeinek számított. Holnap már fotelekben fogunk lakni.

Tőlünk függ, hogy román vagy magyar fotelekben.

A Balázs Ferenc vegyeskar segítségével viszonylag dallamhűen elénekeljük a Trianoni himnuszt. Biztosan szégyen, de most hallom először, hogy ilyen is van. Még nagyobb szégyen, hogy nem is nagyon bánom.

Íme, könnyezzetek testvéreim:

Végül, mintha csak egy bohózatba toporogtuk volna be magunkat, Gajevszki Klára elszavalja Petőfi Sándor: A szájhősök című versét. Önirónia magasfokon.

A szerző fizetett bértollnok. A félreértések elkerülése érdekében közölnénk, a Zebramedia Group fizeti.